Kedvenc blog

Tudom, vagyis úgy emlékszem, hogy írtam már róla.
Annyira imádom, hogy el nem tudom mondani. A képek, a fények, a hangulatok és a zene ... mindig elvarázsol egy más egy álmodott világba repít és a vágyakozás ilyenkor határtalan. Talán egyszer régen biztosan részem volt benne, mert ilyenkor úgy húz a szívem, mintha hazavágynék.
Szeretem ezt a blogot és remélem, sokáig olvashatom, nézhetem, láthatom, álmodozhatok ... vagy talán egyszer az álom valósággá is válhatna ... talán egyszer. Csak egyszer ... :)
http://ciripbogar.blogspot.hu/

Magányosan?

Hát ma reggel nem sok választott el a bőgéstől. Na de érzem én, hogy a héten még fogok ...
történt ugyanis, hogy a reggeli készülődésben Erik felvetette, hogy akkor ő most az oviban alszik. Hát így egész nap nem látom az én kis Pucumat. Már ekkor éreztem, hogy facsarodik a szívem.
Aztán elmentünk Majával a suliba. Eddig mindig felkísértem a lépcső tetejére, és most szólt, akkor hogy ma nem kell, a lépcső alján váljunk el. adott két puszit, és már ment is. A vékonyka is lábain, a nagy táskával ... hát ha tovább maradok, biztos bőgök.
Aztán mikor hazafele toltam Janát, eszmbe jutott, hogy ez sem sokáig lesz így. Nem sokára egyedül fogok baktatni ezen az úton ... na és akkor éreztem, hogy ennél tovább nem kell gondolkodnom, mert tuti nem bírom ki sírás nélkül.
Mert hát csütörtökön intézményesítve lesz a legkisebb gyerek is ... és én meg betöltöm holnap a 34et ... na hát ennél több ugye nem is kell egy kiadós kis bőgéshez ... :(
Persze boldog vagyok, hogy ilyen önállóak és szeretnek az intézményükbe a közösségükbe járni, sokkal inkább azért bőgök, mert most születtek. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem veszi az ember. És már egyedül jön megy ... hát egy szempillantás volt ...

Szüret 2013

Szóval egy nyugis hétvégére készültünk. Nem gondoltunk semmit sem csinálni. Reggel felkeltem, és elmentem, mert megvettem Jana szülinapi ajándékát, aztán vásároltam és egy pár ruhát is vettem a babaruha-börzén. Mikor hazaértem, épp Pimpi hívott, hogy szüretelni vannak és hogy milyen kevesen vannak és szinte csak a család, és hogy milyen jó idő van ... lényeg, hogy elhangzott, hogy de kár hogy nem megyünk és már akkor megvolt az ötlet, hogy dehogy nem. Pimpi is telefonált, hogy megbeszélte mindenkivel, menjünk le. A gyerekek sem ellenkeztek, így gyors pakolás után nem sokkal a Balatonnál találtuk magunkat, ahogy szüretelünk. VAgyis imitáljuk a szüretet. :) Jól jött ki, mert mindenki elaludt a kocsiban, szerencsére. Így tényleg kipihenve érkeztünk. Az út is jól telt és gyorsan. A szüretből sem volt már sok. :)
Késő este indultunk haza. Sokat szaladgáltunk, játszottunk, nagyon nagyon jól éreztük magunkat és egyáltalán nem bántuk meg,hogy végül lementünk. Bár az idő lehetett volna kegyesebb, de sebaj, majd legközelebb. :) legalább nem esett.
Ott volt Zsófi, Kornél barátnője, aki olyan kedves volt, a gyerekek rögtön megszerették. Mesélt nekik Bogyó és Babócát és egy csomót játszott velük. Főleg Jana volt oda érte, hazafele már úgy emlegette, mint a barátnője.

 Luca kipróbálta az összes utazó játékunkat. A pónis is bejött neki.

 Erik személyében pedig igazi játszótársra, barátra lelt. Együtt mentek mindenhova. Erik kereste Lucát, Luca pedig Eriket.

 Az autós utazó játék is bejött. :)

 A reggeli bababörzén vettem egy jó kis állatos könyvet. Hát az sem maradhatott ki a sorból. Együtt nézegették.

 Maja ráragadt Pimpire. :)

 Pimpi megtanította Majának a láncszemeket horgolni. Azóta karkötőket és gyűrűket gyárt. :)

 A horgolási láz, még apát is megérintette. :)

 A két kis kópé persze megtalálta a szódás üveget, és persze rájöttek, hogyan használhatják. :) Édesek voltak.

 Luca pedig elköltötte a vacsoráját.

Pénteki szaladgálós

Mert ha már péntek és egy zsúfolt heten vagyunk túl, akkor vezessük le egy kis futkározással.
Történt, hogy a moly-oldalán feltett valaki egy rég keresett könyvet és hosszas egyeztetés után végül a pénteki átvételt beszéltük meg. Így esett, hogy pénteken reggel felkeltünk, öltözés-készülődés után irány az ovi, majd a suli. Aztán bevártük Pimpit, mert fonalat hozott nekünk, elkísértük a sulijába, majd vissza a hévhez és el az Örsre. Ott átvettük a könyvet, majd ha már itt voltunk, körbeszaladtunk az Árkádban. MOndjuk sok értelme nem volt, mert fél10kor még egy bolt sem volt nyitva, na de az érzés ... kb 3 éve voltam utoljára plázában. :) Aztán irány haza, és még annyi időm volt, hogy elmosogassak és egy fél sapit meghorgoljak a Pimpitől kapott fonalból. Aztán irány Erikért, és ha már így alakult, akkor nem altattam a kicsiket, hanem befejeztem a sapit.
Majd irány Majáért, sikerült jó későn érte mennünk, ő volt az utolsó. De nem bánkódott, csak én pironkodtam. Majd apa is odaért és irány az úszás.
Erik édes volt, mert már nagyon várta. Rettentően élvezi. Számolja visszafele a napokat, és a karszalagot is csak egy hét után veszi le, mikor kapja a következőt. :)
Aztán így 7re haza is estünk és megkezdtük a hétvégét. :)

Ilyen sapikat gyártottam mostanában. EGyet Pimpinek, egyet Majának, egy lilát Janának és egy zöldet Eriknek. MOst az enyém készül ... de az kicsit más lesz. Kicsit mind, kicsit egyik se. ;)

Egyedül ...

Hát, hosszú hét volt. Vagyis nem is annyira.
Apa hétfőn kora reggel elment, a szokásos éves szimpóziumra és csak csütörtök este jött meg. Féltem a héttől, mert hát mégis csak egyedül vagyok ... de mint általában lenni szokott a félelem jót tett. Nagyon jó kis hetünk volt. Rengeteget beszélgettünk, játszottunk, mindenkiért oda értem, minden rendben ment és csak csütörtök este esett le, milyen fárasztó is volt a hét. És bár közben nem éreztem, de azért nagyon nehéz volt folyamatosan figyelni három fele, mindent észben tartani, bevásárlásra figyelni, mert ha valami mégsem volt, akkor nem mondhattam, hogy valamelyikünk leszalad ... szóval meg kell állapítsam, mint minden évben, hogy egyedül álló szülőnek lenni a világ legnehezebb dolga szerintem. Le a kalappal előttük.
Nem is annyira a fizikai része, mert azt amúgy is egyedül csinálom, sokkal inkább lelkileg megterhelő. Hogy nincs kihez szólni, valakivel megbeszélni, vagy csak elmondani. Hogy nem számíthatsz másra.
Szóval akkor úgy éreztem, a 4 nap elég volt. De azért ők is érezték, hogy valami hibádzik, mert nagyon jól viselkedtek. ;)

CSütörtök este kimerülve aludnék ... :) alszunk. :)

Szombati sport-nap

Szegény Drágámnak szombaton is tanítás volt. Igaz, ő nem bánta annyira, mint mi. :) Együtt kísértük el. És ő nagyon nagyon jól érezte magát. A tanárok igazán kitettek magukért. Mivel az alsó osztályokban két tanító néni van, az egyik kísrte az osztályt, a másik pedig fogadta az osztályokat és tök jó kis feladatokat kellett megcsinálniuk. Jól el is fáradt a Drága.

Zsivány-szikla

Múlt szombaton még szép nap volt. Igaz kicsit taknyosan és nem 100%osan, de azért elindultunk a Zsivány sziklához. És idén sem csalódtunk, nagyon jó kis kiránduló hely. Gyerekekkel simán bejárható, vállalható túra. Szép helyen, érdekes képződmények között és így nem csak a kirándulás, de a mászás élmény is kielégítve lett. :)

Imádott iskolásom

Jaj, minden reggel megfogadom, hogy írok, írok, mert ezek a pillanatok elvésznek, és már emlékként nem lesz ugyan olyan.
Mert hihetetlen pillanat ott állni és nézni, ahogy elmegy a kis/nagy iskolatáskájával, szemében tudásvággyal és kis teste igaz alig bírja a nagy súlyt, kis lelke tele izgalommal, lábai kacskák, de megy, időnként hátra pillant, de miközben látom, jól esik neki, hogy még ott állunk, közben int, hogy nyugodtan mehetsz.
Mert hogy a múltkori eset után, reggel ő mondta, hogy akkor most a lépcső tetejéig kísérjük. És mi azóta felkísérjük a lépcső tetejéig. Lenn az aulában még felveszi a táskáját, felmegyünk a lépcsőn, gyors puszi és már ott sincs. Én meg nézem, nézem ... első nap hosszasan, szememben könnyel. Nem tudtam, nem akartam elhinni, hogy ilyen nagy már. Hogy egyedül levetkőzik, egyedül elrendezi a dolgait, egyedül bemegy, köszön a kis barátainak, egyedül helyt áll ... fura érzés. Fura érzés, nehéz elhinni. A szívem összeszorul, közben meg olyan mérhetetlenül büszke vagyok rá. Ahogy megküzd a feladatokkal, ahogy edzi a kis lelkét a mindig kicsit nagyobb falatokra. El sem tudom mondani mennyire.
Hogy mindig csillog a szeme mikor érte megyünk. Hogy először a tesói ölelgetik meg, mert annyira de annyira hiányzott nekik. Hogy várják és csimpaszkodnak rá, az ő NAGY testvérükre. Hogy kijön és én csak állok és kapkodom a fejem, mert öltözik, még visszaszalad, mond valakinek valamit, aztán megy, én meg állok és nézem, és olyan mértékben el vagyok tőle varázsolódva, hogy rám kell szóljon - anya nem jössz?
És játszik és játszik és sose fárad el. És mikor este elcsendesedünk, és jut idő egy kis beszélgetésre, mikor lekapcsolom a villanyt és megsimogatom, akkor is elmondom neki, milyen nagyon büszke vagyok rá. Ő meg mosolyog és még eszébe jut egy történet, egy fontos mesélni való ... aztán már csak az egyenletes szuszogását hallom ... majd egyszer csak hajnalban egy vékonyka, hideg test bújik mellém, és miközben ölelem és melegítem, eszembe jut, milyen nagyon büszke vagyok rá. És hogy még mindig nem hiszem el, hogy iskolás. Tényleg nem hiszem el, mert mindig ovit mondok neki ... ő meg csak mosolyog - de hát anyaaa!!!! :)
hát így telnek a napok. fura. Szokni kell még azt is, hogy több mint 8 órát nem látom. Szokni kell, hogy ilyen nagy. MInden fura ... nekem is és látom, a kicsiknek is. Jana már iskolába akar menni, nem is oviba. Erik bár azt mondta, a suli uncsi, alig várja, hogy ő is mehessen, ha másért nem, mert legalább ott van Maja. Mindenkinek hiányzik. MIndenkinek szoknia kell. De ő olyan természetesen és magától értetődően veszi az akadályokat.
Tegnap mentünk érte és a kicsik beszaladtak a terembe, ölelték és csak nézték. Szóltam nekik, hogy inkább kinn várjuk meg. Ő meg csak ült a szőnyegen, tűrte a kicsiket, kártyázott. Két fiúval és egy lánnyal. Csillogott a szeme. Majd összepakolt, eltette a táskájába amit kellett, és jött ki. Öltözött, tette a dolgát, elment még wc-re ... és tényleg. Én csak néztem ... és ott maradtam.
A két kicsi meg észre vette, hogy a szomszéd teremben egy csontvázzal játszanak. Naná, hogy kíváncsiak voltak, bementek, nevettek, beszélgettek. :)
Vajon lesz olyan, hogy nem fura, hogy a most született kislány sulis? Ráadásul még furcsább, mert lassan letelik a szabadságom, és bár úgy néz ki, hogy a régi helyemre nem vesznek vissza, de mégis valami véget ér ... ami akkor kezdődött, mikor ő született. Egy utazás, ami olyan gyorsan eltelt, amire olyan nehéz visszaemlékezni, mert annyi minden volt benne ... sírás, nevetés, öröm és bánat. Volt hogy nehéz volt, nagyon nehéz, de leginkább öröm volt benne annyi, amit szinte nehéz feldolgozni ... szóval véget ér ... lassan másik élet kezdődik ... fura ... amikor elkezdődött nem gondoltam, hogy egyszer vége is lesz ... és igazából még most sem hiszem. Azt gondolom, hogy akkor, lassan 7 évvel ezelőtt bár fogalmam sem volt mi vár rám, jobban fel voltam készülve, mint erre, amikor tudom mi vár rám, mégsem vagyok rá felkészülve. fura dolog ez.
Na, mindegy. Elkanyarodtam. A lényeg úgyis az, hogy iskolás lett a lányom. És bár tudom lesznek még nehézségek, azt hiszem még egy jó darabig emésztgetnem is kell ezt a tényt, akkor is olyan büszke vagyok rá, és olyan nagyon szeretem, mint még talán soha. Csak ölelném míg velem van,abban a kis időben. :)

Sulis szösszenet Ildikó nénitől

Tegnap szülői utáni kis levele:

Délután a gyerekek nagyon szeretnek könyveket nézegetni. Gyakran
társasoznak együtt hátul a szőnyegen.
Ha valakinek van kedves szép mesés könyve otthon, ami felesleges, és
nézegethetjük, szívesen fogadjuk a polcra:)

A gyerekek ebben az osztályban imádnak szerepelni, a magyar és ének
órákon ez különösen dominál.
Szeretnek kijönni a táblához, és feladványokat adni az osztálynak,
szívesen eléneklik az új dalt egyedül.
Elmondják a nyelvtörőket, az együtt tanult verseket, mondókákat.
Utoljára kacsás rajz született a sima olvasás füzetbe.
Ehhez szerettem volna már 1 hete beragasztani a kis verset a füzetbe, de
még nincs mindenkinek sima olvasás füzete.

Weöres Sándor: Kacsaúsztató

Tó vize, tó vize csupa nádszál,
Egy kacsa, két kacsa oda császkál,
Sárban ezer kacsa  bogarászik,
Reszket a tó vize, ki se látszik.

Nyugodtan kikérdezhetitek otthon a gyereket, tudja-e a verset.
Márciusban lesz iskolai versmondó verseny, számítok nagyon a bátor
jelentkezőkre. :)

Utoljára a légzőgyakorlatnál olvasás óra elején egy levegővel lehetett
próbálkozni végig mondani a hét napjait oda-vissza.
Eddig még senkinek se sikerült, de lehet próbálkozni:)
Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, vasárnap,
szombat, péntek, csütörtök, szerda, kedd, hétfő.

Tüneményes a társaság, gyorsan egymásra hangolódtak, és ezt mi sem
bizonyítja jobban, mint egy m betűs feladvány.
Gyűjtöttünk m hanggal kezdődő szavakat, pl. maci, mókus, méz, Marci...stb.
Lehetett gondolni m betűs szóra, és mint az activityben beszélni róla,
de nem elárulni, mi az.

Király Áron kint állt a táblánál, és mondta a rejtvényét:
Mindenkinek van, és van, akinek otthon is, de mindenkinek kettő van belőle.
Egy másodperc alatt leizzadtam, de jó pár kéz fenn volt a levegőben, így
az izgalmam alább hagyott.
Szólítottam Petit: Mama- vágta ki a választ, Áron pedig örült, hogy
igen, eltalálta:)
És velük örültem én is:) Kicsit elódáztunk a mamáknál, kinek hol él,
messze, közel, kik élnek együtt a nagymamájukkal...

Suli-ovi-itthon

Akartam írni. Tényleg. Gondoltam jövök és mindent leírok. Aztán pörögnek a napok és én nem is veszem észre. MInden olyan gyorsan történik körülöttünk. Én meg hulla fáradt vagyok. És nem, nem attól mert egész nap csak rohangálok, hanem azért mert képtelen vagyok aludni. Pörög az agyam, nem bírom leállítani és mikor végre sikrül és elalszom arra riadok, hogy basszus elkéstünk. Naagyon keveset sikerül így aludnom ... és már nehezen viselem.
Szóval suli először. Mert azt hiszem, ez most a legfontosabb az életünkben. Maja hihetetlenül ügyesen veszi az akadályokat és bár látom, hogy fárad a lelkesedése töretlen. Vannak barátai, sokat beszélget szünetekben, de órákon fejben teljesen ott van. Kicsit még bátortalan, talán nem olyan hangos és harsány mint mások, de ez nem baj. Majd alakul. Keveset mesél, sokszor alvás előtt jutnak eszébe a mesélni valók. Igyekszem megjegyezni ki-kicsoda. Ő is. Mindig hangosan köszönnek neki. Tegnap is mikor érte mentünk még a kapu ajtóból is szóltak - Szia Maja a méhecske! :)
Megvolt az első pityergés is a részéről - részemről már első nap és azóta is sokszor. Mondjuk én azért mert olyan rettentően büszke vagyok rá. Szóval tegnap maratoni szülői után már úgy értem haza, hogy lefekvéshez készültünk és így nem is volt idő és lehetőség és egyébként is elfelejtettem, hogy azt kérték a tanító nénik, hogy már ne nagyon kísérjük fel őket. Így próbáltam én mondani reggel, de ez nem igazán a meghitt beszélgetések időszaka. Így mikor odaértünk, mondtam, hogy odaadom a táskáját és menjen fel. Rám nézett, és mondta, hogy nem. Akkor már görbült a szája. Aztán mondtam, hogy ok, akkor felkísérem a lépcsőn, de onnét menjen egyedül. Felkísértem, ráadtam a táskát, ő meg rámnézett és elkezdett sírni. :( MOndtam mindent lehet, de ezt nem. Meg tudjuk beszélni, és még most szívesen odakísérem, de a sírás az tilos. :) Abbahagyta, nevetett. Aztán odakísértem. A szekrények tegnap kész lettek, így választott egy akasztót, váltottunk cipőt, majd adott két puszit és már nem is láttam. CSak azt, hogy köszön a kis barátainak, hogy leveszi egy nagyobb lány a székét az asztalról, hogy csacsog és nevet és fel sem néz, pedig én egy utolsó puszit akartam még neki küldeni és csak egy kis mosolyt kapni tőle. De nem ... :( :)
Szeretem. Olyan nagy lány. Fél5kor lehet érte menni. Addigra leckét is írnak ... 8kor már alvás van. Kevés az idő ... olyan sok mindent akarok vele megbeszélni, kérdezni, de olyan kevés az idő ...

Ovi. Erik nehezen viseli. Sehogy sem jó. Mondjuk nem hiszem, hogy azért pityereg, mert mondjuk reggel ő az első. Tegnpa elkísért minket a suliba és utána mentünk az oviba, de ma közölte, hogy inkább ovi legyen előbb, mert a suli olyan uncsi. :/ De tegnap nem ő volt az első, sőt majdnem utolsó, mégis pityergett. Próbálom megérteni, megfejteni, megoldani ... tudom, mondta is, hogy nehezen viseli, hogy most sokminden Majáról szólt, de megérti, és most próbálok csak rá figyelni. Látszik rajta, hogy azért már várja, hogy Jana is menjen. Így talán kicsit egyedül érzi magát. Kell neki egy háttérország. Egyébként jól elvan. Már nem követi minden rosszban Gergőt. :) Idén még nem volt büntetésben. Egyébként szereti. Jó kis csoport maradt.

Leendő ovisunk hogy van? Tegnap mivel előbb suli volt, aztán ovi, ezért bement a csoportba. Édes volt, mert odajött, hogy bemenne. Levettem a cipőjét, majd eliundultunk befelé és szólt, hogy picit félek. :) Aztán beült kicsit Bea néni ölébe és azt vettem észre, hogy játszik. Teljesen otthon érezte magát. Jött, ment segített pakolni. Aztán körbeálltak és régi szokás szerint mindenki bemutatkozott és elmondta a jelét, hogy az új kiscsoportosok is megismerjék őket. Jana is szó nélkül beállt a körbe, megfogta Emma kezét, másik oldalán voltak a kiscsoportosok. Körbementek és mikor rá került a sor, ő is elmondta hogy hívják és mi lesz a jele. A kiscsoportosok közül csak ő mert megszólalni. Pedig ő a legkisebb és legfiatalabb. Olyan büszke voltam rá. Imádtam. Aztán megmutatták nekik, hogy hol fognak ülni. Fülig ért a szája és hátra fordult - Mama nézd! - és integetett. Á, nem kicsi gombóc lett a torkomban. Aztán mentek kezet mosni, reggelizni és mi nekünk el kellett jönnünk. Sírt, és nem akart. :)

Hát így vagyunk. A reggel egy nagy rohanás. Bár nem vészes, mert mivel jó előre korábban kelek, mint ahogy az óra be van állítva, így kb a felével megvagyok a reggeli teendőknek, mikor csörög az óra. Már csak az ágyazás és az öltözés fogmosás van hátra. Ők aranyosak, szépen kelnek, öltöznek. 7,10kor indulunk az oviba. Gyors átöltözés, majd puszi és rohanás a hévhez. így 45-50re érünk be. Persze nem rohanás, de azért tempósan. Egyenlőre Janát babakocsiban tolom, de az oldalam tele kék-zöld foltokkal a sok lépcsőn emelgetés miatt. Viszont kipórbálom, hogy a hátamra kötöm, csak akkor meg a sulitáskát nem tudom hova tenni ...
Tegnap kipórbáltuk, hogy előbb suli, aztán ovi. Az sem volt rossz, leszámítva, hogy így Erik nagyon sokat sétál és ha még belevesszük, hogy délután megint megteszi a távot. 10 perc séta a hévig, 10 perc hévezés, 10 perc séta a suliig és vissza. Viszont akkor elég 7,20 kor elindulni ... de a héven ekkor még jó sokan vannak, alig bírtunk fel-le szállni. És mivel sok a kedves ember, ezért jól esik, hogy ahelyett, hogy segítenének még be is szólnak. Eriket felszálláskor úgy elsodorták, hogy majdnem lenn maradt ... szegény nagyon megijedt ... és persze máshol nem tudok felszállni, ők igen, hiszen egy babakocsi felszálló van. :/
Na, mindegy, majd alakulunk ... meg kell szokni mindent. De jó dolog, hogy Erik pityergéseit leszámítva senki nem hadakozik semmi ellen. NIncs reggeli veszekedés, kelj már fe, indulnánk ... jó lenne, ha így maradna. :)

Elkezdődött

Hát fura érzés ... tegnap volta z első nap. Fura mód, annyira nem izgultam, mint pl ma. Tegnap valahogy minden ment. Apa itthon maradt és együtt mentünk. Reggel Eriket bevittük az oviba, szerencsére nem elsőnek érkezik ... Aztán autóba ültünk és át a suliba. Ott apa is velünk volt 9ig, aztán el kellett mennie, én meg egyedül maradtam. De szerencsére Jana megértő volt, és magához mérten elég jól viselkedett.
Majdnem fél 11 volt, mikor eljöttünk a suliból. Aztán olyanegy körül ment érte apa. Nehezen telt el az a pár óra ... na de most.
Reggel kipróbáltuk, apa még mindig itthon van, így amit gondoltam, hogy 7:10kor indulás,Eriket leadjuk, aztán rohanás a hévhez, suliba ... Erik megint nagyon aranyos volt, bement simán. Aztán óvónénik még egy kicsit beszélgettek Majával, már indultunk  volna, de a piros csoportos Ildikó néni folyamatosan szóval tartott. aztán nagy nehezen szabadultunk, és rohanás a hévhez. Persze útközben rájöttem, hogy a telefonom otthon hagytam, így fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő. Be kell szereznem egy karórát.
Tegnap beszéltünk róla Majával, hogy rollerral jön, de nem akart. Ma már a hévhez rohanva, mondta, hogy akkor holnap kipróbálja azt. :)
Végül beértünk, teljesen úgy ahogy terveztem, 50re már ott is voltunk. POnt minden simán ment. Aztán leültünk a tegnapi helyére, de sajnos a kisfiú, aki előző nap mellette ült, nem volt ott. Nem is láttam. Reméltem, hogy csak kicsit később jön, és nem pedig elült. Sajnos páratlanul vannak, így és a lányok ráadásul. Nem akarom, hogy egyedül üljön. Kicsit feszengve, szorongva jöttem el ... ez az egy nagyon bánt. Görcsölök rajta, apa szerint legalább nagy helye van, de akkor is ... ma háromra megyünk érte, mert még a teremben vannak dolgok, amiket meg kéne csinálni. Most addig ezen fogok görcsölni ... :/
Fura érzés volt othagyni. Néztem, ahogy ül ott, kicsit fáradtan, kicsit izgatottan, kicsit egyedül és törékenyen ... jaj, a mai nap nagyon nehéz volt. Tegnap sok minden pörgött, de ma nem ... és ha belegondolok, hogy egy hónap múlva mikor reggel hazajövök, senki nem vár itthon ... hát nem tudom ... készülnöm kell rá lelkileg nagyon.
Ráadásul olyan gyorsan elszállt a nyár, és olyan hirtelen megkezdődött minden. És folyton az jár a fejemben, hogy ez már így lesz örökre ... ma háromkor keltem. Igaz, fújt a szél rettenetesen és az ablakokon nagyon áthallatszik, meg Jana is mellettem aludt, aki folyamatosan rugdosta Maját ... de akkor is ilyeneken kattog az agyam ... rettenetes. Miért nem tudom lazán venni a dolgokat?
Istenem, add, hogy üljön valaki mellé. Hiszen annyira kedves és aranyos és csevegős kislány. Szeretni való nem?????!!!!!