Jelentkezem

Pedig nem akarom én abbahagyni. Tényleg. CSak hát a babás dolgoknak vége ... minap keresztanyum is megjegyezte, milyen furcsa, hogy nem lóg rajtam egy gyerek se, pedig nem is olyan rég, még úgy mentem hogy akár kettőt is vittem, egy meg totyogott mellettem. Hát igen. Babakocsi is már csak mutatóban van a lakásban .. tényleg eltűnt a babás korszak.
Persze attól még nem kell abbahagyni. Csak hát az idő ... vagy inkább lustaság? Mondjuk a helyzeten nem segít, hogy a blogspot valamiért eltűntette a fejlécből a belépés gombot ... így trükköznöm kell hogy bejussak és persze mivel ritkán írok mndig elfelejtem hogy is csináltam előtte. :/
A megszokott blogjaim is mintha velem élnének, alig alig van bejegyzés. Ez sem túl inspiráló. :(
MIndenkinek megvan a maga élete és az idő meg nem elég ahhoz, hogy mindent megtegyen az ember, amit szeretne.
Mert mondjuk sokkal fontosabb, hogy a reggel úgy induljon akár hétvégén is, hogy minden gyerekem külön megölelem és egy fél órát ülhet az ölemben egyenként, mint hogy megszülessen egy blogbejegyzés. Igaz, elég sok cikk készül mostanában arról ,hogy az életet ne a fényképező vagy kamera, vagy telefon mögül élljük meg, hanem lássuk meg a pillanatot ... igaz erre max. csak emlékezni lehet ... hát nem könnyű lavírozni.
Szóval, amiért leültem. Hogy gyorsan összefoglaljam az elmúlt pár nap eseményeit.
Egyrészt meg kell említenem, hogy az elmúlt időszakban mennyi kisbaba született a közelünkben. Egyrészt ott van Krisztián két legjobb barátja is, akiknél két éve még az esküvőjükön voltunk, most meg mehettünk babát látogatni. :) Igaz, még csak Csabiéknál voltunk. Szeptember elején született Olívia, de csak most jutottunk el. Elmentünk a házukba, ahova augusztusban költöztek. Hát csak ámultunk. Toszkánába mentek nászútra, és hát úgy ahogy van hazahozták. Teljesen abban a stílusban van berendezve, megcsinálva. Kissé nekem túl álomvilág, de azért tetszett, örültem, hogy egy ilyen lakásban is járhattam. Remélem januárban már Kareszékhoz is eljutunk. Illene már.
Aztán múlt hétvégén meglátogattuk Saroltot. :) Édes drága kicsi szíve!!!! Nem lehetett kihagyni. Végre egy unokatesó - még ha másod is - aki Magyarországon született. :) Úgy alakult, hogy apa kapott három jegyet az utolsó pillanatban a Disney on Ice-ra, és mivel ez is kihagyhatatlan, úgy döntöttünk, hogy apa és a két nagy elmegy megnézni, mi meg Janával elmegyünk Sarolthoz.
Az utolsó pillanatban alakult így, szóval sajnos már késésben indultunk, és hát az út akár hogy is számolom másfél óra. De jó volt Janával kettesben lenni kicsit. Azt hiszem ilyenekre mindkettőnknek szüksége van. Szóval elmentünk és igaz egy órát maradhattunk csak ... aztán mivel meghívtak ebédre - amit ezúton is nagyon köszönök, mert biza nélküle a nap végére összeestem volna - még egyet maradtunk.
Annyira jól éreztük magunkat. Luca és Jana is jól elvolt, annak ellenére is, hogy Luca úgy fogadta Janát, hogy nem adok a csokimból! :) Végül leültek a tábla elé egymás mellé tolva a székeket és együtt rajzoltak. :)
Sarolt meg hát ... én olvadoztam. Vicus kérdezte, nem akarom e megfogni, de bevallom nem mertem. De rég is volt, mikor ilyen pici babát fogtam ... még a végén elragadnának az erézelmek aztán .... :)
Szóval haza indultunk, ami kissé hosszabbra sikeredett, mert még beugrottunk az Alléba. Édes volt Jana, csak úgy ámult a nagy bevásárlóközpontban, tetszett neki a hatalmas karácsonyfák ... alig akart eljönni.
Épp hazaértünk, mikor is becsomagoltuk az ajándékot és már indultunk is Márti szülinapi bulijába. :) Hát fergeteges lett. Este 9ig maradtunk, Jana már a hazaúton bealudt. :) Naaagyon jól éreztük magunkat.
De így olyan hosszú lett a nap, hogy szinte már nem is emlékeztem hogy is indult. Viszont rég feküdtem le ilyen boldogan. Annyit kaptam aznap, annyi élmény.
Vasárnapra nem terveztünk semmit, így csak annyi lett, hogy pár rég vagy szinte soha nem használt játékot - igen, babás játékokat is - összeszedtünk és elvittük a Mikulás-gyárba. Nagy élmény ez mindig a gyerekeknek. Erik kijelentette, hogy azok nem is manók, mert nem kicsik, hanem akkorák mint mi. :) Emlékezett, hogy tavaly hogy várta hogy lássa a manókat, de csalódótt. Azért most vicces volt, mert plüss állatok csúsztak le a csúszdán, de előtte integettek, bohóckodtak. Nagyon jó volt. Csak sajnos idén úgy vettük észre, kevesebben voltak. Persze lehet, hogy csak nem jókor mentünk. Aztán megnéztük a jeddi lovagokat - pár srác beöltözött és lehetett velük fénykardozni :) - végül megnéztük a korcsolya pályát és hazajöttünk, hogy még egy kis mézeskalácsot süssünk. Hát ez volt a nem csinálunk semmit nap. :)
Aztán a hét úgy telt mint szokott egészen csütörtökig. Akkor mondtam, hogy nem megyek dolgozni, mert pásztorjáték lesz az oviban. Hát csütörtök hajnalban Erik elkezdett hányni. Éjjel vagy 5x voltunk kinn. Így reggel elmaradt a pásztorjáték. Nagyon bántam, mert mindig nagyon megható, ráadásul szerintem Jana mint kisbárány ... felejthetetlen lett volna. :)
Maja előző este/reggel kialkudta, hogy ne menjen suliba. Így úgy terveztük, hogy ő itthon marad egyedül végre a pásztorjáték alatt. Hát ez sem jött össze.
De nappal csak 2x hányt Erik, egész jól voltunk. Így pénteken a kicsik nem mentek oviba, bár Erik jól volt, de mégsem vihettem be őket. :/ Maja igaz elment suliba, mert utolsó nap és ott is ünnepletek, de ő is nagyon köhögött és fájt a torka.
Délig volt, így 11kor elindulunk érte, és mivel a délelőtt végre kitaláltam a hiányzó ajándékokat is, így nem haza indultunk, hanem elmentünk a Mammutba. Én és a három gyerek. :) Féltem tőle, de nagyon jól viselkedtek. Édesek voltak, rácsodálkoztak a karácsonyi díszes épületre, a benti fényekre. Nagyon jók voltak, élmény volt velük lenni, de tényleg. Egyébként egyre inkább az. Persze akadnak nyafogós programok, nehezen induló programok, de egyre inkább élmény velük lenni.
Szóval jó volt és tényleg elintáztünk mindent. :)
Háromra értünk haza. Elfáradtunk rendesen.
De ennyi, ma felállítjuk a fát, este csomagolunk, és hétfő reggelre megjön a Jézuska. :) Legalábbis nálunk, itt. :)
Három hetes karácsonyi szünet. Jó lesz, remélem. Sok tervem van, többek között az, hogy annyit pihenjünk amennyit csak bírunk!!!! :) És hogy együtt legyünk. Főleg!!!!

Zsúfolt hétvége

Eleve már azért is, mert a szombat munkanap volt. :/
Apát megkértem, hogy most én megyek dolgozni, a következőnél meg ő.
Szóval reggel elindultam dolgozni, nagy hévvel és lelkesedéssel, majd a hév felé fél úton visszafordultam, mert a Jézuska itthon hagyta a mamiéktól kapott ajándékát. Aztán újra elindultam. Gondoltam, hogy már baj lehet, mert nem ültem le és számoltam... szóval odaértem, és persze minden zárva, sehol senki. Tettem egy kört, ismerkedtem a környékkel mínusz 10 fokban, jeges szélben ... aztán mire visszaértem, találtam munkatársakat. Kiderült, hogy a nyitósok nem tudták, hogy ez munkanap, így nem jöttek nyolcra. Majd másfél órát vártunk a hidegben, szélben, mire bemehettünk.
Mire felmelegedtem, még egy kicsit dolgoztam, aztán jöttem is el, mert Pimpivel találkoztunk a héven és mentünk hogy mamival és papával négyesben vásároljunk kicsit. El is voltunk, jókat nevettünk, és vettünk is ezt-azt. Aztán hétkor metróra pattantunk, hogy életünkben először hármasban - mami, Pimpi, én - elmenjünk egy koncertre.
A bejutás sem volt egyszerű, mami elejtette a jegyét a szél meg elfújta ... engem majdnem nem engedtek be, mert nálam volt a kulacsom, amitől nem voltam hajlandó megválni ... kirakatták az innivalóinkat ... szóval volt itt minden de kitartottunk és bejutottunk, így végig nézhettük Caramelt.
Aztán Pimpi barátja Tamás hazadobott engem.
Másnap reggel korán keltünk, mert egy nagyon kedves ismerősünknek volt élete első kiállítása. Először bevágódtunk az istentiszteletre, amit persze a gyerekek hangosan fogadtak, így kivágódtunk és mikor már majdnem indultunk volna haza, meglett minden. És bár túl korán mentünk és nem is voltunk hivatalosak, részt vettünk egy nagyon aranyos táncházban és még a Mikulással is találkoztunk, aki megajándékozott minket. Végül csak elkezdődött a kiállítás megnyitó. Egy nagyon kedves és aranyos és bájos megnyitó volt, ami tele volt szeretettel és nekem küzdenem kellett a könnyeimmel.
Aztán csak hazaértünk és én csak be tudtam ájulni az ágyba. Majd mikor felkeltünk még lementünk és megnéztük az éves jégszobor faragást a téren. És végre találkoztunk rég nem látott barátokkal is ... és aztán haza és másnap munka ... és én azt sem tudom hol áll a fejem, de az még hagyján, de hogy áll a lakás ... és már csak két hét ... :/

Ezer éve

Ezer éve már annak, hogy nem írtam.
sok minden történik, történt.
Legfőképpen az, hogy elkezdtem dolgozni. Ettől még kevesebb időm lett, még zsúfoltabbak a napok. Igaz, csak négy órában 8-12ig, de hát akkor is kiesik az a négy óra. És mivel még csak egy hete dolgozom, eléggé lemerít. Hozzá kell ehhez is szokni ... remélem megszokom.
A munka hirtelen jött, apa egyik haverja szólt, hogy kéne segítség, és nincs e kedvem. Igaz, hogy gyorsan jött, igaz, hogy pont decemberben, de nem tudtam rá nemet mondani. Nem mindig jön ilyen szembe. Így hát szombaton szólt és kedden már mentem is.
Ami jó benne, hogy nincs messze, Maját elviszem és így útba is esik, 8ra beérek. Illetve hogy délig tart és így Janát is el tudom hozni.
Édes szíve, kérdeztem tőle, hogy akkor ott alszik e, mert hogy anya dolgozna és arról volt szó, hogy akkor ott alszik. Másnapra fülfájással jött haza ... ennyit az érzékelőiről. :)
Szóval nem kell ott aludnia, így megnyugodott. Igaz, ez is persze bonyolít mindent, de hát ez van. Bárhogy alakul, nekem nem lesz egyszerűbb.
A másik ami nagy dolog és írtóra büszke vagyok rá, és muszáj megörökíteni, hogy Majáéknál kiosztották a negyedéves értékelést, és mindenből kiválóan megfelelt lett, ez egyenlő a csillagos ötössel, csak angol lett megfelelő, ami "csak" sima ötöst jelent. Azt gondolom, hogy ha belevesszük, hogy ő még alig három hónapja tanul angolt és nem két gyerek az osztályban évek óta, akkor az a kis "sima" ötös felér egy galaktikus csillagos ötössel. Ő egy kicsit csalódott volt ettől, de igyekeztem megnyugtatni és hát tényleg szívből nagyon büszkék vagyunk rá.
Nagyjából ennyi, ami történik velünk mostanában.
Én fáradok a karácsonyi hajrában, fejem ezer fele, ajándékok még sehol ... szóval csak a szokás, :)