amik jókor jönnek. Amik annyit adnak, hogy könnyes szemmel fekszik le az ember, és azt gondolja, van amikor boldogabb nem is lehet. És kellenek ezek a kis gyöngyszemek, hiszen így tudjuk megélni, túlélni a mindennapokat.
Nos a tegnap valami ilyesmi volt.
Kissé fáradtak vagyunk. Apával beszedtünk valami vírus szerűt, amitől napok óta megy a hasunk. Nem nagyon, csak kicsit ... ez pont elég ahhoz, hogy lestrapáltnak és nagyon fáradtnak érezzük magunkat.
Vasárnap azért minden ellenére ellátogattunk az Alcsúti alborétumba, ahol megnéztük a nyíló hóvirágokat. Meseszép volt. Azt éreztem, itt a tavasz. Annak minden gyönyörűségével és fárasztó részével.
Aztán hétfőn reggel minden töltekezés ellenére, Maja úgy ébredt, hogy fáj a hasa. Mivel azt gondoltam, hogy talán ő is elkapta a mi kis közös vírusunkat apával, így itthon maradt ... mindenki. Én még dolgoztam, hogy kedd és szerdán itthon tudjak maradni.
Hétfőn jöttem hazafele és tele volt minden tavasszal. Kergetőző és fütyörésző madárpárokat hallgattam. Aztán kedd lett.
Néha azt érzem - elég sokszor - hogy bárcsak itthon tudnék lenni, hogy megfelelő támasz tudjak lenni. Hogy miko szükség van rám, akkor ne azon agyaljak, hogy mit hagytam benn és mi lesz, hanem minden figyelmemmel rájuk tudjak koncentrálni.
Néha elfáradok. Most is ez egy ilyen. Azt gondolom, hogy abban, hogy itthon maradtunk, a fáradság van benne. A rohanós hétköznapok, a feszített hétvégék, mikor csak annyira elég a két nap, hogy felkészüljünk a hétköznapra. Akkor kell ez a pár nap ... csak nekünk.
Véletlenül akadtam rá a könyvtárban. Szeretek nem tudatosan menni, hanem rábízni magam, hogy min akadok meg. Ez is egy ilyen találkozás volt.
Corine Gantz: Rejtekhely Párizsban.
Elkezdtem olvasni és nem tudtam letenni. Nem azonosultam a főszereplővel, de sok mindenben irigyeltem és szerettem volna a helyében lenni Szerettem volna egy ódon házban lakni Párizs belvárosában, szeretnék embereket megismerni, szeretnék főzni és etetni másokat, szeretnék adni és adni ...Kedden elolvastam a könyvet. És azt éreztem ,hogy kapok és kapok belőle. Azt éreztem, mikor letettem, hogy már képes leszek végig csinálni a hétköznapokat. Hogy kissé feltöltött és adott és adott.
Aztán este jött egy film.
Ramona és Beeses ...
Többször elsírtam magam a filmen. És nem csak én. MIkor a kislány világgá megy, még Jana is odabújt és azt mondta, anya most fogok sírni. :) Hiszen mi másról is szólna, minthogy kitartunk egymás mellett, mert ezért család a család. Bármi áron, mármin keresztül és főleg, hogy hiszünk egymásban. Hiába mond bárki bármit, mi hiszünk egymásban!
Már a film végén tudtam, hogy megint csak kaptam és kaptam. Olyan erőt, hogy tudjam bárki bármit is mond, nem hiszem el, csak azt, amit én tudok róluk és rólam.
És akkor még lefekvés előtt megnéztem a tabletet és ott volt a levél, hogy Erik minden vizsgálat ellenére teljesen rendben van, És akkor már tényleg bőgtem. :) Mert tudtam, hogy tényleg mondhat bárki bármit, az a fontos, hogy mi egymásnak vagyunk és bízunk egymásban. Mert tudtam, tudtuk, hogy semmi baja, és hiába akarják ráhúzni a kliséket, semmi gond nincs vele. És ha erősen hiszünk benne, hogy be tudjuk bizonyítani, akkor tényleg sikerül.
Szóval semmi disz zavarja nincsen, semmi olyan, amit ne lehetne behozni. És mindez abból fakad, mert tényleg kicsi még. Talán jó lett volna neki még egy év az oviban. Egy jó oviban, jó óvónénikkel, akik nem azt akarják bizonyítani, hogy igenis fejlesztésre szorul és vigyem pszichológushoz, mert mentális zavara van ... holott csak rettegett az óvónőtől és terror alatt állt egy másik kisfiú jóvóltából.
Szóval, ha nem ez lett volna körülmény, akkor igen, kellett volna neki még az az egy év. De sajnos nem volt jó helyen, és most jó helyen van. Ítt tudják róla, hogy mindenre képes, hogy vezér egyéniség, és hogy lehet rá számítani. CSak idő kell neki. Ezért is futhatott neki kétszer is a vizsgálatnak. Mert tudta a tanító néni, hogy elsőre nem adja saját magát. :) Sose tudok neki elég hálás lenni.
És ez így tényleg egy olyan nap volt, amiben nem tudtam elégszer megköszönni mindazt amim van. Nem tudok elég hálás lenni. Ez egy olyan nap volt ... :) <3
