Sebészeten

Szóval az úgy volt, hogy este játszottak a gyerekek. Szoktak ugrálni a kanapéról, de általában a szivacsra. Most nem volt ott. Végül is elővigyázatosak voltak, mert letették a párnákat. Aztán valami nem sikerült, sajnos nem láttuk. Maja szerinte Erik meglökte Janát, Erik szerint nem is, aztán mégis ... nem tudjuk. Szóval ugrottak és Jana kiabált, hogy auuuuu!!!
Fájlalta a lábát, nem akart ráállni. Néztük, de szerintünk törés nem volt, egyenlőre csak figyeltük. Éjszaka velem aludt, hogy ne járkáljon (csak mert szokott ... nem mellesleg a legjobb éjszakánk volt. Egyszer kelt, de megsimiztem és aludtunk tovább), no meg hogy figyeljem. Utóbbiból nem sok lett, aludtam, mint a tök, de nem volt semmi.
Reggel még mindig nem nagyon akart ráállni, sántikált és mondta, hogy au. Meg leginkább négykézláb mászott. vicces volt! :) Meg amúgy sem árt neki, elvégre csak egy hétig négykézlábazott. Egyesek szerint ez baj, és gyakorolni kéne vele, szóval ilyen szempontból nem tett rosszat ez vele.
De egy kicsit nekem úgy tűnt, hogy be van dagadva, így gondoltam egyet, vettem egy nagy levegőt és elmentem a hárommal az itteni sebészetre. Előtte nagyon megígértettem, hogy jók lesznek ... hát, üggyel, bajjal sikerült is nekik.
Bementünk, kértünk sorszámot, aztán vártunk. Nem voltak előttünk, de azért nehogy már azt higgyük fontosak vagyunk 10 percet várattak. Aztán bementünk, mondtam mi történt, megnézte, ő nem látott rajta semmit, még duzzanatot se ... aztán átküldött a röntgenre, hogy többet nem tehet.
Átmentünk. MOndjuk ezt gondoltam, de ettől kicsit tartottam. Hiszen tudtam, hogy a két nagy nem jöhet be, és hát kicsit gyomorgörcsöm volt, hogy egyedül hagyom őket.
De kis várakozás után ide is behívtak, és szerencsére a nőnek nem volt ellenére, hogy az öltözőbe várjanak a nagyok.
Jana eljátszotta a megilletődöttet, begubozódott és bújt hozzám. Legörbült a szája. Fognom kellett a lábát, három képet csináltak. MIndből kettőt, mert csak annyira volt megilletődve, hogy felfogja hogyan tud bajt csinálni. A lábujjait mozgatta folyamatosan. A nő meg kért, hogy azért vagyok ott, hogy fogjam, ne mozgassa ... köszi! :) Minél jobban kértem, annál jobban mozgatta, és közben somolygott.
Végül sikerült és a nőnek sem ment el a türelme, mert amíg Janát öltöztettem, addig mivel ügyesek voltak a nagyok, megmutatta nekik a felvételt. Ők meg nagyon élvezték. :) Maja itthon le is rajzolta, amit látott. MÉg azt is tudta, hogy melyik anya keze.
Aztán kimentünk és vártunk. Jól megvárakoztattak ... :) De a papíron is láttam, amit később a doki is mondott, hogy törés nincsen. Ennyi!!! Mást nem is mondott. Még azt, hogy pihentessük, ne terhelje pár napig. MOndtam, köszi, és hogy ugye tudja, hogy a lehetetlent kéri. Csak mosolygott.
Szóval ennyi volt. Megint jól megijesztett minket, de azért kemény a csaj, megint bebizonyította. :)
Aztán mivel az ebédet még nem hozhattuk el, annyira korán volt még, így egy jó nagyot sétáltunk a napsütésben. Hideg volt igaz, de olyan szépen sütött a nap.
Sétáltunk a külső úton, amikor Erik már megint kezdte a szokásos idegesítő mutatványát. Heccelte a Janát, hiába kértem röhögött ... csak ordibált és nyávogott. Én meg fogtam, és elrántottam a babakocsi elől, ahol azért állt, hogy Jana ne tudjon az árnyékával játszani. Elrántottam, és ő meg a hévtől elesett. Erre megállt mellettünk egy autó és kiszólt belőle a nő, hogy ugye ezt nem gondoltam komolyan, és hogy milyen szörnyű látvány volt kintről. MOndom, mi van? Nézek rá, mondom ez most komoly? És hogy ki nem szrja le őt ... erre mondogatott még pár dolgot, mert hogy ő aztán tudja, mert mellette ül a gyereke (kiskorú volt és nem volt bekötve ...) Én meg mosolyogtam rá, és mondtam foglalkozzon a saját dolgával ... meg aztán gondoltam még cifrákat, hogy esetleg ha én is a meleg autóban furikázhatnék naphosszat, és nem épp a sebészetről kéne jönnöm és idegelne három gyerek folyamatosan, talán én is tudnék neki mondani pár szép szót ... de nem szóltam semmit, csak mondtam, örültem, hogy megismertem.
Aztán már szinte eseménytelenül telt a nap. MIndenki lenyugodott, mindenki megnyugodott - persze én legfőképp, mert azért elképzeltem, hogy esetleg Janát 6 hétre gipszbe kényszerítik ... nem votlak szép gondolatok. De ennyi járt mára ... végül is soha rosszabbat. :)

Hosszú hétvége

Ha onnét nézzük, szar volt: fosós hányós vírust kaptam el én, és kicsit a lányokon is végig ment, aztán piroska néni jött meg (nem a szomszéd ;) és ennek megfelelően eléggé le is vett a lábamról.
Ha onnét nézzük szuper volt: hatalmasakat kirándultunk, barátoknál voltunk, vásároltunk, étteremben voltunk.

Szóval attól függ, honnét nézzük.

Akkor a részletek:

Szombaton reggel felkeltem és gyorsan neki fogtam az ebéd elkészítésének. Már a múltkor is csináltam, és meglepően jól sikerült és jól is fogadták. Így tortillát csináltam, még a lapot is én sütöttem. És megint nagyon jól sikerült. Annyira, hogy mind el is fogyott.
Szóval megcsináltam és autóba ültünk, átmentünk Gyuláékhoz. Pontosabban egy másik faluba, ahol egy kicsit sétáltunk a tó körül a gyönyörű őszben. Fantasztikus volt, gyerekek futkároztak, ettek!!! (igen, ilyen népszerű volt a tortillla, hogy szinte ölre mentek érte, AZ ÉN GYEREKEIM!!!!).  Aztán átmentünk még Gyuláékhoz, ahol a fantasztikus napsütötte teraszon sütettük a hasunkat, míg a gyerekek megint tökéletesen elvoltak. És csodák csodája, nem bent, már ment a tvben a mese, hanem kinn a napon. Gyuláéknál olyan a terasz, hogy ilynekor odasüt a nap és a követ úgy felmelegíti, mintha padló fűtés lenne. :) Persze ez nyáron annyira nem jó, de ilyenkor tökéletes.
Aztán ebédeltünk, igen, megint tortillát (mondtam én hogy népszerű volt és sokat csináltam). Édes volt, mikor leültek az asztalhoz, Adél meglátta, és mondta nem kéri. Maja meg leült mellé és magarázta neki, hogy de tudod, milyen finom! És csupa jó dolog van benne, amit szeretsz: répa, azt szereted, paradicsom, az is finom, meg husi, az is jó ... meg saláta, az annyira nem :) Lényeg, hogy mindenki jóízűen evett és elfogyott. Olyan nagyon örültem!!!
Aztán autóba vágtuk magunkat, és átmentünk az ikeába. Igen, oda, ilyen szép időben, mert hogy párnát szerettem volna venni a gyerekeknek. Odafele aludtak is egy kicsit, majd ott egy nagyot futkároztak. Igazán jó volt, bár kicsi hiszti volt, mert be akartak menni a játszóba. De mivel Janát nem vették volna be, így ő hisztizett volna, így mindenki jött velünk. De nem volt baj, gyorsan rájöttek, ez jobb móka.
A végére már azért elfáradtak, és jól jött a kocsi is. De édesek voltak és nagyon tetszett nekik. Mi is megvettük ami kellett, meg még egy pár dolgot. :( Azért nem volt vészes a pénztárnál. :)
Aztán irány haza. Vagyis megálltunk még a mekiben és ott vacsiztunk.
Hihetetlen mennyiséget fogyasztottak el aznap a gyerekek. Apával csak álltunk és nem hittük el.
MIkor hazaértünk, már éreztem, hogy nem igazán vagyok jól. Felpuffadt a hasam és semerre sem mozdult. Aztán estére megjött. Előbb csak hánytam, majd a hasam is elindult és szinte egész éjjel jártam ki a wc-re. Reggelre baromira legyengültem, tényleg nagyon kész voltam.
Apával úgy döntöttünk, nem megyünk sehova, és mivel a főzéshez sem éreztem magamban elég erőt így elmentünk délben a közeli étterembe. Ezzel a gyerekek vágya is teljesült, mert hogy van ott egy kis játszó sarok és mivel hétközben onnét hozzuk az ebédet és látják, most végre ki is próbálhatták.
Nekem meg jól esett a meleg leves ... a gyerekek meg a milánóit falták. De most komolyan!!! Hihetetlen volt. Maja jó étvággyal, és még a csajnak is megjegyezte, hogy milyen finom. Leesett állal néztük.
Aztán haza, kis döglés és kezdődött ... a lányok elhányták magukat. Jana szokásához híven a kanapét rakta tele répával, Maja rendes volt, mert eljutott a mosdóig.
Így éjjel nem mertem őket egyedül hagyni, mi lányok kinn aludtunk a nappaliban, én a lábuknál éber kutya pózban, a fiúk meg a hálóban. De nem volt semmi éjjel.
Így reggel mindenki elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy autóba üljünk és elmenjünk kihasználva a csodás őszi napot egyet kirándulni.
Aztán odafele úton a kicsik elaludtak, Maja meg hányt egyet. Kicsit elbizonytalanodtunk, de azért úgy voltunk vele, mégis femegyünk Dobogókőre. És végül milyen jól tettük.
Csodásat kirándultunk. Elmentünk megnéztük a kilátót, aztán kitaláltam, hogy kiránduljunk egyet az erdőben. Olvastam valahol, hogy a zsivány sziklák milyen jó hely, és még turista jelzés is vitt oda, így kalandra fel.
Végig követtük a jeleket - nem volt nehéz, rengetegen mentek oda :), sőt apa még arra is vetemedett - nem feltétlen nyerte el a tetszésem, de azért engedtem, hogy egy fába belevéste a gyerekek nevét, hogy itt jártunk. Úgy örültek neki!!!
A sziklák meg tényleg megérte a kalandot. Csodálatos hely!!! Nem is gondolná az ember, hogy ilyen csodára akadhat az erdő közepén. Pedig már majdnem feladtuk, ugyanis a 2 kmes utat már két órája róttuk. Mert ugye kakilni és pisilni mindenkinek kellett, aztán követtük a jeleket, aztán átmentünk a patakon kis hídon, aztán véstünk a fába, aztán kerestünk botokat, vívtunk ... haj de jó volt. De érdemes volt elmenni és meglátni. Ott megettük a maradék morzsákat is, végül hazafelé indultunk.
Kicsit aludtak a kocsiban is, jól elfáradtunk.
Aztán kedden ugye nekem volt piroskák napom, ami rendesen levett a lábamról. Ráadásul a gyerekek meg vagy érezték a frontot, vagy csak a mi hangulatunkat, de egész nap alig lehetett velük bírni. Kivéve délután, mikor elmentünk egyet biciklizni. Bár abban is voltak káoszos pillanatok.
De vége lett a hosszú hétvégének és olyan vegyes érzésekkel ... bár inkább jó volt mint rossz. De végül is csak én estem át víruson és voltam nagyon szarul. Ja, meg apa, mert még ő is kidobta a taccsot kedd éjjel. :)

Ma oviba mentek, és mivel újabb bárányhimlős megbetegedés van, ezért halványan még él a remény, hogy rendesen belerandítanak az őszi szünetbe is ... a nagyobb baj az, hogy mivel apának kitaláltam valamit szülinapjára, nem merek belefogni a szervezésébe ... :/

Kicsit pótoltam

http://anyair.blogspot.hu/2012/08/bkv-hajo.html

http://anyair.blogspot.hu/2012/08/nyugodt-vasarnap.html

Jana mesél

Teo tátá apa tutu e.

Köbükinek szeretettel.
Fordítás: Teo (Gyuláék kutyája)tól elköszönt, majd beültünk apa autójába és elmentünk. De minek ezt túlbonyolítani. :)