Apa hétfőn kora reggel elment, a szokásos éves szimpóziumra és csak csütörtök este jött meg. Féltem a héttől, mert hát mégis csak egyedül vagyok ... de mint általában lenni szokott a félelem jót tett. Nagyon jó kis hetünk volt. Rengeteget beszélgettünk, játszottunk, mindenkiért oda értem, minden rendben ment és csak csütörtök este esett le, milyen fárasztó is volt a hét. És bár közben nem éreztem, de azért nagyon nehéz volt folyamatosan figyelni három fele, mindent észben tartani, bevásárlásra figyelni, mert ha valami mégsem volt, akkor nem mondhattam, hogy valamelyikünk leszalad ... szóval meg kell állapítsam, mint minden évben, hogy egyedül álló szülőnek lenni a világ legnehezebb dolga szerintem. Le a kalappal előttük.
Nem is annyira a fizikai része, mert azt amúgy is egyedül csinálom, sokkal inkább lelkileg megterhelő. Hogy nincs kihez szólni, valakivel megbeszélni, vagy csak elmondani. Hogy nem számíthatsz másra.
Szóval akkor úgy éreztem, a 4 nap elég volt. De azért ők is érezték, hogy valami hibádzik, mert nagyon jól viselkedtek. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése