2013. október 26., szombat

Lajos-forrás

Folytatván a hetet, végre összehoztuk a már rég eltervezett szalonna sütést.
Ami azt illeti, én nagyon megkívántam az osztály pikniken és mivel tényleg indián nyarunk lett, kár lett volna kihagyni ebben a csodás időben.
Reniékkel összebeszéltünk és a sok sok helyszín közül, végül a Lajos forrásra esett a választás, és azt kell mondjam nem bántuk meg.
Szuper hely, még úgy is, hogy délben az utolsó helyet sikerült elcsípni, már az összes szalonnázó foglalt volt.
De az idő csodás volt, kis árnyékban voltunk ugyan, de nem volt vészes. A tűz gyorsan meggyulladt, a gyerekek lelkesek voltak, egész nap rohangáltak, játszottak, mondhatnám úgy is, hogy tőlünk volt hangos a rét. :)
Aztán jól be is kajáltunk, nagyon finomat ettünk. A lányok rákaptak a baconre, de a fiúk is jócskán betermeltek a zsíros kenyérből.
Aztán még egy jó nagyo túráztunk is, egészen az iker tölgyekig elmentünk. Megérte, mert csodálatos látvány volt.
Már esteledett, mire hazaértünk, de nagyon nagyon jó volt. Remélem sok ilyen lesz még. :)











 Az erőművész! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése