Évzáró

Mert ennek is eljött az ideje. Második éve jár Maja az oviba és megint év vége van. Ami engem illet, én már nagyon várom a nyarat, elfáradtam a sok rohangálásban, öltözésben, időre futásban ... de rajtuk is érzem, hogy elég már.
Maja is az elmúlt napokban annyira nem evett, azt gondoltam, elfáradt - később kiderült, lehet ez is benne van, de sokkal inkább, hogy hátul a maradandó! foga bújt elő neki :).
Szóval, délután évzáró volt. Megint Pimpi volt az ügyeletes bébiszitter, mert nem akartam a két kicsit is becipelni, mert úgyse bírták volna ki. Még Erik csak csak, de Jana nem maradt volna a seggén ... én meg nem láttam volna belőle semmit.
Pedig most elég sokat szerepelt. Többet is, mint egy átlagos középsős. Volt egy feladat, ahol a nagycsoportosok verseltek és mikor Paula szólt, hogy akkor mehetnek középre, akkor Maja felkiáltott, hogy meg én is!!! :) és tényleg ment, és Bálint épp őt számolta kis és együtt mondták el a pünkösdi királyos verset. Úgy kezdődött, hogy a fiúk és lányok egymással szemben álltak és egyik fiú kijött, kiszámolta Maját Bálint és szólt neki: gyere elő te szép leány! - hát ezen már mindenki mosolygott. A szép leány meg előjött. :)
Édes volt Maja látszott, mennyit fejlődött az egy év alatt. Nem volt zavarba, szépen mondta a verseket, másét is halkan suttogta, figyelt végig, bár rettenetesen meleg volt! és érződött hogy ők is fáradtak és melegük van.

Büszke voltam rá! Aztán amint vége lett, enni sem akart :( ivott egy kicsit, odaadta az óvónéniknek a virágot és szaladt ki az udvarra. Mondjuk igaza volt, jobb idő is volt ott kinn. :)
Még jó sokat játszott, majdnem mi jöttünk el utoljára, de hát nem is baj, kiélveztük mindketten a perceket. :)

Apáék, mert hogy Pimpit apa váltotta, meg a játszótéren vártak ránk. :)

Névnap és gyereknap a Mini-cityben

Az úgy volt, hogy vettem egy kupont. Mivel már régóta meg szerettem volna nézni a mini-cityt és éppen volt akciós kupon és éppen névnapjuk is volt, hát megszerveztem, hogy Pimpi eljöjjön - mert Janának annyira nem való és nem tudtam eldönteni, hogy beengedik e vagy nem és ha igen kell e neki fizetni - szóval ő maradt itthon, mi meg négyesben nekivágtunk. Gondoltuk egy szép tavaszi hétköznap még suli időben nem lesznek sokan. Hát épp egy csoportot sikerült megelőzni érkezéskor. Szóval eléggé sokan voltak, ráadásul nem jutott mindenhova animátor, így eléggé kaotikus volt néha a helyzet. A csoportok tagjai felügyelet nélkül rohangáltak, nem hallgattak senkire, még az ottaniakra sem, volt pl hogy a fogorvosi székbe többszöri kérés ellenére sem engedték át a helyet fél óra alatt. :/ Ahol végre valami érdekes volt, pl a bűnügyi részen, ahol kézlenyomatot lehetett venni, sor állt, ráadásul eléggé tolakodó és oda valahogy a levegő sem ért el, kb 40 fokban izzadtunk. Csoda, ha elment a kedvük, mire sorra kerültünk? A laborba nem is volt animátor, csak találomra csinálgattak ezt-azt, a bankba folyamatosan szólt a riasztó, mert a gyerekek szerint az vicces ... Sok helyen a kellékek is hiányosak voltak. A spárba meg tumultus volt, az animátor sokszor nem volt a helyzet magaslatán.
Összességében azért jó volt kipróbálni, nem éreztük magunkat annyira rosszul, de szerencse, hogy kuponos volt, mert így az ár harmadáért meg is érte.
Ráadásul az elején kaptak egy munkakönyvet, és az állomásokon kellett bele lyukasztani és akkor ha összejön a 10, akkor kapnak ajándékot. Ezeket meg semmi nem érdekelte, csak az ajándék. Hiába mondtuk, hogy EZ AZ ajándék ... gyorsan összegyűjtötték és mentek az ajándékért. Ami nem volt más, mint egy papírdarab, 20%os vásárlási kupon egy játékboltba ... csak itthon vettük észre, hogy hónap végén le is járt, szóval ezzel se sokra mentünk ... brrr!!!!
A legjobban a 3D-s mozit élvezték, viccesek voltak a szemüvegben és tényleg úgy érezték, hogy a filmben vannak. Felálltak a székről és megpróbálták elkapni a szirmokat, vagy elhajoltak a rúgó láb elől ... tényleg jó kis rövid filmek mentek ... és ott legalább volt légkondi!!!

A végén persze az eső is elkezdett szakadni, így bementünk a skálába és szerencsére találtam ott Majának édes balerina cipőt. Nagyon tetszett neki és még az ára sem volt vészes - csak mellesleg jegyzem meg, hogy rá egy hétre már levált a talpa és igaz hogy szó nélkül kicserélték, no de azért be kellett menni és egyáltalán nincs rá garancia, hogy ez majd tovább bírja.
Aztán még akkor sem akart elállni a zápor, így bementünk egy mekibe. Ettek is egy keveset, majd eső ide vagy oda, mennünk kellett. Gyerekeket a nyakunkba kaptuk és futottunk az autóig. A parkolásért majd annyit fizettünk, mint a játszóházban. :/
MIkor hazaértünk a nagyok persze elaludtak az autóban, Jana meg épp akkor kelt, mikor beléptem az ajtón.
Jó volt újra átölelni és hallgatni Pimpit, hogy semmi gond nem volt vele. :) Jó volt kicsit nélküle lenni és utólag jó döntés volt, hogy nem vittük őt is.
hát így sikerült a névnap-gyereknap ...

Ezt muszáj

Tegnap találkoztunk a szomszédokkal, akiket megkértem anno, hogy fogadják a hercegnőt a bulin, hogy ott átöltözhessen. Beszéltünk róla, és kiderült, hogy csak apuka volt otthon, a többiek valami összejövetelen, ahol kérdezgették, hogy hol van apuka. Anyuka meg mondta, hogy nem mondja meg, mert úgyse hinnék el. Végül csak elmondta, hogy otthon van és a hercegnőt várja!!! :))) Apuka két méter magas, majdnem hentes - halas, szóval én akkorát röhögtem. Mondta a pasi, hogy azóta is húzzák vele. De mosolyogva hozzátette, hogy majd neki is lesz ám szülinapja!!!! :))))

Jana

Kicsit írok róla, mert az jutott eszembe, ezer éve nem írtam és közben meg olyan nagylány már!
Szóval hihetetlen a csaj. Kinyílt minden tekintetben és elég ha azt mondom róla, hogy gyakorlatilag még mindig uralkodik a családon.
Ma reggel a nagyok játszottak, ültek egymással szemben és gyűrűkkel, meg csecsebecsékkel játszottak. Ő is odament, nézte pket egy darabig, majd kikapott egy karkötőt a kupacból és rohanvást hozzám futott a fürdőbe. A nagyok utána, és kiabálták, hogy add vissza. Ő meg csak mosolygott és röhögött. ... Igazi kis genyó! És pontosan tudja, hogy ő a kicsit, hogy neki sokkal többet szabad. És kihasználja. És engem is. Csak ő ülhet az ölembe még mindig, csak ő nyúlhat hozzám. MIndenkit apának hív. Pedig ki tudja mondani, hogy anya, Maja, Eriket E nek hívja, de akkor is mindenki apa. És mikor éjszaka felhangzik a hangos apaaaaa, mérgesen bemegyek, hogy legalább mondanád, hogy anya, csak sunyorogva mosolyog. Tudja, de mégis ellenkezik. Mert hogy folyton ellenkezik. MIndig mást akar. A nagyok öltöznek, ő is ordítva huzná magára a ruhát, mikor odamegyek, hogy segítek, már nem akar öltözni és kergetem a lakásban. MIre elkapom üvöltve öltöztetem. Dobol az ajtón, hogy menjünk már, mire mindenki glédában, ő vagy berohan a szobába, vagy a kinyitott ajtót csukogatja, úgy, hogy másokat odacsukjon, vagy ne engedjen ki és közben röhög. Üvölt kajálásnál, hogy enne, mire elkészítem a kaját már nem éhes és hiába ordított egy perccel előtte, hogy tegyem be az ülésébe, mire beteszem száj bezár és semmit nem eszik, és ki is mászik az ülésből. Akkor felállok, hogy ok ennyi volt, mire ordít, hogy tegyem vissza a kaját. Visszateszem és minden kezdődik elölről.
Vagy igaz, hogy mióta Csilliék itt jártak, azóta hajlandó inni. Viszont senki mástól nem fogadja el, csak tőlem. Üvölt, hogy haaaam!!! - mindent így hív, kaját, innit - majd rángatja apát. Odamennek a pohárhoz, apa a szájához emeli, mire forgatja a fejét és mutat felém. HIába minden, nem hajlandó kinyitni a száját, míg oda nem megyek, elveszem a poharat és tőlem elfogadja. Senki mástól nem. Persze ha nem vagyok itt, akkor igen, de ha csak a közelben is vagyok, akkor nem.
Éjjel még mindig sokat kel. ÁLtalában kétszer, de van hogy egyszer és én ennek nagyon tudok örülni. Igaz, jókat alszik a helyén, bár minden nagyobb eljön mellőle éjszaka folyamán, ő meg szerintem csak azért marad, mert még mindig rácsos ágyban alszik. Szopizik éjjel, szopizik nappal és szinte folyamatosan. Néha csak azért fekszik az ölembe, mert rutinból ha ülök, akkor neki szopiznia kell. Ide is azért jutok ritkán, mert leülök és akkor jön és ül az ölembe, és rugja el a kezem, így még egy kézzel sem megy a gépelés.
Tulajdonképpen rettentően fárasztó, tényleg 24 órás gyerek, aki tényleg nincs el egy percet sem nélkülem, mindig rajtam lóg, folyamatosan hozzám kell érnie, rengeteget cipelem, mert nem jó a babakocsi, a hordozó, csak ha kézben viszem. Zsarnokoskodik és teszi mindezt a legnagyobb élvezettel. Ennek ellenére meg csak azt tudom mondani, hogy olyan gyönyörű. Olyan szemei vannak, amik akkor is levesznek a lábamról, ha éppen nem hagy valakivel beszélgetni és odaáll a képembe, megfogja az arcom és maga elé húzza és addig ordít, míg el nem hallgatok és rá nem nézek, akkor meg röhög a képembe. Sokszor nézem és mérges vagyok rá, közben meg arra gondolok, hogy olyan gyönyörű. Az arcán ott van minden ártatlanság, minden gyermeki szeretet, minden gondtalanság és önfeledtség. És miközben nézem, arra gondolok, hogy szeretnék én is ilyen lenni, gondtalan és önfeledt és bár ne érdekelne semmi. Bár örökké tartana a pillanat és mindig látnám a szemében azt a meghitt szeretetet, amit csak ő képes nekem adni. Ahogy magához húz és átölele a picike karjaival. Ahogy kisajátít és hiszi, hogy csak neki jár anya simogatása és puszija. Hogy elvárja hogy kényeztessem és csak ő legyen. Imádom!!! Nagyon, rettentően nehéz vele, mégis imádom!!!!!! Nehéz kettősség ez, nap mint nap saját magammal kell harcolnom és küzdenem és nincs győztes, nincs vesztes, csak az ár ellen megyek ... mert közben meg kívül és belül ugyan olyan, mint én! És ez tényleg nagyon nehéz!!!!!

Napok

Szédítő gyorsasággal telnek a napok. Tegnap este arra gondoltam, hogy szinte kétségbeejtő, ahogy eltelnek és észre sem veszem. Hihetetlen számomra.
Közben meg fáradt vagyok már én is, várom a nyarat, és közben mintha mennénk bele a télbe, már majdnem elő kell venni a téli kabátokat. :( Várom már, hogy ne kelljen rohanni, hogy reggel komótosan ébredezzünk, hogy délben kényelmesen ebédeljünk - ok, ez tényleg csak álom, mert általában mindenki szerint undorító amit főzök és köszönik, nem kérik - és hogy ne kelljen rohanni.
De most kaptunk meghívót szülinapi zsúrra és mikor beírtam a naptárba ... hát nem mondom, hogy ez a hetünk is pihenősre sikeredett.
Hétfőn a szokásos bölcsi, ovi, hittan mellé még egy kör városi látogatás is dukált nekünk Janával, mert Pimpi könyvet rendelt nekem és elmentünk érte.
Kedden Majáék a mogyoróhegyre kirándultak és bár a szokásos baba-mama klubot kihagytuk, mégis volt egy körünk a piacra, vásárolni, majd délután Majáért és torna.
Szerdán megint szokásos bölcsi, ovi kör után reggeli és rohanás vásárolni, több helyre is el kéne mennem, majd megint bölcsi, ovi és délután még egy szandál vásárlás is be van tervezve, hiába a rossz idő, elvileg jön a nyár.
Csütörtökön csak ovi, aztán délután torna, majd jön Pimpi és elvileg apával kettesben el tudunk tölteni pár órát. Talán ezt most a legjobban várom ...
Pénteken megint ovi, majd délután Pimpihez megyünk, mert gyerek nap lesz náluk.
Szombaton úszás, meg a Csobánkán lesz roller verseny, meg a Csillaghegyi közösségi házban is valami cirkuszos program, azt is jó lenne kicsit megnézni ... meglátjuk, mert ha mindenki megy úszni, akkor másra már nem lesz idő.
Aztán vasárnap meg csak egy szülinapi zsúr van.
És aztán megint hétfő és kezdődik minden előlről ... csoda ha tényleg nagyon fáradtnak érzem magam ... és ezek a frontok, és persze sikeresen meg is fáztam.

Jaj, de nyűgös poszt lett ... :(

Szivat az ajtó

Két nap, két történet.

Tegnap reggel nagy készülődés, reggeli rutinok, rohanás, öltözés, indulunk oviba. Mindenki ajtóban, végre készen ... de hol a kulcsom!!! Te jó ég, merre tűnt. Ott állunk teljes glédában az ajtó előtt, az meg zárva. Keresem, kutatom, mire észbe kapok. Előző nap anyák napja az oviban, én meg nem vittem táskát és okosan mami táskájába tetem a kulcsom, ami most is ott lapul ... Nagykátán.

Szerencsére megoldódott, mert volt még egy pótkulcs, amit sikeresen apával felkutattunk és most egyenlőre az van használatban ...

Ma pedig reggel felkelünk, rohanás, készülődés, indulunk úszni. Mindenki végre ruhában, indulásra készen, mikor apa fordítaná el a kulcsot a zárban és még csak be sem tudja dugni. Most mi van? Próbálom én is, nem megy. Mintha valaki megpiszkálta volna a másik oldalról. Állunk a zárt ajtó mögött ... sikerült felhívni a szomszédot, aki épp otthon is volt, erkélyen átadni a kulcsot, ő is próbálja, nem megy ... szerencsére eszébe jut, hogy befújja a fenomenális WD40-nel és már csuszan is a kulcs. ... Mert hogy kéne elvileg fújni időnként, csak ezt nekünk senki nem mondta, vagy mondta, de elfelejtettük.
Végre kiszabadultunk és rohantunk futni. Hála a szomszéd néninek!!!

Kíváncsi vagyok, tartogat e még valamit számunkra AZ ajtónk!

Lexi buli

Sajnos épp anyák napjára esett ez a buli. :( Így haza menni sem tudtunk, de szerencsére eszembe jutott, hogy ismerem én Melindát és az ő segítségét fogom kérni. Történetesen Meliéknek egy virág boltjuk van, pontosabban anyukájának és megkértem ,hogy ha lehet, akkor nem e vinne ki anyumnak egy csokrot. Ő első szóra benne volt - ezúton is ezer köszönet érte. Így alakult, hogy anyák napján nem hívtam fel anyut .. legalábbis nem korán reggel, mert nagy nehezen megvártam, mígy a csokor a helyére kerül és mikor már Meli szólt, hogy átadta, akkor hívtam. Szerencsére nagyon örült neki és álmában sem gondolta volna, hogy ilyet kap. Még akkor sem, mikor meglátta Melit a kapuban. :) Olyan jó volt, hogy sikerült örömet szereznem. :)
Aztán délután Lexi bulijára ment Maja. Erik is nagyon szeretett volna menni, nagyon szomorú volt, hogy ő nem mehet. Dehát ez van srácom! Majd lesz még fordítva is. ;)
Viszont, mikor elmentek, megígértem, hogy utánuk megyünk. Mert hogy apával ment Maja bulizni. Mi meg sütöttünk egy finom kenyeret - http://szellemafazekban.blogspot.com/2012/02/forrovizes-gyorskenyer.html - aztán elsétáltunk a hévhez, felszálltunk rá és meg sem álltunk Budakalászig ... nos ez pontosan egy megállónyit jelent. :) Mire elkezdték élvezni a hévezést, már le is kellett szállni. De olyan édesek voltak a kicsik. Aztán kicsit sétáltunk és az Omszki-tó partján végig elmentünk Lexi bulijáig. Kicsit volt persze hiszti, mert Jana a forgalmas út kellős közepén sétálni szeretett volna, aztán mikor meg leraktam hogy itt mehet, már nem akart ... én meg már őt cipelni. De ezek a koccanások már-már minden órásak nálunk ... A kicsik ennek ellenére nagyon jól érezték magukat. Erik futkározott, bogarat nézegettek, botoztak, néztük a síelőket, nevettünk ... olyan jól éreztem magam velük. Annyira feltöltött.
Persze Maja is jól érezte magát, ő meg végül a játszóház ablakából integetett, csurom vizes fejjel, szétázott arcfestékkel ... édes volt nagyon. Lexi bulija is nagyon jól sikerült, rengeteget játszottak, nevettek, tortáztak. Még aztán kicsit beszélgettünk Lexi szüleivel, mert én is odamentem megköszönni, a meghívást. Végül fáradtan jöttünk haza, de tényleg mindenki jól érezte magát. Én meg rájöttem, hogy lesz hova menni unalmas nyári délutánokon. :) Ki jön velünk???

Óbuda napja

Néven fut ez az immár több éve megrendezésre kerülő össznépi banzáj. Először még tetszett, majd tavaly már húztam a fogam és idén nagyon nem akaródzott menni, pláne, mikor megláttam, hogy hatalmas vurslit állítanak fel amit nem lehet megkerülni, elkerülni ... és belegondoltam, hogy három gyerekkel, még ha csak egy-egyre is ülnek fel, ami ugye úgyse úgy lesz ... hát köszönöm nem!
Így alakult, hogy nagyon erőltettem, hogy akkor délelőtt menjünk el úszni úgy családilag, még akkor is, ha tudtam Maja is csatlakozik Erikhez. Aztán meg kitaláltam ,hogy ha már Janában olyan nagy az apa rajongás, akkor menjenek el ők a Liliomkert-i piacra én meg megyek a nagyokkal úszni. Így végre láthatom mi is az úszikálás.
Jaj, olyan jó volt őket látni. Olyan ügyesek voltak. Maja nagylányosan, komolyan teljesítette, amiket Eszti néni kért, Erik is mikor kellett teljesített, de a köztes "szünetekben" mégiscsak megmaradt a formájánál. Szórakoztatta a többieket, beszélt, be nem állt a szája, énekelt, pörgött, forgott. Vagy épp, mikor ki kellett mindenkinek ülnie a partra, szép sorban, naná, hogy ő beleesett ... olyan édes volt, majd megettem. Maja meg büszkén kihúzva magát ... és én is olyan büszke voltam rájuk. Virult a fejem rendesen.
Aztán a végére apáék is befutottak, le is jöttek a medencéhez is. Dunci egy ideig az ölemben ült, de mikor látta, hogy vége az órának, mi is felálltunk, nagyok is jöttek kifele, gondolt egyet és rohanvást elindult a medence fele. Apa már csak ugrásában kapta el, amint épp a medencébe veti magát. Nagyon vicces volt, bár ha belegondolok, hogy mi lett volna, ha nem kapja el időben, hogy melyikünk ugrott volna utána ... és hogy csurom vízesek lettünk volna ... :) azt mondjuk nem gondolom, hogy ő annyira megijedt volna. Nem ilyen a csaj. :)
Szóval végeztünk, még elmentünk Lexinek ajándékot venni, mert másanp volt a bulija, majd haza és alvás.
Közben jött az ihlet. És mikor felkeltünk és nagy nehezen összeszedtük őket, akkor mondtam, hogy először nézzünk fel a faluba, mert ott is buli volt. Felsétáltunk és bár túl nagy buli nem volt, mégis nagyon hangulatos utcai móka kerekedett. Ismerős emberek, nyugodtan, békésen beszélgetve, italozva, gyerekek nyugodtan rohangáltak, senki nem ordított, senki nem volt feszült ... olyan igazi, békebeli utcai összeröffenés volt. Nekem nagyon tetszett. Ovis társakra is akadtunk, olyanokra is, akik már tavaly elballagtak.
Aztán ugrálóváraztak egyet a nagyok - ami ingyen volt! - Jana is ment volna, de sokan voltak, féltem eltapossák, bár több nagy is jelentkezett, hogy vigyáznak rá. Tényleg nagyon családias volt az egész.
Aztán sikerült eltántorítani, majd bementünk a házba, ahol festeni lehetett, meg papír sárkányt készíteni. Jó sokáig elvoltunk. Nagyon élvezték a gyerekek. Pláne, hogy volt egy nagyon segítőkész anyuka, aki irányított mindent, és volt egy idősebb bácsi, aki nem győzte szórni a dícséreteket, hogy milyen szépeket festenek a gyerekek. Ez még jobban lelkesítette őket.
Végül csak kijöttünk és egy családi koncert végére le is ültünk a padokra. Majd skander verseny következett. Erik is jelentkezett volna, de mivel látta, hogy Maja nem megy, mégsem akart. Pedig nagyon aranyosak voltak a gyerekek ... Sajna apa kicsit megunta, és szorgalmazni kezdte, hogy menjünk át a térre.
Átsétáltunk hát. Útban Anitáékkel, Botiékkal találkozttunk, végül úgy alakult, hogy a nagyok elmentek velük - nekik már elég volt a vursliból - mi meg hármasban gyorsan végig szaladtunk a nagy semmin. Tényleg nem volt már semmi, az a kevés árus is pakolt. Ráadásul tényleg drága dolgok voltak.
Nem mellesleg fenn a faluban is volt néhány árus, de megállapítottam, hogy akár én is lemehetnék jövőre árulni, varrnék néhány figurát anyagból és azzal. Annak mindenképpen jó lenne, hogy valamit hazavigyenek a gyerekek, mégis olcsó legyen, hogy akár az öt gyerekes család is megengedhesse magának ...
Szóval végül nagy játszóterezés, meg fára mászás lett a lenti vursliból. :)
Jó kis nap volt megint. Szeretem ezeket a családias összeröffenéseket. Még a játszóterezés is jobb így! ;)

Vicces Erik ...

Janát altattam délben, a két nagy meg a hálóban feküdt, vártak hogy meséljek nekik. Mikor bemegyek egymás felé fordulva, Erik nekem háttal.
Maja: Anya, Erik az orrában turkál és a párnádba keni.
(kedves!)
Én: Erik! Azonnal hagyd abba ezt a gusztustalanságot. Aki így viselkedik, az nem kap mesét ... most mit csinálsz?
Erik: hát visszadugom!

Nem bírtam ki nevetés nélkül. Erik komoly képpel gyömöszölte vissza a fikát az orrába és mikor elkezdtem röhögni sem hagyta abba, komisz szemekkel röhögve folytatta ... azért inkább elvettem tőle és zsepibe töröltem, de a meseolvasás közben is többször felröhögtem ... :)

Érzelgősen

Már a múltkor írtam róla, hogy valahogy nagyon megérintett hogy Maja 5 éves lett. Valami tényleg nagyon változik ... főleg az, hogy szinte megrémiszt, hogy lassan az a törékeny, de mégis szeretettejes és védő burok megrepedni látszik. Mégpedig azzal, hogy szeptembertől Erik ovis lesz - voltunk tegnap beíratkozni - valamint Jana betölti a kettőt és bár nagyon nincs szívem hozzá, de a piszkos anyagiak bekúsznak az életünkbe és úgy tűnik, bölcsibe kell adnom. Szakad meg a szívem ... miattam is, mert valami akkor véget ér, és a legrosszabb, hogy fogalmam sincs mi kezdődik el. Nem tudom mi lesz velem. Egyenlőre nem is jutok el oda agyban, hogy ezzel foglalkozzam, annyira nem akarom elengedni azt, ami most van. Olyan jó velük lenni, hozzájuk bújni, délben együtt aludni .. még ha a mindennapok küzdelmesek is. Mi lesz, ha 8 órában dolgoznom kell? Persze megoldjuk, mert az a dolgunk, de akkor is, valami végérvényesen véget ér. És ezt most tragikusan fogom fel. Nem úgy, mint anno lassan 6 éve.

Mert hogy visszakanyarodjak ahhoz, amit írni akartam. Mégpedig, hogy anno lassan hat éve, egy augusztus végi napon változott meg minden és az akkor olyan természetes volt és fel sem fogtam/fogtuk, hogy minek is vagyunk a részesei.
Emlékszem, nagyon féltem. Mert nem jött meg. Pedig utazni terveztünk, nem is közelre és mégsem akart megjönni. Féltem, mert előtte nem sokkal volt belőle gond és akkor egy petefészkem bánta. :/ Féltem, és úgy éreztem, megint fáj. De mi legyen? Apát is beavattam és ő mondta, hívjam fel az orvost és beszéljek vele. Én még adtam magunknak egy esélyt és mint anno májusban, elmentünk a gyógyszertárba és megvettük a tesztet. Nem bíztam benne, mert már egyszer csalódtam és azt gondoltam hogy túl gyors minden és most biztosan nem. De amikor hazamentünk és én bezárkóztam a fürdőbe, majd apával együtt vártunk és megláttuk azt a bizonyos zebracsíkosat ... nos akkor minden megváltozott. Én - emlékszem összeroskadtam és a fürdőkád szélén bőgtem. Apa kétségbeesetten rám nézett és csak annyit kérdezett - hát nem ezt akartuk? Dehogyisnem! Persze, naná! De akkor is ... akkor és ott annyi érzelem futott át rajtam, mégis valahogy nem gondoltam bele igazán.
Aztán később már boldogságban úsztam és boldogan készülődtünk első és egyben akkor már tutira utolsó közös utazásunkra ... igen, hosszú út, de most tényleg utaztunk. Olaszországba, Riminibe. Autóval, csak mi ketten ... jó volt. Önfeledten. Önfeledten szórakoztunk a vidámparkban. Mert hova is menne két fiatal, akik csak akkor kezdik az életüket. És emlékszem, mikor felültünk az óriás csúszdára és én le sem mertem nézni, annyira féltem ... csak arra gondoltam, ha ezt most túléli ott benn az a valaki, ezt a sok érzelmet ami bennem van, akkor igazán minket választott. És megindultunk a csúszdán ... elindult minden. És túlélte és velünk van és tényleg ... azt hiszem, akkor kezdődött el minden ... És most a végéhez közeledik valami, valami nagyon megváltozik ... folyt.

Kérem vissza a régi felületet!!!! Ezen az újon itt szenvedek és nem tudom pótolni a hiányokat ... fél órája töltenék fel kb 10 képet!!!!! Nem csinál semmit jó esetben, rosszban pedig összevissza ügyködik valamit ... :/
Szar ez a mai nap ... Erik is ordítva, sírva ment bölcsibe ... pedig odafele nem volt baj, aztán meg sírva kellett betuszkolnom és Gyöngyi néni karjaiba löknöm ... ma nem megy nekem semmi ... :(

Majális 2012

Üvegtigris büfé - Tinnye és Piliscsaba között




Talán megint eléggé hagyományosra sikeredett az idei majális. Itt voltunk, ami a képen van. Előző este épp a tv-ben volt és mondtam apának, mi lenne, ha elmennénk. Kicsit ugyan félreértés volt köztünk, mert én úgy gondoltam, hogy délelőtt, apa meg a délutánra szavazott volna.
Mondjuk általában ez így is van. Apa szeret sokáig pihenni - mondjuk fura, hogy csak akkor, ha itthon vagyunk, mert ha mamiéknál vagyunk, akkor állítólag nem tud aludni mert hiányzunk és akkor már hajnalban fenn van. Bezzeg ha itthon vagyunk, akkor ... nem is tudom meddig aludna. Persze csakis úgy, hogy közben a gyerekek a fején ugrálnak, ő meg időnként felordít ... már megszokhatnám a látvényt és a hangokat ... de nem megy. Sokmindent elviselek, de a reggeli ordítást azt egyáltalán nem. Pedig van belőle részem rendesen hétvégén.
Szóval, felkeltünk, komótosan elkészültünk és útnak indultunk. MOndjuk az idő nem volt épp a legjobb ... de fél óra alatt kényelmesen ott voltunk, nagyon meleg volt, de gyönyörűen meg van csinálva. Van egy nagy tó, azt körbe lehet sétálni, van picike játszó, padok itt ott, van vendéglő is, ahol ebédelni is lehet, ha úgy adja a pénztárca ... először nem értettük minek ez ide. Aztán elkezdtem fantáziálni és rájöttem, hogy micsoda csodás esküvőt lehetne itt tartani. Hangulatos, csodás környezet, van fílingje az már biztos. Én ha tehetném, tutira itt tartanám. Ez olyan nekem valós lenne.
Szóval szépen körbe sétáltuk, virágot szedtünk, futkároztunk, igazán piknikes hangulat volt. Aztán még kicsit henyéltünk a hűsben, megnéztünk egy motoros banda indulást - mert hogy nagyon forgalmas ám a hely, egyáltalán nem olyan, mint a filmben. :) Jönnek mennek a motorosok, de autósokból is sok akad. Aranyos volt a motoros banda, mert csupa apám korú volt benne, nők is természetesen. Mosolyogtak a gyerekekre, felbőgették nekik a motort ...
Talán azért is tetszett itt, mert mintha megállt volna az idő. Mindenki mosolygott mindenkire, madár csiripelés, motor bőgés, természet, napsütés, csodás fények, hangulat ... jó volt.
Aztán persze üröm is vegyüljön az örömbe, hazafelé Jana bealudt, Maja behányt, Eriket meg alig bírtuk ébren tartani. Mivel Maja hányt, apa ideges lett, én meg arra, ahogy reagált és vezetett ... mindenki felhúzta az orrát, duzzogás volt a délután. :( Így megy ez már ...