Szóval kezdődött, hogy apával kicsit haragudtunk egymásra. Így nem is beszéltünk. Ő leült a gép elé reggel, megnézte amit szerinte meg kellett és autóba ültünk, hogy végre kipróbáljuk a régóta beharangozott BKV-hajót, ami a Római parttól indult. Terv az volt, hogy elmegyünk a Gellért hegyig, mert ott a hegyen van egy kisebb csúszdás játszó. Aztán kicsit elvagyunk és jövünk vissza.
Szóval úgy kezdődött, hogy autó és irány a Római part. Meg is volt, csak a kikötő helyét volt kicsit megtalálni. Várni kellett, de nem volt gond. Fura volt, mert egy másik hajón kellett keresztül menni, amin szobák meg étterem volt és úgy lehetett felszállni a BKV-hajóra. Várakoztunk és elég rendesen sokan lettünk. De nem volt gond, lett helyünk fenn és ültünk is. Egy darabig simán ment, aztán valahogy kezdték unni a gyerekek. Főleg a két kicsi. Pedig még elemózsiát is vittem, de a hajó tényleg lassan haladt. A két kicsi egymással játszott, fetrengtek a földön ... viccese voltak, csak folyton azt kellett lesni, hogy nem menjenek közel a korláthoz.
Végre elértük uti célunkat, addigra már eléggé sokan voltak a hajón. Leszálltunk és megkerestük a játszót. Azért nem volt olyan nehéz, mert bonyolultabbra számítottam az olvasottak alapján. Pár darab csúszda van csak, de elég izgik. Az egyiken úgy begyorsulnak, ráadásul a végén meg volt egy lyuk, ami eléggé meggyepálta az ülepüket. Kivéve Janáét, mert az övé párnázva volt. :) De azért elég jól elvoltak, leizzadtak rendesen, mert nagyon meleg is volt. Szerencsére fel kell menni a tetejére, és ott van egy kút ahol meg tudtunk mosakodni.
Közben már apával is eléggé jóba lettünk, mikor is megkérdeztem, hogy mikor indul vissza hajó. Ja, hát ő azt nem nézte meg. Fasza!!!! Odáig voltam. Kezdődött a telefon nyomogatás. Először interneten próbált valamire jutni, majd felhívta őket, ahol is mondtak egy időpontot.
Közben a gyerekekkel lejjebb mentünk, mert ott is volt egy kisebb játszó, megnéztük. És még a szikla templomba is bekukucskáltunk.
Mire leértünk a hajó állomáshoz, persze jól elfáradtak. Még volt egy ötletem, hogy gyorsan szaladjunk el egy kisboltba, venni rágcsát nekik. Aztán elmentünk az állomásra és vártunk.
Kiderült, hogy pont az orrunk előtt ment el egy, úgy kb 15 perce. Lemaradtunk róla. SEbaj, megvárjuk a kövtkezőt. Persze, csak az egy óra múlva jön. Álltunk és vártunk. Közben Erik bealudt az én vállamon, Jana apáén, Maja meg a lábamon ülve próbált ébren maradni. Én megcsak puffogtam, hogy persze, ilyen, mikor a férfiak szerveznek valamit.
Vártunk és vártunk. Végre ki tudja mennyi várakozás után megjelent egy hajó, aki ugyan kikötött, de mivel nem volt leszálló és a hajó csak bizonyos számú utassal mehet, senkit nem engedtek felszállni. Hurrá! Sebaj, vártunk. A következő hajó, már ki sem kötött. Szóval, ekkor már két és fél órája vártunk.
Apa mondta, hogy induljunk el gyalog hazafele, mert hát villamos és HÉV és otthon vagyunk. Szuper, de a kocsi a Rómain maradt, oda meg nem jutunk el bkv-val. Belljebb nem vagyunk. Így azt mondtam, ha már séta, akkor menjünk el a Kopaszi gátig és majd ott felszállunk, hiszen az a végállomás és ha máshol nem, hát ott fel kell hogy férjünk.
Így én fogtam Janát, apa meg Eriket és séta el. A forró melegben az égető rakparton, tikkadt gyerekekkel ... hát nem volt leányálom. De odaértünk és mázlink volt, mert épp egy hajó kötött ki és indult volna tovább. Sorba álltunk, mert persze hatalmas sor állt, és kettővel előttünk leszámolták a 100 utast, így nem fértünk fel rá. :( Nem kicsit voltunk idegesek. Persze mondtuk mi, hogy három kis gyerek és ez már a negyedik hajó ... senkit nem érdekelt.
Így volt még egy óránk várakozni. A jó az volt, hogy a Kopaszi gáton legalább árnyék volt, és WC is és innivalót is lehetett venni. Persze túl messzire nem mertünk elmenni, hátha sokan lesznek és megint csak a sor végén marad hely.
De eltelt az egy óra, és igen, végre felfértünk a hajóra. Naná, megint sokan voltak, akik lemaradtak. :( De mi legalább fenn voltunk, volt ülő helyünk is. Így már csak egy röpke két órás út volt hátra ... mert hogy felfele szépen lassan csordogálunk, nem kapkodják el. Ráadásul egy csomó állomást kihagytak, fennt említett okok miatt, így igazán nem volt sietős. Persze fenn a hajón ülve és a negyedik hajót lekésve nem volt vicces, hogy a rengeteg utas információ hijján ott áll az állomáson. Egyik megállóban bár volt leszálló, de nem annyi, mint felszálló, az egyik férfi utas úgy bedühödött, hogy a vizes palackját nekivágta a hajónak. Az meg felpattant a fedélzetre, csak a szerencsén múlott, hogy nem talált el valakit. (a vicc az, hogy később mikor leszálltunk a Rómain, a pasi ott volt ... láthatólag már jó ideje)
Szóval szépen lassan haladtunk, persze a gyerekek teljesen kidőlve, a kicsik a földön fetrengve. Már esteledett, mire a Rómaira értünk. Fáradtak, éhesek voltunk. Így mondtam, hogy mi lenne, ha ott vacsiznánk. Kedvenc, szokásos helyünkre elsétáltam a lányokkal, a fiúk utánunk jöttek autóval, megvacsiztunk, ettünk finom hekket és végül hazaértünk.
Hát senkit nem kellett altatni. Apa elnézést kért, amiért nem nézett utána. Én meg rájöttem, hogy mindegy is lett volna, mert hát a hétvége már csak ilyen.
Minden viszontagság ellenére azért jól sikerült a nap. Kicsit Maját sajnáltam, mert neki aztán tényleg nagyon fárasztó volt, de szokása szerint szinte szó nélkül tűrte. És hát csak a jóra emlékezünk. Hangulatos volt sötétben vacsizni a Rómain. :))) És a BKV_hajó is élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése