egész éjjel.
Ma viszonylag későn mentek a nagyokért az oviba. Épp egyik anyuka búcsúzott lelkesen az óvónéniktől, de ígérte, majd visszajönnek.
Ismerem, úgy nagyjából, beszélgettünk anno sokat, mikor még délben hoztam el Maját. Kedvesek, aranyosak. MIkor kijött, kérdem, hova mennek. Peruba! :O Nem kicsit döbbentem meg.
Egy misszióba mennek két évre. Egy nagyon szegény faluba fognak segíteni, 3500 méteren.
Azóta ezen kattogok. Nem értem, és egyben csodálom.
Mondjuk nagyon vallásosak, de az is igaz, ha minden keresztény ilyen lenne, akkor megváltanák a világot. Kedvesek, aranyosak, segítőkészek és alázatosak és ... már amennyire megismertem őket. Folyton társadalmi és közösségi munkákat végeztek és az egyháznak is lelkes tagjai voltak, részt vettek mindenféle rendezvényen, megmozduláson. Szóval le a kalappal előttük.
De közben meg a múltkor láttam egy filmet, ahol a törzsi közösség tagjait térítették misszió keretein belül a keresztény hitre. MIkor törzsi ruhába öltözött, törzsi jelekkel ellátott emberek imádkoznak ... fura volt. Miért KELL hitre téríteni embereket. Hogy erre van pénze az egyháznak idegen helyekre családokat küldeni és fizetni mindenüket ... jó mondjuk az ott lét nem igen drága, de akkor is. Vagy épp miért KELL nekik segíteni házat építeni, mikor évszázadokig jó volt a kunyhó. Volt hol lakniuk, és volt mit enniük. A hit ebben semmit nem segít ...
Közben meg nem értem azt sem, hogy hogy vihet rá valakit a lélek, hogy egész családját a fél világon keresztül utaztatja, egy iszonyatosan szegény helyre, ahol még az áram is luxus ... persze értem, mert hogy jó. De mi?
Olvasok egy másik blogot is, ők nme rég Malajziába mentek ki, igaz apuka dolgozni. Azóta már haza is jöttek, mégis érthetetlen volt az én földhöz ragadt, európai lelkemnek az egész. MOndjuk lehet más lenne a helyzet, ha beszélnék nyelveket. Akkor talán bátrabban közlekednék a világban is ... már ha megtehetném.
Misszióba tuti nem mennék, az nem az én világom, semmilyen szinten. Bár nem állítom, hogy rossz lesz nekik, hiszen miért lenne. Miért lenne rossz kimenekülni ebből a költekező, pazarló világból. Miért lenne rossz feladni hogy autóval járjon az ember lánya boltba is, vagy hogy ezer ruhája legyen, amiket sose használ. Nem hiszem, hogy rossz lenne majd nekik ... csak ... fura. Irigylem is őket, a bátorságukért, a merészségükért. Hiszen csak két évről van szó. Mégis belevágni egy 4 éves és egy 1 éves gyerekkel, felkerekedni és elmenni az ismeretlenbe ... ami nem is az, hiszen biztos van internet és akkor már nem is ismeretlen és nem is távol a családtól, még ha nem is szó szerint.
Irigylem őket. Én erre képtelen lennék ... mondjuk tényleg nem beszélek nyelveket. Talán ha beszélnék, bátrabb lennék. Vállamra venném a világot és elindulnék. Elindulnánk. A gyerekek csak nyerhetnek. Ők olyan jól idomulnak mindenhez.
Múltkor megkérdezték, hogy akkor mikor költözünk ... mert hogy szó volt róla, a múltkor mikor úgy volt hogy visszamennék dolgozni. És nem felejtettek, és édesek, mert bennük a kalandvágy. Nekik csak annyit jelent az egész, hogy új és más és érdekes és kaland... nekem meg félelem, ismeretlen, idegen, labilis ...
Ma azt mondta egy pasi nekem, hogy a gyerekek tisztán és teljes tudatukban születnek, csak mi szülök és környezet befolyásoljuk és tántorítjuk el őket saját maguktól. És milyen igaz. Egy blogban olvastam, hogy anyukának mindig az jár a fejében, hogy úgy nevelje a gyerekeket, hogy a legkevésbé károsítsa a már kialakult tudatukat. Hiszen ők tökéletesek, nekünk kell tanulnunk tőlük ... csak már mi is módosítva vagyunk ... ezért nem fogunk mi soha útra kelni ... max a gyerekek szárnyalhatnak ...
De akkor is Peru?! Emésztenem kell ... valahogy mindig szíven üt az ilyen ... tényleg irigykedem! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése