És mikor ezt írom, akkor már tudom, hogy nem ... no de akkor ...
Mert kezdődött minden azzal, hogy pénteken délután átjöttek Olivérék. Minden klappolt, apa is korábban jött haza, így nem kellett attól tartanom, hogy míg Majáért megyek, addig ők jönnek. Minden szuperül alakult, jó kis pár órát töltöttünk el együtt. A gyerekek is csak kellő mértékben szedték szét a lakást és Alex pakolási mániájának köszönhetően mikor kiléptek az ajtón gyakorlatilag semmi dolgunk nem volt. Jó kis vendégek, mi?
Aztán következett az esti rituálé. Fürdetés, vacsi - bár ezt inkább hanyagoltuk annyi mindent összeettünk, majd alvás. Maja már este fájlalta a gyomrát, gondoltam, úgyis csak összeevett mindent. Aztán mikor este tízkor a paplanomra küldte, meg is bizonyosodhattam róla, hogy tényleg jó sok mindent evett. A repertoár része volt egy zacskó chips is, csokik, cukrok ... hát nem részletezem. Miután felébredtem bámulatomból, egy határozott mozdulattal összecsomagoltam a paplanom és behajítottam a fürdőbe, hogy na majd reggel foglalkozunk ezzel. És aztán átfordultam másik oldalamra és ... aludtam volna édesen, mikor is apró kezek keltenek - hányni kell!!
No, ez már fele sem tréfa! Így esett, hogy az éjszakát óránként kelve fejet tartva hánytunk, miközben néha azért Jana is kelt.
Hát nem mondom, hogy kipihenten keltem ... pláne, mikor megláttam a paplanom napfényben is ... De szerencsére reggelre Majának már semmi baja nem volt.
Erik és apa így hát úszásra mentek - majd erről is írnék, ha nem felejtem el!!! - mi meg vásároltunk, ebédet főztünk, elvoltunk, mi lányok.
Aztán estefelé kezdődött, hogy nem igazán éreztem magam jól. A gyomrom olyan görcsben volt ... majd úgy este 7 körül egy határozott mozdulattal visszaköszönt a napi menü. Bár megkönnyebbültem, mégsem adtam fel. Mert újra, és újra görcsös rohamok törtek rám és görnyedten hajoltam a wc-fölé. 10 fele megérkezett a hasmenés is, és már egyáltalán nem tudtam mi és honnét jön ... Apa aggódva nézett felém egy ideig, majd éjfél körül csatlakozott. Megnézte ő is a napi menü tartalmát így pár óra távlatból. Aztán már csak versenyt futottunk a wc-ért és a mosdóért. Szerencsére nem tartott sokáig, mikor hajnal 2 fele az életemért könyörögtem a wc-n és ezt értsd szó szerint, mert akkor már a dehidratáltság olyan mértéket öltött, hogy a vödröt tartó kezeim olyan görcsbe fonódtak össze, hogy mozdítani nem tudtam, sőt elképzelni sem, hogy tudok ilyen pózt produkálni, akkor utána kezdtem jobban lenni. Már tudtam pár órát aludni, már fel tudtam kelni Janához és megszoptatni, vagy legalábbis valami hasonlót imitálni, bár fogam összeszorítva tudtam csak megemelni.
Reggelre apa is jól lett, már csak a mindent és mindenünket elborító hatalmas fáradság és én nem is tudom, mozdulatlanság volt, amit le kellett volna küzdenünk.
Vasárnap két forgó emberi test feküdt a nappali közepén, akiknek a fején, hátán, hasán három rettentő hangos és nagyokat ugráló gyerek feküdt. MIközben a lakás romokban hevert, mert minden mozdíthatót ők le és szét pakoltak, mi romjainkból próbáltunk építkezni. Úgy enni adni, hogy közben forog a világ, úgy kiszolgálni, hogy remeg a láb ... hát a kínok kínját éltük át.
Aztán estére mintha szél fújta volna el ... semmi bajunk nem volt.
Az biztos, hogy ha eltart pár napig, akkor azt nem bírtuk volna ki. Így egy intenzív de rövid ideig tartó fosós-hányós víruson vagyunk túl, amit ellenségemnek sem kívánok.
És hogy hogy lehetett az, hogy Maja és Jana pár hányással megúszta, Eriknek meg semmi baja nem volt ... de nem is érdekel, a lényeg, hogy a java nekünk jutott. :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése