Apa itthon maradt, mert én ugyan még egyszer hárommal egyedül SOHA többet.
Aztán persze semmi nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. :(
Kezdődött azzal, hogy először arra gondoltam, hogy kettesben megyünk Majával. Aztán eszembe jutott, hogy talán apa is kíváncsi lenne rá ... bár ezeknek jelét soha nem mutatja, de reméltem, hogy van benne kíváncsiság. Felvetettem a kérdést, hogy menjünk?
Szokásához híven nem adott egyértelmű választ, ahogy én gondolom. Köszi!
Már ez nem esett jól.
Aztán csak sikerült felöltözni, bár a magamnak szánt fehér ünneplős ingemről az utolsó pillanatban kiderült, hogy igencsak ... khm ... hogy is mondjam ... összement. :) De sikerült elindulni.
Nagy volt a nyüzsi, szokás szerint.
Gyerekek öltözködtek, csak épp a szülőknek fenntartott hely volt nagyon szűkös ... de csak sikerült leülni ... aztán Paula néninek meg elénk ülni.
Mikor már majdnem elkezdődött a műsor, kiderült még valaki nincs felöltözve, no és persze az is - amire egyébként számítani lehetett, - hogy Jana nem bírja tovább.
Felálltam és igyekeztünk kifele, de mivel a kislányt még öltöztették, ezért hagytam, hogy Jana még odamenjen Majához egy ölelésre. Persze hogy nem akartam én, hogy ottmaradjon, persze, hogy nyúltam már érte, mikor persze hogy megkaptam a szokásos Paula-beszólást: vedd ki őt!
És kimentünk és én kintről néztem, hallgattam végig a műsort, apa bentről Erikkel.
Szerencsére nem volt túl hosszú és gyorsan megkezdődött a dőzsölés. Ilyenkor sütiznek a gyerekek. Elegánsan megoldottam, hogy egy előre csomagoltat vittem be és mivel tudtam, hogy Paula húzni fogja a száját miatta - milyen jó, hogy már nem ez az első évünk - ezért Böbe néninek adtam oda előző nap. Persze nem is került az asztalra ... és persze erre is számítottam. :)
Ja, voltak még bakik. Mert hiába készítettem ki Majának az ünneplős ruháját még itthon, aminek örült is, persze hogy nem tetszett neki, hogy polót kell alá vennie. És persze hogy ezen úgy megsértődött, hogy a műsör elejéig kitartott.
Aztán a végén persze hogy az időben megvásárolt és most végre nem elfelejtett ajándékokat sem akarta odaadni, közölte én vettem, adjam én. Köszi! :/ Szerencse, hogy apja ott volt, fülön ragadta és mentek. Én meg persze hogy náthám csúcsát éltem meg, pilláim alatt alig látva, levegőért kapkodva próbáltam elhitetni magammal és másokkal is, hogy de én jól vagyok.
Végre menekülöre foghattuk. Vége lett. Fura, hogy semmi ünnepit nem éreztem benne. Pedig most megélhettem volna, no de a sok persze hogy ...
Aztán még mikor délben Majáért mentem, és szóltam volna, hogy akkor mi most elköszönünk és jövő héten már nem jövünk, persze hogy Paulának akkor akadt nagyon fontos beszélhetnékje, így 5 percet ácsorogtam az ajtóban, majd mikor szóhoz jutottam elrebegtem mit akartam, Paula szólt, hogy elnézést kér, amiért beszólt délelőtt. Én meg persze hogy nem azt mondtam, amit kellett volna - már megszoktam! - csak egy semmi gonddal intéztem el. No de legközelebb!!! Mert lesz, már előre tudom! ;)
Hát így ért véget a 2011es betlehemes játék, karácsonyi műsor és szereplés az oviban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése