Akartam írni. Tényleg. Gondoltam jövök és mindent leírok. Aztán pörögnek a napok és én nem is veszem észre. MInden olyan gyorsan történik körülöttünk. Én meg hulla fáradt vagyok. És nem, nem attól mert egész nap csak rohangálok, hanem azért mert képtelen vagyok aludni. Pörög az agyam, nem bírom leállítani és mikor végre sikrül és elalszom arra riadok, hogy basszus elkéstünk. Naagyon keveset sikerül így aludnom ... és már nehezen viselem.
Szóval suli először. Mert azt hiszem, ez most a legfontosabb az életünkben. Maja hihetetlenül ügyesen veszi az akadályokat és bár látom, hogy fárad a lelkesedése töretlen. Vannak barátai, sokat beszélget szünetekben, de órákon fejben teljesen ott van. Kicsit még bátortalan, talán nem olyan hangos és harsány mint mások, de ez nem baj. Majd alakul. Keveset mesél, sokszor alvás előtt jutnak eszébe a mesélni valók. Igyekszem megjegyezni ki-kicsoda. Ő is. Mindig hangosan köszönnek neki. Tegnap is mikor érte mentünk még a kapu ajtóból is szóltak - Szia Maja a méhecske! :)
Megvolt az első pityergés is a részéről - részemről már első nap és azóta is sokszor. Mondjuk én azért mert olyan rettentően büszke vagyok rá. Szóval tegnap maratoni szülői után már úgy értem haza, hogy lefekvéshez készültünk és így nem is volt idő és lehetőség és egyébként is elfelejtettem, hogy azt kérték a tanító nénik, hogy már ne nagyon kísérjük fel őket. Így próbáltam én mondani reggel, de ez nem igazán a meghitt beszélgetések időszaka. Így mikor odaértünk, mondtam, hogy odaadom a táskáját és menjen fel. Rám nézett, és mondta, hogy nem. Akkor már görbült a szája. Aztán mondtam, hogy ok, akkor felkísérem a lépcsőn, de onnét menjen egyedül. Felkísértem, ráadtam a táskát, ő meg rámnézett és elkezdett sírni. :( MOndtam mindent lehet, de ezt nem. Meg tudjuk beszélni, és még most szívesen odakísérem, de a sírás az tilos. :) Abbahagyta, nevetett. Aztán odakísértem. A szekrények tegnap kész lettek, így választott egy akasztót, váltottunk cipőt, majd adott két puszit és már nem is láttam. CSak azt, hogy köszön a kis barátainak, hogy leveszi egy nagyobb lány a székét az asztalról, hogy csacsog és nevet és fel sem néz, pedig én egy utolsó puszit akartam még neki küldeni és csak egy kis mosolyt kapni tőle. De nem ... :( :)
Szeretem. Olyan nagy lány. Fél5kor lehet érte menni. Addigra leckét is írnak ... 8kor már alvás van. Kevés az idő ... olyan sok mindent akarok vele megbeszélni, kérdezni, de olyan kevés az idő ...
Ovi. Erik nehezen viseli. Sehogy sem jó. Mondjuk nem hiszem, hogy azért pityereg, mert mondjuk reggel ő az első. Tegnpa elkísért minket a suliba és utána mentünk az oviba, de ma közölte, hogy inkább ovi legyen előbb, mert a suli olyan uncsi. :/ De tegnap nem ő volt az első, sőt majdnem utolsó, mégis pityergett. Próbálom megérteni, megfejteni, megoldani ... tudom, mondta is, hogy nehezen viseli, hogy most sokminden Majáról szólt, de megérti, és most próbálok csak rá figyelni. Látszik rajta, hogy azért már várja, hogy Jana is menjen. Így talán kicsit egyedül érzi magát. Kell neki egy háttérország. Egyébként jól elvan. Már nem követi minden rosszban Gergőt. :) Idén még nem volt büntetésben. Egyébként szereti. Jó kis csoport maradt.
Leendő ovisunk hogy van? Tegnap mivel előbb suli volt, aztán ovi, ezért bement a csoportba. Édes volt, mert odajött, hogy bemenne. Levettem a cipőjét, majd eliundultunk befelé és szólt, hogy picit félek. :) Aztán beült kicsit Bea néni ölébe és azt vettem észre, hogy játszik. Teljesen otthon érezte magát. Jött, ment segített pakolni. Aztán körbeálltak és régi szokás szerint mindenki bemutatkozott és elmondta a jelét, hogy az új kiscsoportosok is megismerjék őket. Jana is szó nélkül beállt a körbe, megfogta Emma kezét, másik oldalán voltak a kiscsoportosok. Körbementek és mikor rá került a sor, ő is elmondta hogy hívják és mi lesz a jele. A kiscsoportosok közül csak ő mert megszólalni. Pedig ő a legkisebb és legfiatalabb. Olyan büszke voltam rá. Imádtam. Aztán megmutatták nekik, hogy hol fognak ülni. Fülig ért a szája és hátra fordult - Mama nézd! - és integetett. Á, nem kicsi gombóc lett a torkomban. Aztán mentek kezet mosni, reggelizni és mi nekünk el kellett jönnünk. Sírt, és nem akart. :)
Hát így vagyunk. A reggel egy nagy rohanás. Bár nem vészes, mert mivel jó előre korábban kelek, mint ahogy az óra be van állítva, így kb a felével megvagyok a reggeli teendőknek, mikor csörög az óra. Már csak az ágyazás és az öltözés fogmosás van hátra. Ők aranyosak, szépen kelnek, öltöznek. 7,10kor indulunk az oviba. Gyors átöltözés, majd puszi és rohanás a hévhez. így 45-50re érünk be. Persze nem rohanás, de azért tempósan. Egyenlőre Janát babakocsiban tolom, de az oldalam tele kék-zöld foltokkal a sok lépcsőn emelgetés miatt. Viszont kipórbálom, hogy a hátamra kötöm, csak akkor meg a sulitáskát nem tudom hova tenni ...
Tegnap kipórbáltuk, hogy előbb suli, aztán ovi. Az sem volt rossz, leszámítva, hogy így Erik nagyon sokat sétál és ha még belevesszük, hogy délután megint megteszi a távot. 10 perc séta a hévig, 10 perc hévezés, 10 perc séta a suliig és vissza. Viszont akkor elég 7,20 kor elindulni ... de a héven ekkor még jó sokan vannak, alig bírtunk fel-le szállni. És mivel sok a kedves ember, ezért jól esik, hogy ahelyett, hogy segítenének még be is szólnak. Eriket felszálláskor úgy elsodorták, hogy majdnem lenn maradt ... szegény nagyon megijedt ... és persze máshol nem tudok felszállni, ők igen, hiszen egy babakocsi felszálló van. :/
Na, mindegy, majd alakulunk ... meg kell szokni mindent. De jó dolog, hogy Erik pityergéseit leszámítva senki nem hadakozik semmi ellen. NIncs reggeli veszekedés, kelj már fe, indulnánk ... jó lenne, ha így maradna. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése