2012. január 31., kedd

A nemalvásban

az a jó, hogy ... nem tudok ilyet mondani.
Sokáig nem írtam róla, mert néha úgy érzem, másról sem szól a blog, és hogy úgy tűnik, tényleg másról sem szól az életünk ... pedig tényleg másról sem szól az életünk, csak az alvásról és az evésról. Pontosabban a nemalvásról és nemevésről ... :(
Mert bár tudom, erőltetni nem lehet, mégis azt gondolom, hogy ide vagy oda 16 hónap, nem elég a napi fél óra alvás. És ide, vagy oda 3 vagy akár lassan 5 év, mégis az lenne a normális, ha előbbi legalább másfél órát aludna, utóbbi meg legalább lefeküdne egy fél órára, még ha nem is alvás a vége ...
De nem! Nagyon nem így fest a dolog. A kicsitől nem ritka, hogy napi fél órát alszik, azt is nagy nehezen cicin, délelőtt. Még akkor sem lenne ez baj, ha érezném, hogy ettől még kiegyensúlyozott és vidám. De nem az. Nyafogós és hisztis. És éjjelre meg felpörög, és hiába a mintegy egy hónapja tartó éjjeli szopi megvonás, aminek egyenes következménye a mintegy hónapja tartó éjjeli hisztik és ordítások, hiába minden, ordít, üvölt és nem alszik. Mert ok, ne aludjon nappal, de akkor hagyjon békén éjjel. De nem!!! Nagyon nem! Tegnap éjjel 11kor olyan hisztibe kezdett - ki szokta bírni azért kettőig - hogy az apja nem hitt a szemének. Ordított és üvöltött és dobálta magát. Persze ehhez hozzátartozik, hogy volt egy hisztije a vacsi alatt is, amivel szintén nem tudtunk mit kezdeni. Bár én megszokottnak kezelem, hiszen mostanában nemcsak az alvással vannak gondok, hanem az evéssel is. Már megint gyakorlatilag semmit nem eszik. Ma reggel igaz megevett egy szelet vajas kenyeret, de ezzel a mai napi evését be is fejezte, és úgy képzeli, hogy ha megéhezik, hát majd rám csatlakozik. Igaz képzeli ezt a csatlakozást bárhol és bármikor. És nem csak evés céljából, hanem csak úgy ... gyakorlatilag úgy néz ki a napunk, hogy ha leülök, akkor jön, fekszik az ölembe és bármeddig rajtam lóg! Bármeddig. Ha elalszik, akkor a szájában a cicivel, ha kiveszem, felkel. Ha meg nem ülök le, akkor meg kéredzkedik az ölembe és jön és ordít és üvölt ... és különben se foglalkozzak a másik kettővel, ne érjenek hozzám, ne meséljek nekik, nem festhetnek, mert kiönti a vizet, nem rajzolhatnak, mert szétdobálja a ceruzákat, nem játszhatnak semmivel, mert elveszi és ha nem adják, akkor hisztirohamot kap ...

Erik is mostanában szeret megfeledkezni az alvásról ... mondom ezt úgy, hogy még mindig kitartok amellett, hogy ő a legjobb alvóm és evőm. Bár három napja előjöttek a rég nem látott hisztirohamok ... Bölcsi óta nem találkoztam velük. Igaz, neki ehhez az kell, hogy ne egyen. És nem eszik. Szinte semmit. Ma sikerült belediktálnom a vajas kenyeret ... majd 5 percre rá, kihányta. Délben sikerült belekönyörögnöm az ebédet, elég jól evett, majd lefeküdt aludni zsarolással és ordítással, köhögni kezdett, mert persze ha van sírás és ordítás, van takony, és ha van takony, van slejm, amit le lehet nyelni, amitől lehet köhögni, és amitől lehet hányni ... Semmit nem aludt, semmit nem evett és délután kettő van. Egyre többet előfordul, hogy nem akar aludni. Persze, mert látja, hogy nem kell a lányoknak ...
Egy időben elaludt 11kor és mire Maját hazahoztuk az oviból, már Jana is túl volt a déli alváson ... hát mit ne mondjak, hosszú volt a délután.
De a legjobban az idegesít, hogy ha lemegyünk sétálni, akkor nem akar jönni. Végig nyöszögi az egészet, mert fáradt, fáj a lába, nem tud menni, lóg a babakocsin, majd mikor hazajövünk, hogy no, akkor lehet aludni, köszöni, már nem fáradt, kapcsoljak mesét!

Az, hogy Maja délben aludjon ... mikor megkértek ,hogy ne aludjon az oviban, már akkor tudtam, hogy elvetett ötlet őt délben alvásra bírni. A rossz leginkább az, hogy alvás helyett nem elvan, hanem pörög, ugrál, nem bír magával. Hiába találok ki neki valamit, már csak azért sem csinálja, mert én mondtam. Nem bír a seggén ülni, hogy rajzoljunk, hogy valamit együtt csináljunk. Közli, hogy neki ehhez nincs kedve, csináljam én, ha már annyira akarom. Persze délután négykor ásítozik és minden baja van.

Egyébként ez jellemző mindre. Kb 3 óra az, amikor elkezdenek fáradni. Persze alvásról hallani sem akarnak. Mikor 5 előtt kicsivel indulni kéne tornára, akkor persze egyiknek sincsen kedve, mert teljesen kész vannak. Ordítás és vonyítás mire elindulunk.
Ami persze jellemző az egész napunkra. MInden olyan nyögve nyelősen megy. Ami van, ahhoz nincsen kedvük, ami meg nincs, vagy nem lehet, azt nagyon szeretnék. De sose akkor, amikor lehetne. Mindent erőből és vonszolással lehet megoldani.

A legrosszabbul, persze én érzem magam. Mert egy percem sincs. De tényleg!!! Soha nincs olyan, hogy magamban vagyok, hogy nem kell ugranom, mert kakilt, hogy éhes, deaz nincs itthon, ha meg megcsinálom, elkészítem, megveszem, akkor már nem kell, nem jó semmi úgy ahogy van ... és mindehhez persze folyamatos ordítás jár. Olyan nincs, hogy ne lógjon rajtam legalább egy, de általában kettő. Mert ha elfáradtak, akkor anyát kell nyúzni, tőle szerezni egy kis energiát és máris jobb ... legalább nekik. Néha tényleg szó szerint azt érzem, hogy kiszipojoznak. Hogy veszik el tőlem az energiát, az életvágyat. Szedhetek én bármit, csinálhatok bármit ... hiába járok el tornázni, nincs abban köszönet, mert ezerszeresen kapom vissza. Találhatok ki bármit, az nem jó, ellenállásba ütközöm és falakat kell megmozgatnom, hogy egyről a kettőre jussunk. Nem hiába felejtek el dolgokat, nem hiába vagyok szinte folyamatosan beteg, nem hiába nincs olyan porcikám ami ne fájna, nem hiába küzdök szinte folyamatos hátfájással, nem hiába nehéz a lépés ... nem hiába nem látom sokszor, talán túl sokszor is a kiutat.
Most találtam kapaszkodót és találtam tök jó könyvet. Olvastam, töltődtem, tanultam ... már ha volt rá 5 percem, hogy olvassam. Mert olvastam wc-n, főzés közben, öltözés közben ... sose nyugodtan és átgondoltan. MIndig valaki beleüvöltött ... de nem törődöm már vele ... és a könyv ebben is megerősített. Nem lehet mindig mindent megoldani.
És tudom, hogy ez a mostani állapot tanít, hogy elviseljem mindazt, ami van, hogy megtanuljam nem mindig mindenen lehet változtatni, és hogy megtanuljam nem mindig az enyém az utolsó szó, de nap mint nap szembesülni a falakkal, és nap mint nap lebontani azokat és érezni, hogy semmibe vész a sok energia és munka ... van mit tanulnom, tudom. De néha nehéz. És néha elfogy az energia és néha már a nap sem kel föl és néha mire kivergődik az ember az egyik gödörből, már a másikban érzi magát ... néha, nagyon néha, vagy mindig??? MOst nagyon mindig ...

És írom ezt, és kiakadok, miközben a nemalvó és nemevő gyerekeim játszanak, együtt hárman, és bár hangosak és néha nem egyeznek, mégis elvannak, mert tudják, anyának erre most nagy szüksége volt ... hogy ezt most MEG KELLETT írnia, és most megyek és beállok a játékba, és bírom még egy kicsit, mert nem tehetek mást ... aztán megint jövök ...

2012. január 30., hétfő

Szánkózás, de jó-ó-ó-óóóóó!!!!

Pénteken Botiékkal tartottunk egy bunyós délutánt, aztán szombaton apáék úszni mentek, mi meg a lányokkal piacoltunk, délután meg Gyurciékkal és Ricsivel szedték szét a házat, vasárnapra úgy gondoltam, kell egy kis friss levegő, és miért kéne megvárni a tavaszt egy kirándulásra. Jó melegen felöltözünk és irány Szentendre.
Hát, nem ment könnyen, elég nagy ellenállásba ütköztem. Végülis kellett nekem utolsónak kelni. Mire apát elrángattam a méltán népszerű - szerintem csak ő néz ilyen filmet - kidobós filmje elől, és mire ketten nagy nehezen kikapcsolhattuk a tv-t hogy elinduljunk, azt hiszem nem maradt gyerek, akivel ne vesztünk volna össze.
Beültünk a kocsiba és apa javasolta, akár felmehetnénk Dobogókőre is. Én elleneztem egy kicsit, hiszen azért messze van, de mivel Dundi bealudt, mondtam ok. Mire odaértünk, Erik is majdnem elaludt, de mikor meglátták mekkora hó van ... elképesztő volt. Én nem láttam még ilyet, hogy egy falura még semmi, ott meg legalább 10-15cm hó. Útközben megláttunk az út szélén szánkókat, gondoltam biztos lehet kölcsönözni, különben minek lennének kitéve. Gyors fék, apa parkolót talált az út szélén. Igen ám, de hórutintalan idén, így gondolta jól lehúzódik, aminek az lett a vége, hogy szépen elakadtunk.
A csoda az volt, hogy mire megtettük ezt a megállapítást, addigra ketten is odaugrottak, hogy segítsenek. Apával együtt hárman tolták, én meg vezettem!!! :) Persze nem sikerült kinavigálnom, így apával cseréltünk. Sikerült kimenteni magunkat.
Mire azonban átértünk az úttesten a túloldalra, apa mehetett is vissza, mert valaki más is szintén elakadt. :)
Addig megkérdeztük a szánkót. Apa fizetett, gyerekek felpattantak és már robogtunk is. Találtunk egy kis utat, és mivel lejtett, mi ott szánkóztunk. Először ráült a két nagy, apánál Jana - kivételesen most nem a kezemben volt - meglódítottam a szánkót, az meg csak csúszott, csúszott, neki a hóbuckának, én meg repültem utánna, és térden csúszva fogtam meg az utolsó pillanatban. Mázli, hogy nem volt nálam Jana, szerintem akkor már tutira bekerültem volna a Guiness rekord könyvbe, mint leghülyébb anyuka.
De ennek is meg kellett történnie, és utánna már ment minden simán. Volt, hogy én ültem a szánkón, volt hogy apa, volt hogy Jana ... mindenki nagyon élvezte.
Mire az út végére értünk, elfáradtunk rendesen. Visszafele indultunk, még maradt kis idő zsíros kenyeret enni, és forró teát inni, majd hazafelé vettük az irányt.
Jól elfáradtunk, gyerekek bealudtak, autóztunk egy kicsit. Majd mikor hazaértünk, addigra apával mi is elfáradtunk. Ő a friss levegőbe és a szánkó húzásba, én meg a Jana cipelésbe, akit egy percre nem lehetett letenni, a végén még Erik is nyőgös lett, így egyik kezemben Jana, másikkal Erik kezét fogva sétáltam ... mert az örömbe kis üröm is vegyüljön már!!! :)

2012. január 26., csütörtök

Család - gyerekek szerint

Maja kitalálta, és mondja:
Dundi az egy éves királylány,
Erik a 3 éves hős lovag,
Én a négy éves királylány,
Anya a 18 éves királylány,
Apa a 101 ... - gondolkodik, Erik rávágja: kiskutya!!!!!

:)

2012. január 24., kedd

Túl sok mese?

Tornára megyünk. Beszélgetnek. Van egy barbis mese, amiben tervezők vannak. Erik szól:
Én vagyok a tervező.
Majának nem tetszik, mindenáron szeretné, ha valami más lenne, de Erik kitart. Végül felkiált, mérgesen, tenyerét égbe tartva, szemeit forgatva:
Nem érted, hogy én vagyok a tervező? Aki nem megy Párizsba, és akinek érzései vannak!!! ...

:)

2012. január 21., szombat

Erik szülinap - harmadik felvonás

Jaj, nagyon féltem ám ettől a naptól. Ha rajtam múlott volna, akkor még pár évet vártam volna, no de mit tehet az ember lánya, ha egyszülött fiú csemetéje azzal áll elő, hogy márpedig ő bulit szeretne, amire meghívná a barátait és már sorolja is őket ... mit tehet? Hát meghívót gyárt és felkészül és tortát rendel és lelkileg felkészül a lehetetlenre.
Kicsit furcsa volt, hogy Maja már 5 éves lesz, mégis Eriknek tartunk bulit, dehát kérem, aki követel a szülinapján, az kap is. ;)
Szóval azért időben igyekeztem szólni mindenkinek, mert tudtam a meghívók csak utolsó pillanatban készülnek el. Azért nem is bánom, hogy így alakult, mert a szülők tudták, a gyerekeket meg nem kellett kínozi, hogy még 13at alszunk ... :)
De elkészültek a meghívók is és együtt kézbesítettük is. Már ez is olyan jó móka volt. Erik számolta és próbálta észben tartani, kinek adtunk már és kinek kell még.
Aztán elkészült fejben a menü is és még időben sikerült Szilvivel is megbeszélni a torta részleteit. Nem akartunk már nagy dolgot, elvégre már két tortát is elfogyasztottunk, de azért mégsem lehet kihagyni a NAGY tortát!!! És mivel Villám lázban égünk, ezért lett a torta neve: Út kipufogó fürdő felé.
Szóval, eljött a nagy nap. Már nagyon várták mindannyian. Erik előtte szerencsére egy nagyot aludt, Janámat is sikerült lenyomnom, Maja meg segített apának kidíszíteni a nappalit. Lufikat aggadtak mindenfele. Anya meg a konyhában sürgött. Töki pompost csináltam, de újévi fogadalmamhoz híven nem fehér lisztből, így azért nem is lett 100%os. :( De mivel fejben nem voltam kész teljesen, ezért mindent elfelejtettem, apát is vagy 4szer küldtem le a boltba, így mivel a menü része volt a palacsinta is, ezért azt Maja kifejezett kívánságára fehér lisztből készítettem. Meg csináltunk még kókusz golyót és ugye volt még a torta. Szerintem elég gyerekbarátra sikeredett.
Szóval, aztán elkezdtek jönni a vendégek is. Először Olivérék. Mivel Rebus beteg lett, így csak ketten jöttek. Alex ötletére az ajándékozást eltettük a torta evés utánra. Most már bánom, legközelebb nem így csináljuk. Mert a tortát mindenki várta de aztán gyorsan rohantak ajándékot nyitni és még csak nem is tudta értékelni a sokmindent. Jobb lett volna érkezéskor odaadni. Dehát okosodik az ember, évek és rutin kell hozzá. :)
Szóval Olivérék megérkeztek, aztán jöttek Anitáék, ők is csak ketten, mert Balázs nem mehet közösségbe. Végül befutottak Mártiék is, teljes létszámmal végre valaki!!! :) Zsófiék meg előtte már lemondták, mert hogy Zsófi nagyon taknyos lett. Azért Panni átugrott az ajándékkal, mi meg nem hagytuk, hogy üres kézzel menjen el. :)
Elkezdődött a játék. A gyerekek belevetették magukat. Csak egy pillanatra lett megszakítva, mikor a tortát behoztuk. Édesen körbe ülték az asztalt, és segítettek elfújni a gyertyákat.
Majd gyors ajándék bontás következett és már rohantak is vissza játszani.
Pont ahogy terveztem, mikor kezdett eluralkodni a káosz ... lámpákkal rohangáltak, és sötétet csináltak mindnehol, akkor elővettük a gipsz figurákat és elkezdtek festeni. Már bánom, hogy nem volt rá idő és nem sikerült mágnest ragasztani a hátuljára, mert akkor érdekesebb lett volna, no de hát mint mondtam, mindig tanul az ember.
A festés kicsit lenyugtatta őket és lassan el is kezdtek szálingózni hazafelé a vendégek.
Összességében jó kis buli volt. Bár voltak hiányosságok és az én fejem sem volt 100%osan a helyén, mégis szerintem a gyerekek - és valjuk be ez a lényeg - jól érezték magukat.
Dundi kicsit jobban lefoglalt mint gondoltam volna, el is fáradt a végére és már csak én voltam jó neki és persze a cici ... de legközelebb már nagyobb lesz és akkor már mi is tanulunk a hibáinkból, szóval nem szegte kedvünk semmi, következő bulira fel!!!! :)

2012. január 15., vasárnap

Mert ilyenekre most nagy szükségem van ...

2010. május 6.

Merengősen

Míg édesen alszanak - kifáradtak. Ma egy pocsolya esett a Czipó gyerekek áldozatául. A ruhák már száradnak, mosógép mindent elintézett. Édes gyermeki mosoly, mikor egy pocsolyába bele lehet ugrani. Én meg minek tiltanám??? :)

Szóval, visszatérve. Merengek sokat és sok mindenen. Nap mint nap - még mindig - érnek meglepetések. Jók rosszak. Mindig összeakadok valakivel, aki még nem tudja, hogy érkezik a harmadik. A legtöbben sajnálkoznak és sok erőt kívánnak. Van, hogy pl tegnap egy ikres anyuka mondta, hogy jó bátrak vagyunk. Vicces. Én már rá sem hederítettem, de barátnőm anyukája kérdezte, hogy ezt most komolyan ő mondja? Ikrekkel?
A legtöbben sajnálkoznak. Igen. És elmondják, hogy ők biza nem bírnák, mert egyel, kettővel is mennyit szenvednek. Vagy éppen gratulálnak, de látszik, hogy nem őszintén. És minden leolvasható az arcukról.
De azért érnek meglepetések. Néha olyanoktól, akiktől nem is várnám. Valamelyik nap megkaptam, hogy dehát olyan jól elboldogultál ezzel a kettővel is, nem lesz gond. Vagy pl ma, hogy hátigen, a harmadik sokszor véletlen érkezik, de annál nagyobb örömet okoz.
Mindig van valami ... és sose az, amire számítok.

Pedig biztos vagyok magamban. Egyre biztosabb. Egyre inkább érzem a helyem a világban. Minden napot úgy élek meg, hogy ezerszer mosolygok, ezerszer telik meg a szívem szeretettel. És mikor ma pl ebédnél mondom, hogy nekem is ennem kell, Majám pedig közli: igen, mert a kisbaba a pocakodban is éhes, de ne egyél ám túl sokat, mert az nem jó neki ... ilyenkor egyre inkább érzem, hogy nekem soha semmi más már nem kell. Naponta ezerszer élem át az érzést, hogy gyerekeim vannak, és imádom őket, és kapok ezernél több visszajelzést tőlük, hogy ezzel ők is így vannak. Nem mondom, hogy mindig könnyű, nem mondom, hogy nem telik el nap kiabálás nélkül, nem mondom, hogy egyszerűen kezelek mindig minden helyzetet,de a nap végén visszatekintek és ... nem akarok semmi mást, csak édesanya lenni, ezt az érzést akarom mindig, ezt a boldogságot és tökéletességet.

2012. január 14., szombat

Erik szülinap - második felvonás

Jaj, nagyon szeretem ezt a napot. Mindig Erik szülinapját nálunk tartjuk. Készülök rá, menüt tervezek és főzök és igyekszem mindig valami különlegeset főzni. És különben is, olyan jó hogy összegyűlünk és együtt vagyunk.
Hát az idei nem volt egy egyszerű dolog. Jana három napja tartó hisztije és semmi nem jó állapota nem könnyítette meg a dolgomat. Már a menü eltervezése sem volt egyszerű. A bevásárlást is apára bíztam. A főzést meg már pénteken elkezdtem, de nem haladtam valami túl jól ... Jana állandóan ölben és cicin akart lenni.
De végül valahogy eljött a szombat és bár apa sem volt toppon, 9kor még feküdt és aludt, mikor én már kitakarítottam a fél lakást és rendet pakoltam és közben főztem ... de végül csak meg lett minden időre és mamiék is épp jókor jöttek.
És Jana csak sírt és ordított és sehogy nem volt jó és semmi nem volt jó. Mikor már mindenki ki volt tőle, végre sikerült elaltatni ... ekkor Erik kikönyörögte, hogy végre kaphasson már egy kis ajándékot. Annyira örült mindennek. Pimpi a végére tartogatta a nagy meglepetést. Erik már napok óta mondta, hogy örül, hogy Villám Mcquennt kapott legoból, de az túl nagy és kellene egy picike is. Hát Pimpi időt nem kímélve beszerezte. És mikor Erik reklamálta, hogy köszöni szépen a sok-sok ajándékot, na de hol van Villám, akkor előkerült a szatyor mélyéről a pici piros autó. Jaj, hát volt nagy öröm.
Kis játék után meg az ünnepelt a nagy izgalom miatt is inkább úgy döntött, hogy akkor lefekszik aludni.
Míg lefektettük, naná, hogy apára rájött az ordíthatnék és sikeresen felkeltette Janát. Aki megint csak nem találta a helyét ... sehogy és semmi nem volt jó.
Hiába kezdtük el az ebédet ... sajnos az ünnepelt nélkül ... Jana enni sem akart. Csak cicin lógott. Én meg úgy próbáltam levezényelni az ebédet.
A menü elég jól sikerült végül, bár Pimpi szerint bármit csinálok, eleve rossz ponttal indítok, mert az állandó krumpli leves most elmaradt ... már tudják a receptet, így úgy gondoltam újítok ... nem kellett volna.
Bár a görög citromos csirkeleves sem volt rossz, mégis a jól bevált krumplinak a nyomába sem érhetett.
De a török krumpli saláta azért jó volt, fasírttal. No és a mini baconbe csavart sült csirkemellek gombás pórés raguval, meg a szokásos ragacsos rizs ... mami szinte csak rizst evett, annyira ízlett neki.
Eredetileg trüffel tortát akartam sütni, de mivel mamiék is hoztak tortát, túl csokis lett volna a sütemény, így sajttorta lett belőle. Sajnos még előző este a másik recept mellett döntöttem, és bár rossznak nem mondanám, de túl jó sem lett ... mindegy, megpróbáltam.
Szóval az ebéd azért sikeres volt és utána egy viborcul kúp kíséretében Janát is sikerült elaltatnom ... pont mire Erik felkelt.
Aztán már csak játék maradt ... Jana elég jól aludt, és mikor felkelt még kb fél órát jó kedve is volt. Aztán megint jött a nyűgös énje ... a nap végét pedig egy laza legózással zártuk ...
Jó kis nap volt ... én Janától annyira lefáradtam, hogy végül csak bedőltem a kádba ... de nem vette kedvem és már alig várom, hogy újra vendégül láthassuk mamit, Pimpit és papát !
És a sok ajándék ... hát az ünnepelt arca mindenért kárpótolt minket. Édes szívem, nagyon jól érezte magát ... hol mami ölében ült, hol, mami ölében ült ... egyszerűen nem bírom megszokni, hogy fiam van ... imádom!!!!

2012. január 12., csütörtök

Amikor visszafekszem aludni ...

WC-n ülök, nagy dologgal. Fordulok és nincs papír! Hurrá! Emlékszem is, hogy Maja szólt, de nem csináltam semmit. Sebaj, ordítok: Maja!!!! Hozzál anyának papírt! Szerencsére kis időbe telik, de eszmél és hoz.
Aztán szabadulok, majd kis idő múlva arra leszek figyelmes, Erik a bilin ül, nagydologgal. Jana mellé ül a másik bilire. Erik szól, nem baj, Maja már belepisilt. Hurrá! Akkor az azt jelenti, hogy a pelus és a ruha magába szívja Maja pisijét ... és ha már nem tudjuk fokozni, akkor Erik szól, hogy kész van, feláll és a bili tartalma kiborul a földre ... elmeséljem milyen élmény kakiban és pisiben úszni ... :)
Nos ez elég fura bejegyzésre sikeredett ... de mit tehet az ember, ha ez az ÉLETE! :)

2012. január 10., kedd

Tuti nem véletlen

hogy ma megint belepisilt a kicsi a bilibe.
Fürdés előtt Erik kezdte el, hogy behozták a nappaliba a biliket. Persze Jana is szaladt a másikért és rátették a szivacsra és ráültek.
Először Erik gondolta komolyan, hogy tényleg belepisil, majd mikor belenéztem Janáéba láttam, hogy abban is van cucc.
Édes drágám ... olyan büszke vagyok rá!!!

Erik 3 éves ...

Hát kicsit zavarosra sikeredett a napja ...
Mert hiába gondoltam rá, elfelejtettem becsomagolni az ajándékát. Aztán bezárkóztam a gyerekszobába, aztán ordítottak kívülről, hogy engedjem be őket, aztán elzavartam őket ...
Aztán apának írtam, hogy hozzon tortát, mert hát mégiscsak ...
Aztán úgy alakult, hogy torta is lett, ajándék is kész lett, és mikor apa megérkezett egy percet sem tudtunk várni, máris ünnepeltünk ...
Kicsit zavarosra sikeredett, de azt hiszem az utána lévő napok és a hosszú ünneplés kárpótolja majd. Jövőre meg majd jobban odafigyelünk ... no meg egyszer majd belejövünk. Idén legalább megvolt az ajándéka időben! :)

2012. január 9., hétfő

2012. január 8., vasárnap

Anya a rettenetes ...

Történt ugyanis, hogy szokásos szombati napra virradtunk. Apa és Erik úszni mentek, mi lányok meg egy lightos porszívózással múlattuk volna az időt, mikor is megcsörrent a telefon. Apa volt. Ma nincs úszás, jövő héttől indul. (megjegyzem akár meg is jegyezhettem volna a dátumot, ha történetesen nekem jönnének a hírlevelek, de nem, apa okosan magának küldette, csak épp elfelejti elolvasni)
Apa szerint Erik úgysem Ildikó nénivel szeretett volna úszni - egész úton mondogatta, hogy ok, hogy úszni megyünk, de inkább ne Ildikó nénivel és ne is Eszti nénivel. Szóval, apa úgy gondolta, hogy akkor lessük meg a közeli aquaworldöt, úgy családilag ámblokk.
Hát ok. Gyors nézelődés neten, mennyibe is fog ez kerülni. Hohóóó! Mázli, 3 év alatt ingyen bemehet. Micsoda szerencse, hogy Erik 3 nap múlva tölti csak. :)
Szóval készülődünk, gyors pakolás és irány a víz.
Persze rengetegen vannak, de ez minket nem tántorít. Még egy gyors karúszó vásárlás a kis Dundinak, amiről később ő persze hallani sem akar. Persze más lett volna a helyzet, ha a nagyokon látja, neki meg nincsen. De ha van, hát köszöni nem kéri.
Átöltözés ... mellesleg nem megy könnyen, mert naná, hogy a random mód öltöző kódokat adó egymás mellé teszi az egymás után érkezőket és egymást kerülgetve, apró folyosón sok ember öltözni próbál és ruhákat eltenni ... jól van ez kitalálva!
Azért még a bejutás előtt szétválunk fiúk és lányok csapatra ... nos ez sem megy könnyen, mert miért is értené meg egy épp 3 éves, hogy neki miért kell másfele mennie.
De sebaj, végre benn vagyunk és a gyerek részleg felé vesszük az irányt. Hurrá, végülis benn nincsenek is sokan. Erik a csúszdák közé veti magát, Jana meg köszöni nem kér vizet, ölbe baba lesz. Maja meg karúszót nem kér ... hurrá! Azért csak rábeszéltük.
Szóval, Erik a csúszdák közé veti magát. Naná, hogy okosan úgy találták ki, hogy lépcsőn kell megközelíteni, ráadásul még egy elég meredek és mozgó függő hídon is át kell verekednie magát a gyereknek hogy a hőn áhított csúszdához érjen. Szegény Eriket még ez sem érdekli, megy ő mindenen keresztül. No meg őrajta is mennek keresztül. Mert mit érdekelné a másikat egy kisgyerek, mikor ő maga is az életéért küzd kézen fogva saját gyerekét, hogy átérjenek a túl partra.
Nézem egy darabig, ahogy szegény fiam lassan halad előre, megküzdve mindennel és mindenkivel. Aztán a következő körnél kézen ragadom és együtt megyek vele én is. Csak én nehezítve, karomban a kicsivel, még kapaszkodni sem tudok. Elkísérem a másik oldalra, majd fordulok vissza, hogy míg ő lecsúszik én vissza verekedjem magam a másik oldalra és újra neki induljunk. Csináljuk ezt egy párszor, végül megunom és nagyot gondolván arra jutok, lemegyek én is csúszdán.
Merészen nekiindulok a szivárvány csúszdának - kezemben Dundival - és .... abban a pillanatban megcsúszik a lábam, nagyot vágódom a csúszdára és hirtelen minden csúszóssá válik és már hiába próbálom elérni a kapaszkodót, nem megy, megállíthatatlanul száguldunk lefelé a vízbe, kezemben a kicsivel ... még látom, hogy a medencében lévők dermetten néznek ránk, apuka fejéhez kapja a kezét, aztán már csak a nagy csobbanás van ... hirtelen padlót érünk, meglököm magunkat és felérünk a felszínre ... kezemben a kicsivel ... aki köhög egyet, rám vonyít és aztán már csak néz rám, mérgesen. Én meg nem győzök bocsánatot kérni és magamhoz térni ... idióta anya! Csak ez jár a fejemben.
Végül megúsztuk mindketten a kalandot, apa is odaért a végére és később nagyot nevettünk rajta ... és később megláttam, hogy a másik oldalról simán fel lehet menni a csúszdákhoz ...
később már ott ment Erik végig. Mert ő még kb 50szer lecsúszott. Én voltam vele, míg apa a lányokkal jacuzzizott ... Jana nagyokat ugrált a vízbe, nevetve - talán a kis kalandunk hozta meg a kedvét? :)
Én meg miközben néztem a fiam, ahogy fel-le csúszik, lebeg és lubickol arra gondoltam, miért is nem itt ünnepeljük a szülinapját? Hiszen mondhatni majdnem itt született ... és úgy szeret úszkálni és csúszdázni ... én meg úgy szeretem őt és hálás vagyok a sorsnak, hogy az anyukája lehetek.

Hát biztos nekem is az agyamra ment a csúzdázás, de tényleg ilyen gondolatok szálltak meg ... szuper jól éreztük magunkat, leszámítva az incidenst ... rég volt már ilyen jó együtt lenni. :)

2012. január 4., szerda

Bilibe!!!!!!!!!!!!!

Hát komolyan, ha nem velem történik, el sem hiszem.
Erik bölcsiben volt délelőtt, Maja oviban. Összeszedtük őket és délután elmentünk az Ikeába kicsit. Bár féltem tőle, hogy fáradtak és hogy fognak viselkedni, Majától jó ötlet volt, hogy mikor odaértünk szólt, hogy együnk, így mindenféle atrocitás nélkül zajlott a vásárlás. Sőt, megkockáztatom, rég éreztük magunkat ilyen jól együtt.
Aztán hazajöttünk. Gyors vetkőzés és irány a kád.
Apa vetkőztette Janát, én a két nagyot. Mikor apa végzett, lement a cuccokért. Én vetkőztetés közben zörgést hallok ... mikor kész vagyok, odanézek és mit látok?
Jana volt az. Pucéran fogta magát és ráült a bilire és BELEPISILT!!!!! Felállt és örült magának, mi meg körbe ültük és tapsoltunk és nevettünk és örültünk neki. Aztán kiöntöttem és ő meg ráült és nyomott és belepukilt. Aztán megint örült magának és mi is neki. Aztán megint ráült és belepukilt ... és még legalább 3x. :)
Olyan édes volt. Komolyan mondom, hihetetlen a csaj. Csak lát és néz és tanul. És semmit nem kell neki megmutatni, mert már tudja. Elképesztő! Büszke vagyok rá, nagyon!!!

2012. január 1., vasárnap

Óév- újév


A szilvesztert most már szokásosan Gyurciéknál, Gyurciékkal töltöttük. Már jó előre megbeszéltük. Számítottak is rá a gyerekek és nagyon várták is.
Bár hiába mondtuk, hogy aludjanak nagyot délután, hogy jó sokáig bírják majd, egyedül Jana volt hajlandó álomba ringatni a fejét, bár ő se sokáig. Fél órát aludt mindössze.
Délután miután megsütöttük a töki-pompost, autóba vágtuk magunkat és átmentünk hozzájuk. Persze szokás szerint eltévedtünk ... az új lakóparkok labirintusa ... minden utca egyforma. :)
Már vártak minket, szuperül fel volt díszítve a lakás. A gyerekek persze rögtön belevetették magukat a játékba, a felnőttek a beszélgetésbe. Még egy üveg bor is felbontásra került. Igazán jó hangulatban telt az este.
Volt idő még durrogtatásra is. Kimentünk egy üres részre és apák kedvükre durrogtathattak. Előbb Jana unta meg, majd a kicsik. Maja és Gyurci pedig összeölelkezve nézték apákat. :)
Nem mellesleg a lányomat hol az egyik fiú, hol a másik ölelgette. Maja még ott is akart aludni, bár mondhatom ez is szokás már nála, tavaly pont így volt ezzel. :)
Erik is jól elvolt, Ricsivel játszottak. Jana meg folyton ment a nagyok után és nézte mit hogyan.
A nagy szó mégis az volt, mikor Ricsi odaadta Majának a kirakóját. Mert hogy előtte még soha senkinek, hiába kérték. De most szó nélkül, kérés nélkül odaadta ... no komment!
Aztán előbb Jana ájult be 10 fele, majd Erik is befészkelte magát az ölembe és elaludt. Összekészülődtünk és elindultunk. Útközben Maja is bealudt, így érdekes volt a feljövetel. :)
De sikerült éjfél előtt nem sokkal hazaérni, és mire ütött az óra, épp letettük a gyerekeket és apával kettesben ért minket az új év. :)
Még néztünk egy kis tűzijátékot ... komolyan hosszabb és szebb, mint az augusztus 20-ai állami. :)