Szivat az ajtó

Két nap, két történet.

Tegnap reggel nagy készülődés, reggeli rutinok, rohanás, öltözés, indulunk oviba. Mindenki ajtóban, végre készen ... de hol a kulcsom!!! Te jó ég, merre tűnt. Ott állunk teljes glédában az ajtó előtt, az meg zárva. Keresem, kutatom, mire észbe kapok. Előző nap anyák napja az oviban, én meg nem vittem táskát és okosan mami táskájába tetem a kulcsom, ami most is ott lapul ... Nagykátán.

Szerencsére megoldódott, mert volt még egy pótkulcs, amit sikeresen apával felkutattunk és most egyenlőre az van használatban ...

Ma pedig reggel felkelünk, rohanás, készülődés, indulunk úszni. Mindenki végre ruhában, indulásra készen, mikor apa fordítaná el a kulcsot a zárban és még csak be sem tudja dugni. Most mi van? Próbálom én is, nem megy. Mintha valaki megpiszkálta volna a másik oldalról. Állunk a zárt ajtó mögött ... sikerült felhívni a szomszédot, aki épp otthon is volt, erkélyen átadni a kulcsot, ő is próbálja, nem megy ... szerencsére eszébe jut, hogy befújja a fenomenális WD40-nel és már csuszan is a kulcs. ... Mert hogy kéne elvileg fújni időnként, csak ezt nekünk senki nem mondta, vagy mondta, de elfelejtettük.
Végre kiszabadultunk és rohantunk futni. Hála a szomszéd néninek!!!

Kíváncsi vagyok, tartogat e még valamit számunkra AZ ajtónk!