2012. február 9., csütörtök

Baleseti sebészet

Mert már ideje volt ellátogatni ide is. Végülis nem is tudom hogy úsztuk meg eddig. :)
A történet egyébként nem kezdődött viccesen.
Történt ugyanis, hogy kedden délután szokásos örjöngés és zűrzavar után végre eljött az idő, mikoris elkezdhetünk készülődni a tornára. Elkezdtem készíteni a sok sok cuccot, Maja és Erik pedig a komód tetején csücsülve játszottak. Azt hiszem póniztak. Jana is megpróbált felmenni, de Erik nem engedte. Rászólt, de ő csak akarta. Mire kicsit lökött rajta, és már hopp ... a koppanásra lettem figyelmes. No meg az utánna tartó hosszú csöndre. Életemben nem hallottam még ilyen csöndet ... rohantam oda, alig mertem hozzányúlni, kiterülve feküdt a kicsi a szőnyegen. Óvatosan megfogtam, akkor már elkezdett nyöszörögni. Semmi és sehogy nem volt jó neki, végül a vállamra vettem, ahol kb két percre a történtek után egyszerűen bealudt. Felébreszthetetlenül. Nagyon megijedtem. Ennyire bealudva és maga tehetetlennek még nem láttam.
Hívtam mamit, beszéltünk, végül arra jutottunk, hogy a nagyokat átküldöm Piroska nénihez, én meg elrohanok vele a rendelőbe. Hátha lesz valami ... nagyon sírtam, és nagyon bepánikoltam. Közben hívtam apát, aki ki tudja merre járt, mert az anyja rosszul lett, őt furikázta. Mondta siet, amint tud, jön.
Nagyok szomszédba be, fura mód kicsit sem voltak megijedve, főleg Maja mentalitásának köszönhetően, Erik csak utánozta őt. Pakoltak maguknak papírt, meg tollat, hogy majd rajzolnak ott.
Én felöltöztettem a kicsit - meg sem nyikkatn, csak aludt - és rohantam vele le. A sebészetre mikor beértem, és szóltam, hogy nem tudom felébreszteni, amint letettem a vizsgáló asztalra, felkelt, közölte a pasi, hogy miről is beszélek, hiszen ébren van. Majd szólt, hogy ő nem tudja - vagy inkább nem akarja megvizsgálni, menjek be a János kórház gyereksebészetére. Még azt is mondta, hogy mentőt sem tud hívni, mert az legalább 2-3 óra. No, köszi ... pénzem nem volt annyi, hogy taxit hívjak ... apát hívtam merre van. Szerencsére két percen belül már ott volt, nem tudom hogy csinálta - ő se nagyon emlékszik.
Kocsiba beültünk és mentünk a kórházba. Közben Pimpi is vonaton ült, őt mami hívta, hogy forduljon vissza és menjen el a gyerekekért. Mami is vonatra pattant.
A kocsiban már nem aludt be, csak nagyon bágyadt volt. Lógott a feje és csak nézett a semmibe.
Lassan haladtunk, mert persze csúcsforgalom volt.
Kb egy óra alatt be is értünk. Megtaláltuk a sebészetet a váróban még várakozni kellett kb 20 percet. Ezalatt már mosolygott és láthatóan jól volt. MIndegy, úgy voltunk vele, azért lássa orvos.
Bementünk, megnézték. Persze rögtön első kérdés, mi van a fején? Mondom rajzolt! Telis tele volt színes filctoll rajzzal. :) Jókedvű volt, de a doki azt mondta, hogy az egy méter, az egy méter, így röntgen.
Persze jó sokan voltak a röntgenen, mert mindenki kezét lábát ficamította, törte ebben a jeges, havas időben. Szerencsére kicsit előre is vettek minket, meg gyorsan is haladt. Azt nem mondom, hogy könnyen ment őt lefogni, míg megröntgenezték. Be is pólyálták, hogy ne tudjon mozogni, amitől persze még jobban üvöltött.
Aztán naná, hogy nem sikerült a kép, így apával még egyszer mentek, még jobban ordított.
Végül sok sok várakozás után, odajött a doki, és mondta, hogy kész a felvétel, de ő ilyet még nem látott, így felküldte a CT-re. Hát nem nyugodtunk meg!!!
Közben fáradt volt és csak a kezemben volt el, és sétáltunk és énekeltünk. És nagyon, nagyon meleg is volt!!!
Aztán csak behívtak végre, és kiderült, hogy se törés, se repedés. Azért még ha bármi van, jöjjünk vissza. Nem tudom, az agyrázkódást hogyan állapítják meg? De erről nem volt szó.
Végül majd 3 órás ott tartózkodás után hazaengedtek minket. Hazafele bealudt és már csak hazaérve betettük az ágyába.
A nagyok örültek, végig hiányolták Dundit, de nem voltak megijedve. Piroska néninek elmesélték, hogy végül Erik lökte le, de megígérték mostantól nagyon vigyáznak rá.
Persze másnap is figyeltük, de nem volt semmi. Jó kedve volt, kicsit ugyan nyűgös volt, mert közben hőemelkedése lett. Mert a múlt heti oltásnak épp most volt itt az ideje.
És közben a szeme is elkezdett váladékozni. KÖzben kiderült, hogy bár a bölcsiben szóltak, hogy kötőhártya gyulladás van, és furcsáltam is hogy egy hete arrafelé sem jártunk és mégis elkapta, az oviban mikor mondtam, szóltak, hogy ott is pár gyereknek van. Szóval, mégiscsak onnét kaptuk el. :(
Délután megyünkdoktor nénihez, bár mióta van időpontunk, azóta csak piros a szeme. MIndegy, legalább ránéz valaki, még ha nem is a mi dokink, mert naná, hogy most van az is szabin .... :(

Hát így végződött a mi kis történetünk. Én mindenesetre nagyon megijedtem. És rájöttem, egyáltalán nem vagyok lelkileg felkészülve az ilyen esetekre.
Pláne, mikor a várakozás közben behozott az anyja egy kislányt, akit sikerült leforráznia. Az egész hátát és karjait ... rájöttem, nagyon pengeélen táncolunk nap, mint nap és sokszor csak a vak szerencse, mi mellénk áll. A Jóisten remélem vigyázz ránk!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése