Vannak napok...

amik jókor jönnek. Amik annyit adnak, hogy könnyes szemmel fekszik le az ember, és azt gondolja, van amikor boldogabb nem is lehet. És kellenek ezek a kis gyöngyszemek, hiszen így tudjuk megélni, túlélni a mindennapokat.
Nos a tegnap valami ilyesmi volt.
Kissé fáradtak vagyunk. Apával beszedtünk valami vírus szerűt, amitől napok óta megy a hasunk. Nem nagyon, csak kicsit ... ez pont elég ahhoz, hogy lestrapáltnak és nagyon fáradtnak érezzük magunkat.
Vasárnap azért minden ellenére ellátogattunk az Alcsúti alborétumba, ahol megnéztük a nyíló hóvirágokat. Meseszép volt. Azt éreztem, itt a tavasz. Annak minden gyönyörűségével és fárasztó részével.
Aztán hétfőn reggel minden töltekezés ellenére, Maja úgy ébredt, hogy fáj a hasa. Mivel azt gondoltam, hogy talán ő is elkapta a mi kis közös vírusunkat apával, így itthon maradt ... mindenki. Én még dolgoztam, hogy kedd és szerdán itthon tudjak maradni.
Hétfőn jöttem hazafele és tele volt minden tavasszal. Kergetőző és fütyörésző madárpárokat hallgattam. Aztán kedd lett.
Néha azt érzem - elég sokszor - hogy bárcsak itthon tudnék lenni, hogy megfelelő támasz tudjak lenni. Hogy miko szükség van rám, akkor ne azon agyaljak, hogy mit hagytam benn és mi lesz, hanem minden figyelmemmel rájuk tudjak koncentrálni.
Néha elfáradok. Most is ez egy ilyen. Azt gondolom, hogy abban, hogy itthon maradtunk, a fáradság van benne. A rohanós hétköznapok, a feszített hétvégék, mikor csak annyira elég a két nap, hogy felkészüljünk a hétköznapra. Akkor kell ez a pár nap ... csak nekünk.
Véletlenül akadtam rá a könyvtárban. Szeretek nem tudatosan menni, hanem rábízni magam, hogy min akadok meg. Ez is egy ilyen találkozás volt.
Corine Gantz: Rejtekhely Párizsban.
Elkezdtem olvasni és nem tudtam letenni. Nem azonosultam a főszereplővel, de sok mindenben irigyeltem és szerettem volna a helyében lenni Szerettem volna egy ódon házban lakni Párizs belvárosában, szeretnék embereket megismerni, szeretnék főzni és etetni másokat, szeretnék adni és adni ...Kedden elolvastam a könyvet. És azt éreztem ,hogy kapok és kapok belőle. Azt éreztem, mikor letettem, hogy már képes leszek végig csinálni a hétköznapokat. Hogy kissé feltöltött és adott és adott.
Aztán este jött egy film.
Ramona és Beeses ...
Többször elsírtam magam a filmen. És nem csak én. MIkor a kislány világgá megy, még Jana is odabújt és azt mondta, anya most fogok sírni. :) Hiszen mi másról is szólna, minthogy kitartunk egymás mellett, mert ezért család a család. Bármi áron, mármin keresztül és főleg, hogy hiszünk egymásban. Hiába mond bárki bármit, mi hiszünk egymásban!
Már a film végén tudtam, hogy megint csak kaptam és kaptam. Olyan erőt, hogy tudjam bárki bármit is mond, nem hiszem el, csak azt, amit én tudok róluk és rólam.
És akkor még lefekvés előtt megnéztem a tabletet és ott volt a levél, hogy Erik minden vizsgálat ellenére teljesen rendben van, És akkor már tényleg bőgtem. :) Mert tudtam, hogy tényleg mondhat bárki bármit, az a fontos, hogy mi egymásnak vagyunk és bízunk egymásban. Mert tudtam, tudtuk, hogy semmi baja, és hiába akarják ráhúzni a kliséket, semmi gond nincs vele. És ha erősen hiszünk benne, hogy be tudjuk bizonyítani, akkor tényleg sikerül.
Szóval semmi disz zavarja nincsen, semmi olyan, amit ne lehetne behozni. És mindez abból fakad, mert tényleg kicsi még. Talán jó lett volna neki még egy év az oviban. Egy jó oviban, jó óvónénikkel, akik nem azt akarják bizonyítani, hogy igenis fejlesztésre szorul és vigyem pszichológushoz, mert mentális zavara van ... holott csak rettegett az óvónőtől és terror alatt állt egy másik kisfiú jóvóltából.
Szóval, ha nem ez lett volna körülmény, akkor igen, kellett volna neki még az az egy év. De sajnos nem volt jó helyen, és most jó helyen van. Ítt tudják róla, hogy mindenre képes, hogy vezér egyéniség, és hogy lehet rá számítani. CSak idő kell neki. Ezért is futhatott neki kétszer is a vizsgálatnak. Mert tudta a tanító néni, hogy elsőre nem adja saját magát. :) Sose tudok neki elég hálás lenni.
És ez így tényleg egy olyan nap volt, amiben nem tudtam elégszer megköszönni mindazt amim van. Nem tudok elég hálás lenni. Ez egy olyan nap volt ... :) <3

Nagytétényi Kastélymúzeum

Azt mondtam, hogy elég a tunyulásból. elég volt, hogy csak a mosásról, a takarításról, főzésről és vásrálásból állnak a hétvégék. Elég volt. Nem tudom hogyan, de ezek megoldódnak, inkább szerezzünk sok sok élményt. Arról nem beszélve, hogy ezektől a dolgoktól, csak én és Krisztián fáradunk el, a gyerekek meg estére nem bírnak magukkal és csak kiabálásból áll az este.

Szóval, kiagyaltam, hogy teljesen megfeledkeztünk az ingyenes múzeum nyitva tartásokról. Fellapoztam a kisokost, és megtaláltam, hogy szerencsére a Nagytétényi Kastálymúzeum tegnap, szombaton ingyenesen látogatható. Apa benne volt, hogy menjünk, Majának is tetszett fura mód végre, csak a két kicsi nyígott kicsit. Mert ez is gond, hogy soha sehova nincs kedvük menni.
Délelőtt csak volt vásárlás és mosás és főzés (nagyon boldog voltam, mert brokkolis petrezselymes krémlevest csináltam, és nagyon ízlett mindenkinek, utána tésztát ettünk és abból is ettek) aztán ebéd után beültünk a kocsiba és elmentünk. Kicsit hosszú volt az út, de a várost nézni mindig izgalmas. Maja hős volt, mert bár küzdött, de nem hányta el magát. Odaértünk és szinte nem is voltak. Besétáltunk és körbe mentünk. Jó volt kicsit kultúrálódni. :) Igazából már csak bútor múzeum, de a csodaszép bútorok között el tud veszni az ember. Főleg az emeleten. Szívesen megnéztem volna őket közelebről, felnyitottam volna a játékasztalt, kiprobáltam volna a régi társasokat ... Főleg Majának tetszett. Nagyon helyes volt, mert hozott egy kis füzetet, és abba írta, rajzolta, hogy mi tetszik neki. :) Ez később is megmarad, és később is emlékezni fog rá. Szerintem neki tetszett a legjobban. Meg nekem. :)
Körbementünk, aztán még egy kicsit futkároztak a parkban. :) Aztán haza indultunk. Át a városon. Megbeszéltünk, hogy meg kell nézzük még a MÜPÁ-t, a Bálnát, és sok sok helyet.
Az este végre csendesen telt, nem volt hangos szó. Vacsoráztunk és megnéztünk egy filmet. Remélem idén még sok sok ilyen nap vár ránk.

Erik 7 éves

Na, vegyük fel a fonalat ... mert sajnos, ha nem ír az ember lánya, akkor csak pörögnek az évek, és nincs mire visszatekintetni. :( Így igyekszem újra sokat, sokat írni. Mert rengeteg tervem van ám. :)

Szóval, Erik 7 éves lett. Szokás szerint még fel sem ocsúdtunk a karácsonyi mámorból, a szilveszteri magányból (apával kettesben töltöttünk pár napot, ami hát mit ne mondjak, karácsonyi utóajándéknak fergeteges volt) és már újabb nagy történés következett. Erik 7 éves lett. Ezerszer elmondatom vele, és ezerszer mondom én is, mert nem hiszem el. Most született az én kis szívem szerelme.

Reggel a 7 évvel előtti blogbejegyzéseket olvasgattam. Jó volt visszaemlékezni, mert sajnos magamtól nem ment volna. Nézegettünk képeket és olvastunk történeteket.
Aztán elkezdtünk készülődni, mert mamiék és Pimpiék ebédre jöttek. Finom ebédet készítettünk (marhahúsleves és sült karaj) és sütiztünk. Pimpike nagyon finom kalácsot hozott, a torta szokás szerint nem igazán fogyott így. Kéne valami műanyagot újítani. :)
Kapott sok sok ajándékot, amiknek persze nagyon nagyon örült. Mamiéktól apró kis randa figurákat, házzal együtt, ami pont neki való, mert már kicsi kora óta apró dolgokkal szeret játszani ... nem is értem miért nem megy neki annyira az írás ...
Pimpiéktől és tőlünk legot kapott, amit mintha összebeszéltünk volna, hasonló volt, vagyis összeillett. :) Ezzel meg hárman voltak el.
Ebédnél kis asztalhoz ültek, külön a felnőttektől. Ez a szülinap egy nagyon kis harmonikus, viszonylag csendes kis ünneplés volt. MIndenki jól érezte magát, és végre nem a gyerekeknek kellett ugrálnunk és a csititásukba fáardtunk bele. Jó volt.
Aztán hétfőre mindenki kimenőtt kapott. Mert mégis csak jobb hétköznap elmenni az Aquawolrdbe. :) Mert mi mást csinálnánk egy Erik szülinapon. :) Reggel keltünk, összepakoltunk, még beugrottunk a Decathlonba, mert hiányzott egy úszószemüveg, és apa is kapott egyet, meg nekem egy papucs, és már ott is voltunk. Szokásás három órát maradtunk. És végre ez a nap is nagyon harmonikusan telt. Mindenki elvolt, úszkált, csúszdázott, és nem a veszekedésről és a nyígásról szólt a nap, hanem a sok sok mosolyról. Még az öltözés is nagyon jól ment. Teljesen elégedettek voltunk. Csak kicsi nyígás volt, mert akkor már éhesek voltak. Szokásos Mekis kaját megettük és aznap már nem csináltunk semmit.
Szuper kis nap volt. a maga kis nyugodt, csendes ünneplősen telve. De nagyon szerettem. És Erik is azt mondta a nap végén: Anya ez egy nagyon jó szülinap volt!!!! :)