Visegrádi bobozás

Hétfőn még mindig jó idő volt, és apa is szabadságon volt, így mondtam, hogy muszáj a mai napot is kihasználni és sokat levegőn lenni. Kirándulást terveztünk, de végül Visegrádon kötöttünk ki. Jó ötletnek tűnt, hiszen hétköznap volt - elnézve a webkamera képeket, hétvégén tumultus volt. Nem is sütött ki jó sokáig a nap, de sebaj, annak ellenére jól éreztük magunkat.
Felmentünk és bár én szerettem volna a várat is megnézni - de sajna a napocska csak nem akart előbújni és az elmúlt napok mindenkit lefárasztottak - sajnos csak egy kis bobozásra és egy kis hegymászásra futotta az erőnkből.
A bobozást beharangoztam, Erik nagyon akart menni, de mikor Maja közölte, hogy ő betoji, már Erik sem akart. Aztán a nagy elhatározásnak az lett a vége, hogy Jana fogta magát és elment apával. :) Drága csillag, büszke voltam rá, olyan kis bátor. Apa elmondta, hogy felfelé már nem volt olyan bátor, vagyis igen, csak akkor már inkább anyával ment volna. :)
Aztán mikor végig mentek, Erik is bátorságot kapott, és ő is ment. Nagyon tetszett neki, csak azt sajnálta, hogy ő gyorsabbra számított. Sajna nem is mentek olyan gyorsan, mert sok kisgyerekes volt, akik főleg anyukával mentek és szinte állóra befékezve. Utólag nem is értem ,hogy én miért nem mentem. Így én is tudtam volna ... :)
Aztán mikor Erik is lement, Majának is megjött a bátorsága és ő is ment egyet. Talán neki tetszett a legjobban, de be nem vallaná. Édesem olyan kis bátortalan. De mindenben. Én meg csak leesett állal bámulom, mert hát nem volt ő ilyen ...
Aztán még egy gyors lejtőre fel és le mászás és már indultunk is haza ... naná, hogy apán kívül mindenki bealudt a kocsiban. :)