Balázsolás

Tegnap megkérdeztem, és mivel épp nem volt semmi dolgunk, így gondoltam az ovisokkal tartunk a templomba.
Minden jól alakult. Épp jókor értünk le, mert már készülődtek, és úgy mentünk, hogy ők egyik oldalt, mi meg az út másik oldalán. Erik beszélgetett, Jana csöndben volt. Mikor beléptünk a templomba olyan áhitat volt az arcukon. Ritkán járunk ide, meg is értem.
Az egész Balázs-áldás alatt csöndben voltak, ERik végül az ovisok közé állt és ott kapta meg, mi meg Janával a végén. Szép és megható volt. Pláne, mikor a végén úgymond köszönetképpen az ovisok elkezdtek énekelni egyszerre, hangosan:
Csodálatos, Jézus a szeretet (3x ismételni)

Csodás szeretet.

1. Oly magas, föl sem érhetem.
Oly mély, meg sem mérhetem.
Oly széles, át sem érhetem.
Csodás szeretet.

Megható volt. Komolyan. Én nagyon meghatódtam, ahogy annyi gyerek egyszerre, lelkesen énekel, közben mutogat és mosolyog ... jó volt ott lenni.
Kijöttünk, hazafelé indultunk és épp azon gondolkodtam, milyen sokat is kaptam én most ... mikor Jana elkezdett hisztizni. Olyan hangosan, és olyan nagyon, majd kilökte magát a kocsiból, kifordulva, hátravetve, megfeszülve. Képtelenség volt megnyugtatni. Most már tudom, hogy egyrészt nem értette, hova tűnt a sok ovis, meg fáradt is volt ... de engem úgy felmérgelt, hogy már megint az történt, hogy valami jóban volt részem, valami jó történt velem, ami igazán megérintett és sokat adott, ő meg beleordít, mintegy nem hagyva hogy egy kicsit is megfeledkezzek szolgasorsi mivoltomról. Olyan mérges lettem, hogy hazaértünk és csak kidobtam a kocsiból és hagytam ordítani. Végül megnyugodott és mivel Erikkel könyveket olvastunk odajött hozzánk és mintha mi sem történt volna rám mászott, beszélgetett. De nekem még ekkor sem párolgott el a dühöm.
Végül kissé megenyhültem, végül elaludtak mindketten és mielőtt lementem volna Majáért volt még 5 percem. Megláttam a polcon a könyvet, gondoltam olvasok egy fejezetet:

A szív kiáltása.
Minden kisbaba sír. ... a kutya ugat,a macska nyávog, a varjú károg, a kisbabák meg sírnak és gőgicsélnek.
A nyöszörgés és gurgulázás az ő nyelvük. Ezen próbálnak beszélni hozzánk. ...
Vajon mit tanulhatunk mi felnőttek, a gyerekeink könnyeiből? Gyermekivé válni fájdalommal jár. Felnőni is fájdalmas, de visszafiatalodni még fájdalmasabb, mert sokkal inkább tudatában vagyunk annak, ami történik velünk. Egyetlen lépést sem tehetünk visszafelé, ha mi magunk nem akarjuk. Sohasem kértük, mégis felnőttünk. A visszafiatalodást viszont kérnünk kell. Kiáltanunk kell ahhoz, aki segíteni tud nekünk.
Ki mástól tanulhatnánk meg jobban sírni, mint egy kisbabától? A kisbabák apró harcosok - rendületlenül törnek előre, hogy bevegyék a szülők várfalait, elfoglalják legbensőbb szentélyüket, és ledöntsék a tiszta és irracionális érzések kivédésére emelt, féltett védvonalainkat. "

Közben olyan szép zene szólt, és csak faltam a sorokat és már megint arra lettem figyelmes, hogy valami olyan történik, amit meg kell élnem ahhoz, hogy elfogadó legyek és hogy megértsem, megéljem a pillanatot.

Fura nap volt ... fura érzések, amik azóta is kavarognak ...

Persze mire lerohantam Majáért, meg vissza Jana felkelt és ordított a kiságyban. Megnyugtattam, nehezen de visszaaludt és mert elkezdtem Majával foglalkozni, CSAK rá figyelni, naná, hogy nem sokra rá, megint felkelt ... így közel másfél óra alatt 2x kelt és kétszer 20 percet hisztizett ... csak hogy érezzem a szív kiáltásait. Mert tudom én, hogy ha ott feküdnék mellette, akkor nagyobbat aludna ...