Hazaérve anyumal gyorsan elmeséltem, hogy Virág és Dorián tuti, hogy ismrősök lesznek a Facebookon, bartok a MySpacen és fix, hogy msn-en is beszélnek majd, ha Virág magához meri adni. Anyu mélyen hallgatott, majd végül beletúrt a hajába.
- Ez a kis diák, Dorián, ő is a Szent Johannába jár uge?
- Igen! - bólogattam.
- Értem. És miért nem beszélgetnek és barátkoznak az iskolában? Miért az interneten jelölgetnek?
- Hát, mert ez így szokás. Ha bejelöl egy közösségin vagy felvesz msn-re, akkor kíváncsi rád. - magyaráztam.
- Nem lenne egyszerűbb, ha szóba elegyednének?
- A neten? - kérdeztem.
- Nem, Reni, a folyosón.
- Ó, hát azt nem tudom. Lehet. MIn degy.
- Hová tűntek az emberi kapcsolatok?
.
.
.
.
Hazaérve anyunak beszámoltam az olvasókörről meg arról, hogy milyen kevesen voltunk, meg hogy a rajzra mennyien mentek, meg hogy az olvasókör idén nyomibb, mint volt, meg hogy ezáltal én is nyomi vagyok és ... És ekkor anyu visszakérdezett, hogy pontosan mi az a nyomi.
- Nem népszerű - tártam szét a karom tanácstalanul.
- Reni, az iskolai szakkör érdeklődés szerint választható. Te szeretsz olvani és szeretsz könyvekőrl beszélgetni, így természetesen ott a helyed. Az, hogy mások csak azért járnak rajzra, mert most "menő", az az ő bajuk. Ne foglalkozz vele.
- Jó, de akkor is ... - zsörtölődtem tovább.
- Apád egész kamaszkorában modellezett, őt is nyominak tartották, aztán egyszer csak jájöttek, hogy a hobbijában van fantázia, munka és kreativitás és megváltozott az emberek véleménye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése