2015. augusztus 11., kedd

Maja táborozott 20150629-20150702

Június utolsó és július első napjait húsz 2.c osztályos tanulónkkal, 2 tanító nénivel: Csikósné Raffer Ildikó és Sallainé Tóth Mária, és Ildikó néni három kislányával együtt tanévbúcsúztató nyári táborban töltöttük. A gyerekek kérésére, immár másodszor választottuk a Ceglédfürdői Diáktábort, ahol ismét nagyszerűen éreztük magunkat.

A táborban tavaly óta sok fejlesztést megvalósítottak, megújult a szállás, az udvaron a színpad. A konyha továbbra is remek, minden étkezésnél finom ételeket tálaltak fel a gyerekeknek.

Csodás, napos időjárást fogtunk ki, így egy napon a strandolást is beiktattuk a szoros programunkba. A strand tiszta, gondozott, szép, és néhány perc sétával elérhető. Délelőtt és ebéd után is bemehettünk egyazon jeggyel, sokat játszottunk a vízben, élveztük a sodrófolyosót, vízipisztollyal lövöldöztük egymást, csúzdáztunk, a gyerekek ajándékokat vásárolhattak maguknak és családjuknak. Fagyiztak, popcornt ettek. Úszóink bemutatták tudásukat a mély vízben.

A táborban általában minden napra 2 konkrét programot szerveztünk, amelyeket mesteremberek, szakemberek tartottak meg nagy hozzáértéssel. Ilyenek voltak: terménykép készítés, korongozás, népi hangszer -, hűtőmágnes készítés, lovaglás, íjászat, bőrművesség, tanösvény. Szabadidejükben társasjátékoztak a gyerekek, a legújabb szerzeményekkel, amelyeket az iskolánk év közben nyert. Hét közepén a helyi Kalandparkot látogattuk meg, ahol a tanuló-pálya és a gyakorló-pálya végigjárása után a bátrabbak és fáradhatatlanok a nehezebb, junior-pályán próbálták ki magukat. Aki oda már nem ment fel, trambulinozhatott. Mindenki nagyon jól érezte itt is magát, és jól elfáradtunk ezen a programon.

A szülők is sokat segítettek nekünk a szervezésben, köszönjük a sok karton vizet, amely nagyon gyorsan elfogyott a melegben, a 75 db gyönyörű, jóízű almát (lelkesen ettük meg mindet), a csomagok szállítását a szálláshelyre és haza, a vonatjegyek megvételét…
Mivel a tábor mellett egy szép kis tó fekszik, minden nap vacsora után körbesétáltuk a gyerekekkel. Reggelente pedig akinek kedve volt, egyszer vagy kétszer körbefuthatta a tavat velem. Minden reggel volt 8-10 vállalkozó szellemű gyerek, akikkel így köszöntöttük az új napot.

A tábori élet velejárói a hagyományos versenyek, programok, játékok, így a mi táborunkban is volt Rókavadászat, Cukoreső, Ki mit tud?, tábortűz, esti beszélgetés, majd Esti mese Ildikó néni tolmácsolásában, szobaszemle napi két alkalommal. Mindegyik eseményen nagy örömmel vettek részt tanítványaink. Táborzárás alkalmával eredményt hirdettünk, és minden kis táborozó kapott egy szép emléklapot a jutalom édesség mellé.
Ismét egy csodálatos, élménygazdag táborozáson vagyunk túl, melyre mindig nagy-nagy örömmel és nosztalgiával fogunk visszaemlékezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése