Visegrádi bobozás

Hétfőn még mindig jó idő volt, és apa is szabadságon volt, így mondtam, hogy muszáj a mai napot is kihasználni és sokat levegőn lenni. Kirándulást terveztünk, de végül Visegrádon kötöttünk ki. Jó ötletnek tűnt, hiszen hétköznap volt - elnézve a webkamera képeket, hétvégén tumultus volt. Nem is sütött ki jó sokáig a nap, de sebaj, annak ellenére jól éreztük magunkat.
Felmentünk és bár én szerettem volna a várat is megnézni - de sajna a napocska csak nem akart előbújni és az elmúlt napok mindenkit lefárasztottak - sajnos csak egy kis bobozásra és egy kis hegymászásra futotta az erőnkből.
A bobozást beharangoztam, Erik nagyon akart menni, de mikor Maja közölte, hogy ő betoji, már Erik sem akart. Aztán a nagy elhatározásnak az lett a vége, hogy Jana fogta magát és elment apával. :) Drága csillag, büszke voltam rá, olyan kis bátor. Apa elmondta, hogy felfelé már nem volt olyan bátor, vagyis igen, csak akkor már inkább anyával ment volna. :)
Aztán mikor végig mentek, Erik is bátorságot kapott, és ő is ment. Nagyon tetszett neki, csak azt sajnálta, hogy ő gyorsabbra számított. Sajna nem is mentek olyan gyorsan, mert sok kisgyerekes volt, akik főleg anyukával mentek és szinte állóra befékezve. Utólag nem is értem ,hogy én miért nem mentem. Így én is tudtam volna ... :)
Aztán mikor Erik is lement, Majának is megjött a bátorsága és ő is ment egyet. Talán neki tetszett a legjobban, de be nem vallaná. Édesem olyan kis bátortalan. De mindenben. Én meg csak leesett állal bámulom, mert hát nem volt ő ilyen ...
Aztán még egy gyors lejtőre fel és le mászás és már indultunk is haza ... naná, hogy apán kívül mindenki bealudt a kocsiban. :)

Cirkusz

Mert Cirkuszba menni mindig jó.
Nem is olyan régen, volt egy lehetőség, kuponos akció, hogy megint cirkuszba menjünk. Sajnos akkor a rendszer nem akarta, de a gyerekek azóta sem adták fel, hogy ha lehet, menjünk cirkuszba.
Szerencsére az őszi szünet elején, jött egy levél a nagycsaládosoktól, és lehetőség volt extra kedvezményes jegyeket venni a fővárosi nagycirkusz jelenleg futó előadására. Sajnos csak az idő szorított, gyorsan kellett cselekedni. De lecsaptunk rá és másnap már mentünk is a délelőtti előadásra.
Még szerencse, mert annyira be voltak fűtve, hogy már reggel elindultak volna.
Szerencsére jól sikerült az előadás - nem csoda, szerencsénk volt, Maja odafele belelépett egy kutyaszarba :/ - a gyerekek élvezték, szuper jól kibírták, érdekes volt és látványos. Mondhatnám - mert már elég sokszor voltunk az elmúlt években - hogy hozta a megszokott színvonalat. :)
Jó döntés volt. :)

Lajos-forrás

Folytatván a hetet, végre összehoztuk a már rég eltervezett szalonna sütést.
Ami azt illeti, én nagyon megkívántam az osztály pikniken és mivel tényleg indián nyarunk lett, kár lett volna kihagyni ebben a csodás időben.
Reniékkel összebeszéltünk és a sok sok helyszín közül, végül a Lajos forrásra esett a választás, és azt kell mondjam nem bántuk meg.
Szuper hely, még úgy is, hogy délben az utolsó helyet sikerült elcsípni, már az összes szalonnázó foglalt volt.
De az idő csodás volt, kis árnyékban voltunk ugyan, de nem volt vészes. A tűz gyorsan meggyulladt, a gyerekek lelkesek voltak, egész nap rohangáltak, játszottak, mondhatnám úgy is, hogy tőlünk volt hangos a rét. :)
Aztán jól be is kajáltunk, nagyon finomat ettünk. A lányok rákaptak a baconre, de a fiúk is jócskán betermeltek a zsíros kenyérből.
Aztán még egy jó nagyo túráztunk is, egészen az iker tölgyekig elmentünk. Megérte, mert csodálatos látvány volt.
Már esteledett, mire hazaértünk, de nagyon nagyon jó volt. Remélem sok ilyen lesz még. :)

 Az erőművész! :)

Halloween a suliban

A szerdai pihi után - mert hogy két nap suli után egy nap munkaszüneti nap járt a kivételes őszi szünet előtti héten - csütörtökön izgalmas nap várt Majáékra.
Délelőtt egy fogászat, ami különösebb incidens nélkül zajlott - értsd ma már semmit nem csinálnak ingyen - délután eljött az izgalmas és rémisztő rész.
A tanító nénik kérték, hogy jelmezt vigyenek a gyerekek, és pár anyuka arcfestékekkel felszerelve be is ment és szépen kipingálták a gyerekeket. Tényleg jól néztek ki, pedig mi már csak a végét láttuk - meg a képeket. De a suliba bemenni is rémisztő volt. Jó nagy bulit csaptak, és ráadásként még meg is kapták a hétvégi piknik maradékát - rágcsákat, innivalókat.
Azt hiszem két csoportra oszlottak, és megint termekbe kellett menniük és feladatokat teljesíteni. Ők jól szórakoztak. :)
És akkor a mi kis félelmetes kiscicánk - nekem mindenképpen az. ;)

Piknik az 1/C-ben

Helyettem sokkal jobban megfogalmazta Ildikó néni. Az írás a honlapról való:

"Ha nemzeti ünnep, akkor szünet, ha szünet, akkor csináljunk valami jópofa dolgot!
Piknikezzünk együtt közösen az iskolához közeli 3 hektáros zárt lakóparkban!
Méghozzá kreatívan is!
Mi is került az 1/C-sek piknikes kosarába? Nézzük sorba! Volt tábortűz, sütögetés, gitárszó, közös éneklés, tánc, focimeccs, fáramászás, tökfaragás.
Kikkel? A tanulókkal, szüleikkel, kistesókkal, nagyesókkal, Marcsi nénivel, Caroline-nal, Ildikó nénivel.

Az időt ajándékba kaptuk, a jókedvről mi, magunk gondoskodtunk.
A gyerekek fociztak, hintáztak, mászókáztak, fára másztak, szaladgáltak kedvükre.
Tábortűz mellett nyárson szalonna, hagyma, kolbász sült.
Caroline, az anyanyelvi tanár megismerkedhetett a csabai kolbásszal (hungarikum), és finom házi süteményekkel.
Az osztály a pikniken közösen öt tököt faragott ki, amivel az iskolai kiállításra is készülünk.
A közös éneklésen minden műfaj helyet kapott, a rockzenétől a népdalig nagyon széles skálán mozgott a zenei ismeretünk.

Együtt harsogtuk, hogy: “… ünnepeljük meg a nagy találkozást, légy a vendégünk, légy az emlékünk…”.

És valóban ez a közös piknik örökre a mi emlékünk marad."

 

 

CSak illik már írni is valamit

Majd egyszer bepótolom a kimaradt részt, képekkel és egyebekkel.
De most csak úgy van időm, alszanak a kicsik, van idő.
Gyorsan telnek a napok. Épp tegnap mondtam apának is, hogy most kezdem érezni milyen jó is volt az elmúlt 6 és fél év. Már abból a szempontból, hogy úgy belesiklottunk a napokba, nem volt a reggeli rutin percre pontosan kiszámolva, és nem történt semmi, ha elaludtunk - nem volt ilyen soha :)
Most meg egy őrült rohanás a nap és várom már a péntek estét és nem akarom a vasárnap estét, mert akkor megint hétfő. Jaj de nem szeretem érzések ezek. Pedig alapból nincs miért panaszkodni, senki nem lázad - csak én - mindenki éli világát.
Ok, én is csak azért lázadok, mert az elmúlt másfél majd két hónapban nem sikerült megszokni hogy korán kell kelni, folyton arra riadok, hogy elaludtunk, pedig még csak hajnali három van. Ezért reggel már ötkor nézem az órát, mikor is kell kelni ... így nagy nehezen kibírom fél6ig és akkor indul a nap. Reggeli kakaók és kávék, uzsonnák készítése, apának ebéd berakása, ruha készítés, beágyazás, pakolás, indulás, öltözés, reggeli zűrzavar, ami egyébként nem zűrös, csak néha uncsi.
Reggel 7kor már indulásra készen állunk és irány az ovi. Rendszerint ez úgy történik, hogy addig hatalmas energiákat mozgósítok, hogy senkinek ne legyen nyígja baja, és minden harmonikusan működjön, majd belépünk az ovi kapuján, Erik rohanásban elindul, utána Jana, aki persze lassabban fut és leelőzik, Erik beér, becsukja az ajtót, Jana meg üvölt és ekkor nekem is égnek áll a hajam és borul a béke és harmónia. És ekkor mindig eszembe jut, hogy két évvel ezelőtt ez pont így történt, csak akkor Maja nyert és Erik ordított.
Gyors öltözés és már mennek is a csoport szobába. Erik mióta Jana is jár, nem cirkuszol, megnyugodott. Nem érzi, hogy egyedül szív. Pedig ha tudta volna, hogy Jana szívott abban a három hétben ...
Aztán édes kettesben elindulunk első szülöttemmel a hévhez. Imádom vele ezt az utat. Csak vele, kézen fogva. És közben meg próbálom az érzést magamba szívni, kikapcsolni a külvilágot, mert közben ő vagy monoton szavakat betűz folyamatosan, vagy éppen tízszer számol el százig, vagy egyéb agyam eldobom tevékenységet folytat.
Aztán beérünk a suliba, gyors búcsú, mert mennie kell, hisz ő már sulis, én meg könnyeimet nyeldesve, és reménykedve, hogy még rám néz egyszer állok a lépcső aljában. És igen, hátrafordul, néz ... integeketek, fülig ér a szám, jelzem szeretem ... de nem engem néz, és nem nekem integet, hanem észre vett egy osztály társat és megvárja, együtt mennek. Én meg csalódottan - dehogy is, imádom, hogy helyén van, hogy megtalálta a kis helyét és vana barátai - megfordulok és érzéseimmel magamra maradva elindulok a hévhez.
Még egy kicsit várok és jön tesóm. :) Együtt baktatunk a sulijáig és vitatjuk meg a nap történéseit az élet nagy dolgait. Fura, de többet találkozunk, mikor együtt laktunk. És fura, de valahogy nagoyn sokat jelentenek nekem ezek a találkozások. MIkor néha nap nem jön, fura érzés, olyan üresség telepszik rám és sokáig nem is hagy békén.
Aztán indulok flabeloszozni. Igen, másfél hónapja tart a rázás és jelentem centikben mérhető a változás. Remélem marad is ... jó lenne. Elnézve a régi képeimet, hát van miből, bőven.
Aztán eltelik a délelőtt, mikor hogy. Vásárlás, takarítás, főzés stb.
Délben megyek Janáért,

aki épp most kelt fel, és nélkülem még kijönnisem tud ,... nem akar. Megőrjít!!!!! Anya itt vagyok ordítással jelzi, vége az én időmnek. :/

Valami más

Míg ez a blog szunnyad és várok az ihletre, addig a régen dédelgetett másik blogomat próbálom életre kelteni. Hátha másnak is tetszenek ... itt van ő, kicsi még, vigyázzunk rá, hátha nagy lesz. :)
http://alkotamami.blogspot.hu/

Van az úgy ...

hogy hiába van miről írni, hiba történnek a dolgok, nem maradnak megörökítve. Valahogy nem megy mostanában az írás. Van ilyen ... majd elmúlik.
Kicsit szokom az új helyzetet, már hogy van pár órám egyedül. Ami nem mondom, hogy tétlenül telik, mert eddig még mindig csak rohantam és bevallom elfáradtam. Jó lenne semmit sem csinálni ... akkor talán megjönne az ihlet is az írásra.
Addig várok, várunk ...

Ovis szösz a'la Jana

Tegnap kicsit sírdogált. Mert hogy elé tették az ebédet, ő meg azt mondta, nem kérem, de úgy értették, hogy nem érem el, így egyre közelebb tolták amit nem kért ... hát én is sírtam volna. :)

Ma már vidámabban telt a nap. Böbe néni elmesélte, hogy ma sikerült rávenni, hogy egyedül vetkőzzön le. Bár eljátszott ő mindent, hogy nem elég hosszú a keze, hogy túl kicsi, hogy lecsúszik ... de végül Böbe néni kitartott és aztán mikor minden sikerült, még meg is tapsoltatta Janát a többi gyerekkel, hogy milyen ügyes nagy ovis lány. De Böbe néni is elismerte, hogy van tehetsége a színészethez.

Bea néni meg azt mesélte, hogy szóltak neki, hogy álljon fel az asztaltól, ő meg szólt, hogy de hát már áll.... olyan kicsi, hogy nem vették észre. :)

(kiegészítésként, voltunk 3 éves mérésen. A nagykönyvbe a következő került be. Magasság: 89cm Testsúly: 11kg )

De ma olyan lelkes volt, annyira fel volt dobódba, alig akart elaludni. :)