2012. december 16., vasárnap

Készülődés

A szombat elég nyafogósan telt. Nem csináltunk semmit. Aztán apa el is ment koncertezni és csak reggel jött meg. Én mondtam neki, hogy szeretnék egy új szokást bevezetni a családba. Még pedig, hogy adunk. Adunk, mert a karácsony erről is szól. Sokat gondolkodtam és tűnődtem, hogyan és milyen formában. Aztán arra jutottam, hogy a Mikulás-gyár lenne a legjobb megoldás. Csak mert hogy a gyerekek így láthatják a csodát. :)
Apa azt mondta, hogy mehetünk, mert nem olyan fáradt, így képes elvezetni odáig. Így esett, hogy a gyerekeknek elmondtuk a programot és ők nagyon lelkesen és izgatottan várták a manókat. Mert hogy ők úgy gondolták és a mesékből úgy szűrték le, hogy akkor mi most a manókhoz megyünk, akik becsomagolják az ajándékot és odaadják másnak. Rettentően izgatottak voltak.
Először gondoltam vigyünk játékot is, de a nagy készülődésben ez elmaradt. Így csak a közeli boltba mentünk el, ahol bevásároltunk. Izgatottan tették be a cuccokat a kosárba. Majd a pénztárnál néztük, ahogy kifizetjük, Erik szólt is, hogy ez a manóknak lesz ám. Olyan édes volt, azt hittem, megzabálom. Aztán újra autóba ültünk és kicsit nagy kerülővel, de nem lehetett kihagyni a csodás fényes, karácsonyi díszbe öltözött belvárost. A gyerekek csak ámultak, figyelték a csillagokat, az angyalokat, a fényeket, a hangulat magával ragadta őket. Enyhe idő volt, nagy köddel, így mikor megálltunk a hősök terén, egész gyönyörű ködös fénybe burkolózott az angyal szobor, és olyan különleges látvány volt. Csak néztük és ámultunk. Aztán megfogtuk a csomagunkat, és elindultunk a manókhoz. :) Izgatottan néztük, és tanakodtak, vajon hogy fognak kinézni. Az épület már messziről látszott, ők egyre izgatottabbak lettek. MIkor odaértünk, csalódottak voltak, hogy nem manók vannak benne, de azért lelkesen odaadták a segítőknek, de azért szóltak, hogy kár, hogy nem lehet bemenni. :) Aztán még álltunk ott egy darabig, néztük, ahogy gyűlnek a csomagok és pakolják őket. Aztán mondtam, hogy a manók is ott vannak ám. Szerencsére egy fal mögé pakolták a játékokat, dolgokat, így mondtam, hogy a fal mögött vannak a manók. Látni is lehetett, mert épp egy aranyos bejárat volt ott, és ők meg kukucskáltak be, hátha meglátnak egy manót. :)
De azért a manó örület ellenére pontosan értették, hogy miről is szól ez az egész. Hogy miért adunk, és hogy adni jó! Jó érzés volt nekünk is, pláne látni, hogy tényleg jó sok minden gyűlt össze, és csak jöttek a csomagok és jöttek. :)
Aztán álldogáltunk ott még egy kicsit, majd kisföldalattival átmentünk a Vörösmarty térre. Jaj, de tetszett nekik az is. Kezelték a jegyet, és várták a szerelvényt és felültek ... kicsit lelombozta a karácsonyi hangulatom,  hogy senki még csak meg sem mozdult hogy átadja a helyét akár egy picinek is. Sebaj. Túléltük.
Aztán megérkeztünk a másik vásárra. Jó sokan voltak, tömeg volt, haladni ennyi embernek egyszerre nem lehetett, az emberek tolongtak ... örület volt. Pedig jaj ezelőtt 7 évvel, mikor utoljára voltunk apával kettesben ... nos ahhoz képest hatalmas lett a vásár. Ettünk egy kb háromszorosára felárazott kürtöskalácsot, majd még megálltunk a mikulás-gyár standja előtt, mert hogy itt is ott voltak. Vettünk kívánságport. :) Tulajdonképpen aranyos dolog, mert csillámpor van benne, pár csillaggal, és ha elfújod, akkor teljesül a kívánságod. De tulajdonképpen ez is hozzájárulás, egyfajta adomány.
Erik megint könnyeket csalt a szemembe, mert ő azt mondta, azért kér kívánságport, hogy azt kívánhassa, hogy legyen karácsony. :)
Aztán visszaföldalattiztunk, majd autóba ültünk és irány haza. Az enyhe idő ellenére, azért átfagytunk, de rengeteg élménnyel és karácsonyi hangulattal tértünk haza.
És adni tényleg jó! :) Remélem tényleg egy új hagyományt teremtettünk. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése