:) Ez egy könyv címe. Most fejeztem be. Kertész Erzsébet írta. Jaj de nagyon szerettem olvasni. Nagymamáink korában játszódik. Amikor még az a tanuló számított menőnek, aki színtiszta ötös volt. Amikor klubbok alakultak és csakazokat vették be, akiknek tanulmányi előmentele jó volt. Amikor egy tanár néni fogta magát és 10 diáklányt elvitte egy erdei lakba, hogy ott tanulják meg a nyár folyamán, mi az önnállóság, mi az számítani egymásra. Amikor tisztességesen beszéltek egmyással a fiúk és lányok. Mert mintegy fél óra sétára persze fiú tábor is volt, de mindkét fél tiszteletben tartotta a másik táborát. Nem volt átszökdösés.
Mikor még verseket idézgettek egymásnak, és öröm volt egy általuk megrendezett, megszervezett színdarabban részt venni.
Jaj de nagyon szerettem olvasni. Jó is volt akkor. És még az sem okozott gondot, hogy a patakban kellett fürdeni, ami kristály tiszta volt. :)
Jó lenne átélni, megélni.
Van egy írás a FB-on.
" A mai 10 éves gyerekek cigiznek, sírnak, hogy ott hagyta őket a szerelmük. Van számítógépük és IPod-juk, tabletjük ... Amikor én voltam ennyi idős, kifestőim voltak, zsírkrétáim, meséket néztem és késő estig kinn játszottam. És tudjátok mit? Sokkal jobb volt. "
Hát valahogy így. Nem irigylem a mai gyerekeket. Borzasztóan rohan a világ. Nincs idő semmire. Mikor már úgy választ az ember lánya ovit, hogy majd tutira bejusson a doktori egyetemre ... semmire nincs idő. Nem lehet megélni a pillanatot. A nyár sem arról szól, hogy barnára süljünk a napon, hogy bunkert építsünk és bandázzunk ... nem hiszem, hogy jó nekünk, nekik. Persze rajtam, rajtunk múlik, de akkor is a rengeteg hatás és naná, hogy ő is szeretné, hiszen neki van, neki miért nem lehet.
Azért remélem, hogy az én gyerekeim majd emlékezni fognak a sok együtt töltött időre, és nem arra, hogy nem is volt gyerek koruk, mert nincs mire emlékzeni. Nem hiszem, hogy egy film, számítogépes játék, vagy bármi játék megmarad az emlékezetben. De hogy együtt voltunk ... remélem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése