Hát ma reggel nem sok választott el a bőgéstől. Na de érzem én, hogy a héten még fogok ...
történt ugyanis, hogy a reggeli készülődésben Erik felvetette, hogy akkor ő most az oviban alszik. Hát így egész nap nem látom az én kis Pucumat. Már ekkor éreztem, hogy facsarodik a szívem.
Aztán elmentünk Majával a suliba. Eddig mindig felkísértem a lépcső tetejére, és most szólt, akkor hogy ma nem kell, a lépcső alján váljunk el. adott két puszit, és már ment is. A vékonyka is lábain, a nagy táskával ... hát ha tovább maradok, biztos bőgök.
Aztán mikor hazafele toltam Janát, eszmbe jutott, hogy ez sem sokáig lesz így. Nem sokára egyedül fogok baktatni ezen az úton ... na és akkor éreztem, hogy ennél tovább nem kell gondolkodnom, mert tuti nem bírom ki sírás nélkül.
Mert hát csütörtökön intézményesítve lesz a legkisebb gyerek is ... és én meg betöltöm holnap a 34et ... na hát ennél több ugye nem is kell egy kiadós kis bőgéshez ... :(
Persze boldog vagyok, hogy ilyen önállóak és szeretnek az intézményükbe a közösségükbe járni, sokkal inkább azért bőgök, mert most születtek. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem veszi az ember. És már egyedül jön megy ... hát egy szempillantás volt ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése