A nemalvásban

az a jó, hogy ... nem tudok ilyet mondani.
Sokáig nem írtam róla, mert néha úgy érzem, másról sem szól a blog, és hogy úgy tűnik, tényleg másról sem szól az életünk ... pedig tényleg másról sem szól az életünk, csak az alvásról és az evésról. Pontosabban a nemalvásról és nemevésről ... :(
Mert bár tudom, erőltetni nem lehet, mégis azt gondolom, hogy ide vagy oda 16 hónap, nem elég a napi fél óra alvás. És ide, vagy oda 3 vagy akár lassan 5 év, mégis az lenne a normális, ha előbbi legalább másfél órát aludna, utóbbi meg legalább lefeküdne egy fél órára, még ha nem is alvás a vége ...
De nem! Nagyon nem így fest a dolog. A kicsitől nem ritka, hogy napi fél órát alszik, azt is nagy nehezen cicin, délelőtt. Még akkor sem lenne ez baj, ha érezném, hogy ettől még kiegyensúlyozott és vidám. De nem az. Nyafogós és hisztis. És éjjelre meg felpörög, és hiába a mintegy egy hónapja tartó éjjeli szopi megvonás, aminek egyenes következménye a mintegy hónapja tartó éjjeli hisztik és ordítások, hiába minden, ordít, üvölt és nem alszik. Mert ok, ne aludjon nappal, de akkor hagyjon békén éjjel. De nem!!! Nagyon nem! Tegnap éjjel 11kor olyan hisztibe kezdett - ki szokta bírni azért kettőig - hogy az apja nem hitt a szemének. Ordított és üvöltött és dobálta magát. Persze ehhez hozzátartozik, hogy volt egy hisztije a vacsi alatt is, amivel szintén nem tudtunk mit kezdeni. Bár én megszokottnak kezelem, hiszen mostanában nemcsak az alvással vannak gondok, hanem az evéssel is. Már megint gyakorlatilag semmit nem eszik. Ma reggel igaz megevett egy szelet vajas kenyeret, de ezzel a mai napi evését be is fejezte, és úgy képzeli, hogy ha megéhezik, hát majd rám csatlakozik. Igaz képzeli ezt a csatlakozást bárhol és bármikor. És nem csak evés céljából, hanem csak úgy ... gyakorlatilag úgy néz ki a napunk, hogy ha leülök, akkor jön, fekszik az ölembe és bármeddig rajtam lóg! Bármeddig. Ha elalszik, akkor a szájában a cicivel, ha kiveszem, felkel. Ha meg nem ülök le, akkor meg kéredzkedik az ölembe és jön és ordít és üvölt ... és különben se foglalkozzak a másik kettővel, ne érjenek hozzám, ne meséljek nekik, nem festhetnek, mert kiönti a vizet, nem rajzolhatnak, mert szétdobálja a ceruzákat, nem játszhatnak semmivel, mert elveszi és ha nem adják, akkor hisztirohamot kap ...

Erik is mostanában szeret megfeledkezni az alvásról ... mondom ezt úgy, hogy még mindig kitartok amellett, hogy ő a legjobb alvóm és evőm. Bár három napja előjöttek a rég nem látott hisztirohamok ... Bölcsi óta nem találkoztam velük. Igaz, neki ehhez az kell, hogy ne egyen. És nem eszik. Szinte semmit. Ma sikerült belediktálnom a vajas kenyeret ... majd 5 percre rá, kihányta. Délben sikerült belekönyörögnöm az ebédet, elég jól evett, majd lefeküdt aludni zsarolással és ordítással, köhögni kezdett, mert persze ha van sírás és ordítás, van takony, és ha van takony, van slejm, amit le lehet nyelni, amitől lehet köhögni, és amitől lehet hányni ... Semmit nem aludt, semmit nem evett és délután kettő van. Egyre többet előfordul, hogy nem akar aludni. Persze, mert látja, hogy nem kell a lányoknak ...
Egy időben elaludt 11kor és mire Maját hazahoztuk az oviból, már Jana is túl volt a déli alváson ... hát mit ne mondjak, hosszú volt a délután.
De a legjobban az idegesít, hogy ha lemegyünk sétálni, akkor nem akar jönni. Végig nyöszögi az egészet, mert fáradt, fáj a lába, nem tud menni, lóg a babakocsin, majd mikor hazajövünk, hogy no, akkor lehet aludni, köszöni, már nem fáradt, kapcsoljak mesét!

Az, hogy Maja délben aludjon ... mikor megkértek ,hogy ne aludjon az oviban, már akkor tudtam, hogy elvetett ötlet őt délben alvásra bírni. A rossz leginkább az, hogy alvás helyett nem elvan, hanem pörög, ugrál, nem bír magával. Hiába találok ki neki valamit, már csak azért sem csinálja, mert én mondtam. Nem bír a seggén ülni, hogy rajzoljunk, hogy valamit együtt csináljunk. Közli, hogy neki ehhez nincs kedve, csináljam én, ha már annyira akarom. Persze délután négykor ásítozik és minden baja van.

Egyébként ez jellemző mindre. Kb 3 óra az, amikor elkezdenek fáradni. Persze alvásról hallani sem akarnak. Mikor 5 előtt kicsivel indulni kéne tornára, akkor persze egyiknek sincsen kedve, mert teljesen kész vannak. Ordítás és vonyítás mire elindulunk.
Ami persze jellemző az egész napunkra. MInden olyan nyögve nyelősen megy. Ami van, ahhoz nincsen kedvük, ami meg nincs, vagy nem lehet, azt nagyon szeretnék. De sose akkor, amikor lehetne. Mindent erőből és vonszolással lehet megoldani.

A legrosszabbul, persze én érzem magam. Mert egy percem sincs. De tényleg!!! Soha nincs olyan, hogy magamban vagyok, hogy nem kell ugranom, mert kakilt, hogy éhes, deaz nincs itthon, ha meg megcsinálom, elkészítem, megveszem, akkor már nem kell, nem jó semmi úgy ahogy van ... és mindehhez persze folyamatos ordítás jár. Olyan nincs, hogy ne lógjon rajtam legalább egy, de általában kettő. Mert ha elfáradtak, akkor anyát kell nyúzni, tőle szerezni egy kis energiát és máris jobb ... legalább nekik. Néha tényleg szó szerint azt érzem, hogy kiszipojoznak. Hogy veszik el tőlem az energiát, az életvágyat. Szedhetek én bármit, csinálhatok bármit ... hiába járok el tornázni, nincs abban köszönet, mert ezerszeresen kapom vissza. Találhatok ki bármit, az nem jó, ellenállásba ütközöm és falakat kell megmozgatnom, hogy egyről a kettőre jussunk. Nem hiába felejtek el dolgokat, nem hiába vagyok szinte folyamatosan beteg, nem hiába nincs olyan porcikám ami ne fájna, nem hiába küzdök szinte folyamatos hátfájással, nem hiába nehéz a lépés ... nem hiába nem látom sokszor, talán túl sokszor is a kiutat.
Most találtam kapaszkodót és találtam tök jó könyvet. Olvastam, töltődtem, tanultam ... már ha volt rá 5 percem, hogy olvassam. Mert olvastam wc-n, főzés közben, öltözés közben ... sose nyugodtan és átgondoltan. MIndig valaki beleüvöltött ... de nem törődöm már vele ... és a könyv ebben is megerősített. Nem lehet mindig mindent megoldani.
És tudom, hogy ez a mostani állapot tanít, hogy elviseljem mindazt, ami van, hogy megtanuljam nem mindig mindenen lehet változtatni, és hogy megtanuljam nem mindig az enyém az utolsó szó, de nap mint nap szembesülni a falakkal, és nap mint nap lebontani azokat és érezni, hogy semmibe vész a sok energia és munka ... van mit tanulnom, tudom. De néha nehéz. És néha elfogy az energia és néha már a nap sem kel föl és néha mire kivergődik az ember az egyik gödörből, már a másikban érzi magát ... néha, nagyon néha, vagy mindig??? MOst nagyon mindig ...

És írom ezt, és kiakadok, miközben a nemalvó és nemevő gyerekeim játszanak, együtt hárman, és bár hangosak és néha nem egyeznek, mégis elvannak, mert tudják, anyának erre most nagy szüksége volt ... hogy ezt most MEG KELLETT írnia, és most megyek és beállok a játékba, és bírom még egy kicsit, mert nem tehetek mást ... aztán megint jövök ...